100 nappal a vb előtt

Kereken száz nappal az októberi budapesti világbajnokság előtt szerdán sajtótájékoztatót tartott a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ). Németh Szilárd, az MBSZ és a vb szervező bizottságának elnöke megnyitó beszédében külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek azért, hogy a kormány minden szükséges feltételt biztosított az október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő esemény sikeres megrendezéséhez.

Elsődleges szempont az átláthatóság, minden minden állam fillérrel elszámolunk” – fogalmazott. Hozzátette, a vb előtt, október 19-én Budapesten tartja tisztújító kongresszusát a nemzetközi szövetség, amelynek legfőbb döntéshozó testületébe, a büróba Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke is kandidál. Sikere sportdiplomáciai szempontból lenne nagyon fontos, hiszen Hegedüs Csaba öt évvel ezelőtti kiesése óta nincs honfitársunk a sportág közvetlen vezetésében. Németth Szilárd arról is szólt, hogy szervezők a világbajnokságot összekapcsolják a városmarketinggel, s céljuk, hogy az eseménnyel azt üzenjék a világnak: meg lehet bízni Budapestben és Magyarországban.

Szintén 19-én tartják a vb másik kísérő rendezvényét, a sportági hírességek beiktatását a Hall of Fame-be, amely 22 legendát, köztük két magyart érint: az 1924-es párizsi olimpián ezüst-, az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon pedig aranyérmes Keresztes Lajost (posztumusz), valamint az egyetlen magyar szabadfogású világbajnokot, Kovács Istvánt.

A szakmai területre áttérve a szövetség első embere biztató jelként említette meg, hogy kötöttfogásban jelenleg három magyar birkózó  Korpási Bálint (72 kg), Kiss Balázs (97 kg) és Lám Bálint (130 kg)  is vezeti a világranglistát, amely alapján majd elvégzik a vb kiemelését. A további szakmai részletekbe a három szövetségi kapitány avatta be a jelenlévőket. Sike András (kötöttfogás) kifejtette: a csapat gerince már megvan, legfeljebb 55, 63 és 67 kilóban adódnak még kérdőjelek, s várhatóan szeptember végén dől el, kik indulnak a vb-n. Gulyás István (szabadfogás) arról beszélt, hogy ők is a maximális, tízfős létszámmal vesznek részt a vb-n. Nagy kérdés, hogy az idén kötöttfogásban is küzdő, nehézsúlyú Ligeti Dániel visszatér-e hozzájuk, míg 97 kg-ban válogatót tartanak, mert a három eddigi felmérőt három különböző versenyző nyerte. Az MBSZ szerződése alapján a szabadfogásúak két hetet Japánban tudnak készülni, csakúgy, mint Ritter Árpád női szakvezető elmondása szerint a kisebb súlycsoportok hölgyei is. A nagyobbak Kínába vagy Amerikába mehetnek.

Bacsa Péter, a vb szervező bizottságának igazgatójaként bejelentette, hogy szerdától a világbajnokság hivatalos honlapján lehet jelentkezni az esemény több mint 300 fős önkéntes csapatába. A jelentkezés alsó korhatára 16 év, a közreműködéshez előképzettségre nincs szükség. Az önkéntesek részei lehetnek a vb gépezetének, betekinthetnek a kulisszák mögé, életre szóló élményeket szerezhetnek. Mint ismert, az önkéntesek részvétele általánosnak mondható a legnagyobb sporteseményeken, olimpián, labdarúgó-vb-n, vizes vb-n, s máshol is.

A sajtótájékoztató egyik szenzációjaként Vékássy Bálint, a MOB főtitkára bejelentette, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke is tiszteletét teszi a kereken 100 nap múlva kezdődő világbajnokságon. Hozzátette: a NOB első embere Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, valamint Kulcsár Krisztián MOB-elnök meghívására érkezik a magyar fővárosba.

