Kajak-kenu vb – Vajda ezüst-, Csay bronzérmes 5000 méteren

image Az első döntős nap után egy arannyal, két ezüsttel és négy bronzéremmel állnak a magyarok a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon, mivel szombat délután a kenus Vajda Attila második, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett 5000 méteren.

    Vajda és nagy riválisa, a német Sebastian Brendel már az első néhány száz méter után kivált a mezőnyből, s csakúgy, mint egy hónapja a németországi Eb-n, innentől kezdve különversenyt vívtak az elsőségért. Többnyire a szegediek olimpiai és világbajnoka vezetett, az utolsó kör felénél azonban Brendel állt az élre. Vajda ugyan megpróbált tapadni az ellenfélre, s a hajrában mindent elkövetett, hogy befogja, végül azonban – hasonlóan az Eb-hez és a tavalyi vb-hez – ezúttal is másodikként ért célba, s megint a németé lett az arany. A magyar kenust a kontinensviadalon utólag kizárták, most azonban nem volt szabálytalanság, s az 1000 méteren szerzett délelőtti bronz után átvehette a hosszú távú döntő ezüstérmét.
    „Nagyon elégedett vagyok a vb-szereplésemmel. Nem lehet mindig nyerni, s az, hogy két éremmel térhetek haza, boldogsággal tölt el” – nyilatkozott Vajda Attila.
    A tavaly ugyancsak vb-ezüstérmes Csay Renáta végig az élbolyban haladt, jól helyezkedett, s az utolsó körben megpróbált az élre törni, de ez nem sikerült neki. A brit Louisa Sawers közben megelőzte az addig vezető, Eb-ezüstérmes fehérorosz Marina Litvincsukot, Csay pedig elment a német Melanie Gebhardt mellett, s ez is maradt a befutási sorrend: Sawers győzött Litvincsuk és Csay előtt.
    „Ha tudtam volna, hogy a brit lány ilyen gyors, máshogy taktikázom az utolsó körben. Ennek ellenére határtalanul elégedett vagyok a bronzéremmel. Még nincs vége a szezonomnak, szeptemberben jön számomra a maratoni vb” – mondta Csay Renáta.
    A férfiak hasonló számában a 21 éves, vb-újonc Csontos Csaba nyolcadikként zárt.
    A vasárnapi zárónap délelőttjén 15 döntőt rendeznek a vb-n, ezek közül 13-ban lesz magyar hajó. Délután a váltók versenyeivel zárul a viadal.

    Eredmények:
    5000 m:
    ——–
    férfi C-1, világbajnok:
    Sebastian Brendel (Németország) 23:09.973 p
2. Vajda Attila 23:11.057
3. Pavel Petrov (Oroszország) 23:18.224
    férfi K-1, világbajnok:
    Kenny Wallace (Ausztrália) 20:12.981 p
2. Max Hoff (Németország) 20:14.004
3. Cyrille Carre (Franciaország) 20:14.562
…8. Csontos Csaba 21:10.647
    női K-1, világbajnok:
    Louisa Sawers (Nagy-Britannia) 23:10.957 p
2. Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 23:15.158
3. Csay Renáta 23:21.060

    A további program (magyar idő szerint):
    vasárnap:
500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!