Vergne még idén az IndyCarban indulna

USA

2015. május 11. hétfő, 12:22

Szerző: Strommer Benjamin

Bár a tengerentúli sorozat már elkezdődött, a korábbi F1-es dolgozik azon, hogy legalább néhány futamra beugorhasson az Andretti csapathoz, és belekóstolhasson a bajnokság menetébe.

A francia Jean-Eric Vergne három éven keresztül erősítette a Formula-1 mezőnyét, Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. érkezése a Toro Rossóhoz azonban azt jelentette, hogy nem maradt számára hely. Vergne nem keseredett el, és egy másodpercig sem tétovázott: három héttel a 2014-es szezonzáró után már a Formula-E uruguayi futamán indult, a sorozatnak azóta is tagja, öt versenyről két pole-pozíció és egy dobogós helyezés áll a neve mellett.

Vergne annál az Andretti csapatnál versenyzik, amelynek elsődleges profilja éppen a tengerentúli IndyCar sorozat – a 25 esztendős pilóta nem is titkolja, be szeretne kerülni a bajnokságba. Az Autosport lapnak elárulta, ez már a márciusi szezonnyitón megvalósulhatott volna. A próbálkozás végül nem járt sikerrel, ám Vergne tovább dolgozik azon, hogy még idény közben csatlakozzon.

„Beszélünk róla, megoldást szeretnénk találni arra, hogy versenyezhessek az IndyCarban. Elég közel voltunk ahhoz, hogy valami történjen az első versenyen. Továbbra is sok futam hátravan, jó dolog lenne, ha egy vagy két versenyt teljesíthetnénk együtt, abból meglátnám, hogyan működik ott minden. Jó dolog lenne mindkét fél számára” – mondta Vergne.

Az Andretti egyik autóját idén nem állandó versenyző kapta meg, Simone de Silvestro és Justin Wilson is megfordult már az ülésben, a koncepcióba könnyen be lehetne iktatni néhány alkalomra Vergne-t is.

Michael Andretti csapattulajdonos arról beszélt, nem csupán a franciát, hanem egy másik egykori Toro Rossóst, az istálló színeiben szintén Formula-E-ben vezető Scott Speedet is kipróbálná hazája legmagasabb együléses kategóriájában. „Van rá lehetőség, dolgozunk azon, hogy szülessen megegyezés. De egyelőre még semmi sem dőlt el. Szeretném, ha JEV és Scott IndyCarba ülne. De ez még a jövő.”