Az eseményen bemutatták a magyar versenyzők pályázati folyamat útján kiválasztott vb-mezét, elsőnek három, többszörös világversenyes érmes klasszisunk, Barka Emese, Lőrincz Tamás és Veréb István viselhette a a magyar Szent Koronával díszített sportruházatot. Emellett Németh Szilárd plakettel és ajándékkal köszöntötte a közelmúltban Győrben rendezett serdülő Eb-n, illetve a kötöttfogású Magyar Nagydíjon sikeresen szerepelt magyar versenyzőket és felkészítő edzőiket.

The post 100 nappal a vb előtt appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Kopasz Bálint a vb dobogót célozza meg

Kopasz Bálint 10 év után szerzett az Európa-bajnokságon ezüstérmet a magyar kajakosok közül 1000 méteren. Az algyői sportoló még csak 20 éves, de már most mindenki tudja, hogy számolni kell vele.

Első felnőttek között töltött szezonjában rögtön szerzett érmet is. Amire eddigi pályafutása alatt a legbüszkébb.

“Én a legbüszkébb arra vagyok, hogy két évvel ezelőtt 18 éves voltam és sikerült a felnőtt mezőnybe betörnöm, ami hatalmas szó, hiszen a kajak sportban ilyen fiatalon nagyon ritka és nagyon nehéz a felnőttek között helyt állni. Én a legjobb ezer méteres versenyző vagyok az országban, ugye ezer méter kajakban egy olimpiai szám, a legértékesebbnek tekintik és nagyon örülök neki, mert egyre szebb eredményeket érek el nemzetközi versenyeken, úgyhogy ezt emelném ki igazából. Most a legbüszkébb az európa-bajnoki második helyezésre vagyok, amit most értem el Belgrádban.”

Július 13-án újabb nagy mérföldkőhöz érkezik a 20 éves kajakos.

“Július 13-án megrendezésre kerül egy második válogatóverseny Szolnokon, igazából második fordulónak is tekinthetjük ezt és ismét csak meg kell nyernem ezer méteren itt a hazai közönség előtt a távomat, hogy kijuthassak a világbajnokságra és indulója legyek. Ez a cél kitűzésem és, hogy ha oda kijutottam, akkor dobogós helyen szeretnék végezni.”

Kopasz Bálint még csak 20 éves, de már európa-bajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát. Augusztus végén a világbajnokságán tovább folytathatja az érmek gyűjtögetését.

The post Kopasz Bálint a vb dobogót célozza meg appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

A világbajnok Vidám Vízilovaknál töretlen a fejlődés

A kazanyi masters vb-n nem is olyan rég aranyat szerző Vidám Vízilovak a siker titkáról, és a két év múlva esedékes budapesti vb-n címvédés lehetséges esélyeiről is beszéltek a Reggeli Startban.

digividamvizilovak

Egy vb-arany már került a zsákba, hiszen a Vidám Vízilovak a +45-ös korosztályban megnyerték a kazanyi világbajnokságot. A döntőben a Szentpétervárt verték. Eppel László, Bessenyei Attila és Ürögi Zsolt beszélt a győzelem titkáról Digi Sportban. A három egykori klasszis egyetértett abban, hogy a csapatszellem és a folyamatos edzés valamint a hétről-hétre való éles meccsek jelentették a sikert.

“Három-négy hétig együtt volt a csapat. Heti három-négy edzés volt. Fórvariációkat gyakoroltunk, hihetetlen is volt, hogy ötvenéves emberek ilyeneket csináltak, magánestábláztunk. Mindent elkövettünk azért, hogy megnyerjük a vb-t.” – mondta Bessenyei Attila.

Van utánpótlás is a Vidám Vízilovaknál, hiszen 130 gyermek játszik az egyesületben a Budapest Bajnokságban. Nekik pedig a most vb-t nyert együttes tagjai a példaképeik.

A humoros beszélgetés teljes hosszában: 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS


Jól fizet a vb-győzelem a szerbeknél

Vanja Udovicsics a szerbek sportért és ifjúságért felelős minisztere 30 ezer euróval jutalmazza a vb-győztes játékosokat.

Vanja Udovicsics spc01

(Fotó: spc.rs)

Egy TV interjúban jelezte Udovicsics, hogy a kazanyi vb-t nyert játékosokat 30 ezer euróval premizálja az állam  – ez 9 millió forint – az összeg maradéktalanul ki lesz fizetve minden vízilabdázónak.

