Ezért választotta Strollt és Bottast a Williams

F1

2016. november 3. csütörtök, 13:43

A tapasztalat és egy újonc lendülete fog keveredni 2017-ben a Williamsnél – az F1-es csapat helyettes irányítója elmondta, milyen okok vezettek Bottas megtartásához, és Stroll leigazolásához.

A Williams nemrég jelentette be, hogy 2017-re megtartotta a gárdánál 2012 óta alkalmazásban álló Valtteri Bottast, valamint mellé leigazolta eddigi fejlesztőpilótáját, a 18 éves Lance Strollt. A csapat helyettes vezetője, Claire Williams a párost egy néhány másodperces videóban jelentette be a grove-iak Twitter-felületén, később pedig elmondta, hogy miért akarták megtartani a finn pilótát, és mi vezetett az ifjú kanadai előléptetéséhez.

„Valtteri csapatunk szeretett tagja, megkérdőjelezhetetlen tehetséggel, tapasztalata pedig segíthet az előrelépésben” – mondta Claire. „Elengedhetetlen szerepet játszott a gárda 2014-es formajavulásában, és ezt az erős kapcsolatot szeretnénk folytatni vele a jövőben is. Lance 2015 végén csatlakozott a Williams fiatal pilótákat segítő programjába, azóta pedig lenyűgözte a mérnököket érettségével, tehetségével és lelkesedésével” – nyilatkozta a 18 éves pilótáról a helyettes csapatfőnök – Stroll a márciusi Ausztrál Nagydíjon a második legfiatalabb pilóta lesz, aki valaha F1-es futamon elindul.

„Megtisztelve érezzük magunkat, hogy segíthetünk neki az előrelépésben, hogy megmutassa, mire képes a Forma-1-ben, miután domináns teljesítményt nyújtott minden kategóriában, ahol eddig elindult. Még mindig nagyon fiatal, és segíteni akarunk neki, hogy pilótaként fejlődni tudjon. A Williamsnek hosszú története van a fiatalok terén, akik sikeresek lettek, és reméljük, hogy ez egy hosszú és eredményes karrier kezdete Lance számára. Mint csapat, továbbra is harcolunk céljainkért, hogy futamokat nyerjünk, és bajnoki címeket szerezzük – én pedig úgy hiszem, hogy ez az izgalmas, friss kombináció az első lépés ahhoz, hogy elérjük ezeket” – tette hozzá a brit.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: