Mecsekben is dobogóra állt a Vincze, Kuti kettős

Rali

2016. október 13. csütörtök, 10:20

Szerző:

Kassa után a jubileumi 50. Mecsek Ralin is dobogóra állhatott Vincze Ferenc és Kuti Péter. Igaz, az Overdose Racing Team párosa az első napon taktikai hibát követett el, a másnap okos autózással zárkózott fel az élbolyba. Végül az abszolút 3. pozícióba kormányozták be a Mitsubishi Lancer Evo IX-est.

Vincze Ferenc: Remek verseny volt, nagyon tetszett az összes mecseki pálya. Igaz, ezen a futamon sokkal jobban kijött az, ki milyen technikával és korábbi tapasztalatokkal rendelkezik – szemben mondjuk Kassával, ahol egy kis plusz bátorsággal is lehetett jó eredményeket elérni. Sajnos az első napon elkövettünk egy taktikai hibát, nem megfelelő gumit választottunk, s emiatt Zobákpusztán jókora hátrányt szedtünk össze. Másnap azonban jól működött minden, igyekeztünk a legtöbbet kihozni magunkból és a Mitsubishiből. Sikerült, és ezzel – megelőzve csapattársainkat, Velenczei Ádámékat – megszereztük az abszolút 3. helyet.

vincze-kuti-mecsek-2016

A célunkat, vagyis, hogy dobogóra álljunk a jubileumi 50. Mecsek Rallyen, teljesítettük. Az abszolút 3. helyünk egyben azt is jelenti, hogy mi lettünk a legjobb Mitsubishi alakulat. Ez talán még fontosabb visszajelzés a szereplésünkre, hiszen azt tudjuk, hogy az R5-ösök teljesen más kategóriába tartoznak, velük nem igazán tudja a mi technikánk felvenni a versenyt.

Nagyon boldogok vagyunk tehát ezzel az eredménnyel, és izgatottan várjuk a szezonzáró Ózd Rallyet. Mecsek után már számolgattunk egy kicsit: jelenleg a második helyen állunk a bajnokság összetett állásában, ha nem számítjuk a mínuszolásokat. Hónap végén pedig minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt a helyezésünket meg is őrizzük. 

Forrás: www.formula.hu – RSS