Kitért arra is a politikus, hogy a szerb állam kifizette a szövetségek és a sportolók felé a tartozását, valamint elmondta,  hogy sokan azt várják, hogy átvállalják a klubok tartozásait is, de ez nem ilyen egyszerű.:  “Nem lehet, hogy mi oldjuk meg mindenki problémáját” – húzta alá.

Zárszavában egy kicsit előre is tekintett egykori vízilabdás klasszis, és elmondta, hogy 120 millió dínárt különítettek el a jövő évi Eb megrendezésére, aminek a belgrádi Kombank Aréna fog otthont adni.

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS


Sokat ért a horvátoknak a vb-ezüst

Kis túlzással az egész ország úgy ünnepli a horvát válogatottat, mintha megnyerte volna a vb-t. Egymást érik az elismerő szavak, nem utolsósorban az elnök, Kolinda Grabar – Kitarovics is “meghajolt” Ivica Tucak csapata előtt. 2015horvatok vb ezust

A horvátok az összes meccsüket megnyerve jutottak el a vb döntőig. Kanadát, Brazíliát, és Kínát a csoportban, még Montenegrót és Görögországot az egyeneskieséses szakaszban múlták felül. A fináléban aztán 2-0-ra is vezettek, de miután beindult Szerbia nem volt könyörület számukra, hiszen 11-4 lett a mérkőzés vége.

Hazaérve aztán előbb a nagy harcostárs, Samir Baracs mondott köszönetet a válogatottnak, mint mondta az olimpiai bajnok: Gratulálok, hogy a csapat ezüstérmet szerzett, és kivívta a riói kvótát, jó pihenést kívánok a srácoknak, után pedig eredményes felkészülést. Az ország első női elnöke, Kolinda Grabar – Kitarovics közleményben, majd személyesen is gratulált az ötkarikás kvótához és az eredményhez.

Ivica Tucak, a horvátok szövetségi kapitánya így értékelt: Köszönjük mindenkinek a támogatást. Sajnos az utolsó mérkőzésünkön nem sikerült győzni, de örülünk és büszkék vagyunk az ezüstéremre. Készülünk tovább, előbb a belgrádi Eb-re majd a Riói olimpiára.

Rióban már ott van: Szerbia, Horvátország, USA, Brazília és Görögország.

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS


Gyárfás Tamás értékelése a kazanyi vizes vébéről

Magasra tették a mércét az orosz rendezők a kazanyi vizes világbajnoksággal, amelyen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke szerint kiemelkedően szerepeltek a magyar sportolók.

„Katinka a mi zászlóshajónk, a hétfői világrekordjával megadta az alaphangot, tegnapi teljesítményével pedig igazolta, hogy ő a legnagyobb” – nyilatkozta az MTI-nek Gyárfás Tamás. A szövetség első embere hozzátette, a 26 éves, immár ötszörös világbajnok Hosszú Katinkának az egyetlen „sajnálatos gondja”, hogy túl sok mindenben jó. Megjegyezte, nem biztos, hogy érdemes volt neki hét számban elindulni, ugyanis egy világbajnokság más, mint egy világkupa. Azt ugyanakkor leszögezte, hogy férje, egyben edzője, Shane Tusup „kezében egyértelműen jó helyen van”, és ők tudják, mi a legjobb nekik.

katinkaFotó: MTI

Katinka először múlt hétfőn, 200 méter vegyesen világcsúccsal győzött, majd jött a 200 méter háton szerzett bronz, s az elődöntőben megdöntötte Egerszegi Krisztina 1991-es országos csúcsát, amely 2008-ig világrekord is volt. Az Iron Ladynek nevezett úszó aztán vasárnap 400 vegyesen is nyert, s összesen 84 ezer dollár (23.8 millió forint) pénzdíjat gyűjtött a vb-n.

