Hol folytatja Keszthelyi Vivien?

Gyorsasági (Gy)

2016. november 3. csütörtök, 13:21

Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiájának egyetlen magyar tagja a világ legerősebb, képzett fiatal pilótái által alkotott mezőnyét felvonultató túraautó bajnokságában szeretné folytatni pályafutását.

Az egyeztetések ugyan még nem fejeződtek be, várhatóan november végére-december elejére zárulnak le, de annyit már tudni lehet, hogy a versenyzői karrierjét meghatározó sorozatban való indulás is szerepel a lehetőségek között.

Az Audi Sport versenyzőakadémiájának legfiatalabb tagja számára az akadémia éves programja rengeteg elfoglaltsággal jár, s nagyon megterhelő, ezért nehéz összeegyeztetni azzal, hogy a lehetséges versenysorozatok valamelyikében teljes szezont tudjon teljesíteni.

Keszthelyi Vivien decemberben tölti be a 16. életévét, így az életkorához képest legnehezebb, legerősebb, nemzetközi túraautós sorozatok is célkeresztbe kerülhetnek. A világon nagyon kevés versenyzőnek adatott meg, hogy közel egyforma teljesítményű versenyautókkal versenyezhessenek, így a pilóták túlnyomó többségének esetében nincs valós információ a teljesítményükről, mert a legtöbb sorozatban nagyon eltérőek a versenyautók, ennek megfelelően nehéz reális képet kapni arról, hogy mire is képesek egyenlő feltételek, hasonló technikájú autók esetén.

Keszthelyi Vivien menedzsmentjének az a célja, hogy a fiatal pilóta az eddig látott teljesítménye alapján a legerősebb túraautós sorozatok valamelyikében, a világ legjobbjaival együtt, az első hely megszerzéséért induljon, de mivel a technikai sportágakban bármi előfordulhat, a cél az, hogy a világ legfiatalabb női autóversenyzője az első öt hely valamelyikén zárja a bajnokságot 2017-ben.

A Keszthelyi Vivien sikeres pályafutásán eddig és a továbbiakban is dolgozó stáb azt reméli, hogy a fiatal pilóta a jövő évben további sikereket hoz majd Magyarországnak az autósportban is. 

Forrás: www.formula.hu – RSS