csehFotó: MTI

Gyárfás Tamás kiemelte a három pillangószámban érmes, 200-on első, 100-on második, 50-en harmadik Cseh László teljesítményét is: „Benne az a csodálatos, hogy sokan lemondtak róla, hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem nem volt félsz ennek kapcsán. Ugyanakkor ő bízott magában és abban az emberben, akit választott, aki fizikailag és pszichológiailag is csodát művelt vele” – mondta Gyárfás Tamás Cseh januári edzőváltására utalva, amikor visszatért gyerekkori edzőjéhez, Plagányi Zsolthoz. „Ő a legnagyobb meglepetése és a legnagyobb hőse ennek a világbajnokságnak. Érdekes, ha jól rajtol, talán a másik két távon is nyerhetett volna. Hatalmas dolog, hogy ő nem verte a mellét, hanem kimondta, dolgoznia kell még a rajtján.”

gyurtaFotó: MTI

A sportvezető beszélt Gyurta Dánielről is, aki sorozatban három megnyert világbajnoki cím és egy olimpiai aranyérem után „csak” harmadik lett Kazanyban 200 m mellen: „Egyáltalán nem dől össze a világ, ráadásul ezzel most talán az a bizonyos teher kicsit lement róla, ez talán jó lesz a riói olimpia előtt.”

Gyárfás Tamás a két év múlva Budapesten sorra kerülő világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, az egyik, ha nem a legfontosabb seregszemle lesz majd a 2024-es riói olimpia helyszínkijelölése előtt. „Ez több, mint egy sportesemény, ez a tükörképe lesz az országnak. Azt mindenki tudja, hogy a sporteredményeink rendkívüliek, ezért fogják majd csak azt vizsgálni, hogy a rendezésben helyt tudunk-e állni.”

fotó

A nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke hangsúlyozta, hogy Kazany magasra tette a mércét: „Az oroszok mindent megadtak, messze túlteljesítették az igényeket, nekünk egyedi dolgokat kell kitalálnunk. Ugyanakkor mindenki bátorít és sokra tart minket, bíznak bennünk. Ez egész Magyarország megmérettetése lesz.”

N.V. / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS


Kazany: A világbajnokság 10 legfontosabb pillanata

A magyar delegáció derekasan helytállva az előkelő nyolcadik helyen végzett az összesített éremtáblázaton a kazanyi vizes vébén. Az úszóink remek teljesítményének köszönhetően tíz alkalommal is felállhatott a magyar nemzet egy-egy versenyzője a dobogóra. Sajnos vízilabdázóinknak ezúttal nem jutott ki a sikerből.

A tíz medália hat úszó érdeme: Hosszú Katinka és Cseh László egyaránt három-három alkalommal állhatott dobogóra, rajtuk kívül pedig Gyurta Dánielnek, Kapás Boglárkának, Olasz Annának és Verrasztó Dávidnak volt jelenése az éremátadó ceremónián.

Aranyérmeseink:

Katinka200Hosszú Katinka 200 méter vegyesben világcsúccsal diadalmaskodott (Fotó: asp.com)

csehdobogóCseh László 200 pillangón oktatta a világot (Fotó: MTI)

Katinka400Katinka 400 vegyesben is megvédte világbajnoki címét (Fotó: asp.com)

Ezüstérmeseink:

olaszanna1Olasz Anna 25 kilométeren szerezte az ezüstjét (Fotó: asp.com)

csehezustCseh László 100 pillangó éppen hogy csak lecsúszott az aranyról (Fotó: asp.com)

verrasztoVerrasztó Dávid ezüstöt szerzett 400 méter vegyesben (Fotó: asp.com)

Bronzérmeseink:

kapásbronzKapás Boglárka 1500 gyorson ért fel a dobogóra (Fotó: asp.com)

hosszuhatKatinka 200 háton is érmes lett (Fotó: asp.com)

gyurtaGyurta Dánielnek ez a vébé sem múlhatott el érem nélkül (Fotó: asp.com)

csehbronz2Cseh Lászlónak így teljes az idei éremkollekció (Fotó: asp.com)

A KAZANYI VIZES VB ÉREMTÁBLÁZATA

1. Kína 15 10 10
2. Egyesült Államok 13 14 6
3. Oroszország 9 4 4
4. Ausztrália 7 3 8
5. Nagy-Britannia 7 1 6
6. Franciaország 5 1 1
7. Olaszország 3 3 8
8. MAGYARORSZÁG 3 3 4
9. Svédország 3 2 1
10. Japán 3 1 4

 

N.V. / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS


Kazany: Az utolsó nap összefoglalója

Nem vették fél vállról az utolsó napot  sem úszóink, Hosszú Karinka megvédte világbajnoki címét 400 vegyesen, Verrasztó Dávid pedig ezüstérmet szerzett ugyan ezen a távon, a férfiak mezőnyében. Magyarország összesítésben a nyolcadik helyen zárt az éremtáblázaton, 10 medállal.

 Hosszú Katinka: A 400 méter vegyes világbajnoki címvédőjeként a legjobb idővel jutott a döntőbe, ahol remek úszást produkálva ismét felért a csúcsra. Magabiztos úszással végig vezette a mezőnyt, 4 perc 30,39 másodperces ideje pedig újabb aranyérmet jelentett számára.

katinkaFotó: MTI

Végeredmény:

1. Hosszú Katinka                                                                        4 perc 30,39 másodperc
2. Maya Di Rado (Egyesült Államok)                                       4 perc 31,71 másodperc 
3. Emily Overholt (Kanada)                                                       4 perc 32,52 másodperc

 

Verrasztó Dávid: A 400 vegyes előfutamából a második legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol szenzációsan hajrázva végül a második helyen csapott a célba. Az aranyérmes a japán Daiya Seto lett, a dobogó harmadik fokára pedig az amerikai Chase Kalisz állhatott fel.

verrasztóéremFotó: MTI

Végeredmény:

1. Daiya Seto (Japán)                                                           4 perc 8,50 másodperc
2. Verrasztó Dávid                                                                4 perc 9,90 másodperc
3. Chase Kalisz (Egyesült Államok)                                  4 perc 10,05 másodperc

 

Grátz Benjámin: Szintén 400 méter vegyesben állt rajthoz, azonban nem sikerült beverekednie magát a döntőbe. Az élete első nagymedencés felnőtt világbajnokságán induló 19 éves magyar versenyző 47 századra közelítette meg egyéni legjobbját, így 4:16.69 perces idővel a 13. helyen végzett.

Grátz BenjáminFotó: MTI

Jakabos Zsuzsanna: Ezúttal 400 vegyesen próbált szerencsét, de sajnos most sem járt sikerrel. Időeredménye alapján a 11. helyre rangsorolták és így nem úszhatott a döntőben.

JakabosFotó: MTI

4*100 as váltó (Balog Gábor, Gyurta Dániel, Cseh László, Takács Krisztián): Balog Gábor kezdett háton, az ötödik helyen adta át helyét Gyurta Dánielnek. A váltás sajnos erősen határeset volt. Gyurta remekül ment mellen, féltávnál a harmadik helyen állt a váltónk, jött Cseh László. Laci pillangón nemcsak feljött másodiknak, hanem a hátrányból is jelentősen ledolgozott. Utolsó emberünk, Takács Krisztián Ryan Lochte-val versenyzett száz gyorson. Kikapott ugyan tőle, de 3:32.41 perccel így is a második helyen zárt a magyar váltó ebben az előfutamban. A magyar kvartett ideje a harmadik legjobb volt, az amerikaiakon kívül csak az ausztrálok tudtak jobbat. Utólag azonban szabálytalan váltás miatt kizártak minket. A csapat teljesítményét és a riválisokat elnézve éremesélyt szalasztottunk el.

200 vegyesFotó: MTI

A nap érmesei:

Férfi 50 m hát végeredmény:

1. Camille Lacourt (Franciaország)                                                                                 24,23 másodperc
2. Matt Grevers (Egyesült Államok)                                                                               24,62 másodperc
3. Ben Treffers (Ausztrália)                                                                                              24,69 másodperc


Férfi 400 m vegyes végeredmény:

1. Daiya Seto (Japán)                                                                                                    4 perc 8,50 másodperc
2. Verrasztó Dávid                                                                                                         4 perc 9,90 másodperc
3. Chase Kalisz (Egyesült Államok)                                                                           4 perc 10,05 másodperc

Férfi 1500 m gyors végeredmény:

1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország)                                                                          14 perc 39,67 másodperc
2. Connor Jaeger (Egyesült Államok)                                                                         14 perc 21,20 másodperc
3. Ryan Cochrane (Kanada)                                                                                         14 perc 51,08 másodperc

Férfi 4×100 m vegyesváltó végeredmény:

1. Egyesült Államok (Ryan Murphy, Kevin Cordes, Tom Shields, Nathan Adrian) 3 perc 29,93 másodperc
2. Ausztrália                                                                                                                             3 perc 30,08 másodperc
3. Franciaország                                                                                                                     3 perc 30,50 másodperc

Női 50 m mell végeredmény:

1. Jennie Johansson (Svédország)                                                                               30,05 másodperc
2. Alia Atkinson (Jamaica)                                                                                           30,11 másodperc
3. Julija Jefimova (Oroszország)                                                                                30,13 másodperc

Női 50 m gyors végeredmény:

1. Bronte Campbell (Ausztrália)                                                                                 24,12 másodperc
2. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia)                                                                     24,22 másodperc
3. Sarah Sjöström (Svédország)                                                                               24,31 másodperc

Női 400 m vegyes végeredmény:

1. Hosszú Katinka                                                                                4 perc 30,39 másodperc
2. Maya Di Rado (Egyesült Államok)                                             4 perc 31,71 másodperc
3. Emily Overholt (Kanada)                                                             4 perc 32,52 másodperc

Női 4×100 m vegyesváltó végeredmény:

1. Kína (Fu Jüan-huj, Si Csing-lin, Lu Jing, Sen Tuo)                           3 perc 57,80 másodperc
2. Svédország                                                                                                 3 perc 55,24 másodperc
3. Ausztrália                                                                                                   3 perc 55,56 másodperc

N.V. / vizipolo.hu

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS


Pillangókisasszony

Alzain Tareq a kazanyi úszó-világbajnokság legfiatalabb résztvevője volt a maga tíz évével. Kétszer ugrott medencébe, hatalmas javulást mutatva, ami még komoly hasznára válhat, hiszen egyetlen kortársának sincs felnőtt világbajnoki tapasztalata. Leghamarabb azonban Tokióban szerepelhet az olimpián.

Nagy-Pál Tamás  Nem véletlenül nincs korhatár a világbajnokságon, hiszen ebben a sportágban a legkisebbek is csodákra képesek. Elég, ha csak Egerszegi Krisztina 14 évesen szerezett olimpiai bajnoki címére gondolunk (micsoda emlék!), vagy a közelmúltból a litván Ruta Meilutyte-ra, aki egy évvel volt idősebb, amikor Londonban aranyérmes lett.

Alzain Tareq3

Alzain Tareq

Ennek ellenére még a világ egyik legnépszerűbb egyéni sportágában sem szokványos, hogy valaki tízévesen már vb-n induljon. Ahogy azt Alzain Tareq tette a vasárnap este véget ért kazanyi „„seregszemlén.

Leírni is félelmetes, hogy a bahreini lány abban az évben született (2005), amikor Cseh László első vb-aranyát szerezte.

Tareqnek ilyen reményei persze még messze nem lehettek 50 méter pillangón: a legelső előfutamban kellett rajtkőhöz állnia, világverőnek éppen nem nevezhető bangladesi, koszovói, etiópiai és Észak-Mariana-szigeti úszó társaságában. Utóbbi volt a második legfiatalabb, de még így is hat évvel született korábban, mint bahreini versenytársa.

Egyértelmű volt tehát: Tareq nem azért utazott Oroszországba, hogy nagyot robbantson, mégis pillanatok alatt vált közönségkedvenccé, a helyszínen tartózkodó újságírók beszámolói alapján a mixzóna egyik legnagyobb sztárja volt.

Annak ellenére, hogy még ebben a nagyon gyenge futamban is utolsó lett 41.12 másodperces idővel, közel 15 mp hátránnyal a legrosszabb elődöntőshöz képest. (Szilágyi Liliána például 26.82-őt úszott az előfutamban).

De számára nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy bátorságáról tegyen tanúbizonyságot. Mert nem elég, hogy gyakorlatilag még Barbie babákkal játszó kislányról beszélünk, hanem mindemellett Bahreinből érkezett, ami egyébként sem az úszás fellegvára – és akkor még finoman fogalmaztunk.

„Mérföldkő ez hazánk életében” – utalt erre édesapja, aki egyben az edzője.

„Most már boldog vagyok – nyilatkozta mosolyogva a lánya a futama után. – Nemrég még nagyon izgultam, mert soha nem úsztam korábban ennyi ember előtt, most viszont megdöntöttem az egyéni legjobbamat, ami szuper dolog.”

Alzain Tareq2

Alzain Tareq  •  Forrás: Szilágyi László/MNO

A hátralévő napokban nem is lett volna más dolga, mint hátradőlni, és nézni példaképét, a svéd pillangókirálynőt, Sarah Sjöströmöt – akivel egyébként pár szót váltani tudott, és még közös képre is összeálltak.

Ahelyett azonban másnap az 50 m gyors előfutamában is vízbe ugrott – immáron tapasztalattal a tarsolyában. Látszott, hogy már sokkal lazábban állt a rajtkőre, minek köszönhetően jobban is úszott, összesítésben nyolc versenyzőt előzött meg (egyiket sem kizárták), s már csak tíz másodpercre volt az elődöntőtől.

Tareq természetesen még iskolába jár Bahreinben, hetente öt napon úszik, általában napi kétszer. Húszfős csoportban, többségében fiúkkal, de még így is ő a leggyorsabb közülük.

Fejlődése rohamos, ennek ellenére Riót még nem veheti célba, hiszen az olimpián van korhatár, így 2020-ban, Tokióban jöhet el az ideje. Addigra betölti a tizenötöt, és egyáltalán nem biztos, hogy továbbra is a tisztes helytállás lesz csupán a célja.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS


Hosszú Katinka: Aranyérem 400 vegyesen is!

A 400 méter vegyes előfutamából a legjobb eredménnyel kvalifikálta magát a zárónapi döntőbe, 4 perc 32,78 másodperces idővel. Hosszú Katinkának – aki 200 méter vegyesen hétfőn világcsúccsal nyert – nem volt ellenfele 400 méter vegyesen sem.

Remek rajtot követően már az első 50-es forduló után vezette a mezőnyt. Háton és mellen is világcsúcs részidőn belül úszott, a 300-as fordulóhoz érve 2,15 másodperc előnye volt a második Di Radoval szemben. Végül 4 perc 30,39 másodperces időt úszva újabb aranyérmet szerzett, ezzel háromra növelte a legfényesebb érmek számát a kazanyi vizes vébén.

HosszúFotó: MTI

Megvédte címét Hosszú Katinka és egyúttal a legeredményesebb magyar világbajnoki úszóvá lépett elő, összesen öt világbajnoki címet szerezve. Legújabb sikerével Darnyi Tamást előzte meg a képzeletbeli ranglistán.

“Amit megígértem, azt betartottam, hiszen mindent kiadtam magamból. A lábam begörcsölt az utolsó 50-re.Amikor mondtam, hogy Barcelonában mindent kiadtam magamból 400 vegyesen, ahhoz képest ez durvábbra sikerült. El sem hiszem, hogy sikerült megúsznom. Szerintem most még fel sem fogtam és el sem kezdtem örülni az aranynak, mert annyira rosszul vagyok. Úgy gondolom, hogy a kezdésem jól lehetett, de a végén éreztem már magamon, hogy ez mégis csak a nyolcadik nap. Nem csak fizikálisan, de mentálisan is elfárad az ember ilyen kemény teljesítések között. Nagyon örülök, hogy sikerült megint dupláznom. Tegnap elég dühös voltam magamra, mert úgy éreztem, hogy nem adtam ki magamból mindent, ma ez többszörösen sikerült.”

Végeredmény:

1. Hosszú Katinka                                   4 perc 30,39 másodperc

2. Maya Di Rado                                     4 perc 31,71 másodperc

3.Emily Overholt                                    4 perc 32,52 másodperc

Cikkünk folyamatosan frissül!

N.V. / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS