Szenved az oválpályákkal a korábbi F1-es

USA

2016. december 29. csütörtök, 11:44

Szerző:

A korábbi F1-es pilóta ugyan versenyzett már az IndyLights szériában, de az IndyCar valami egészen más – szerinte évekbe telik, mire valaki igazán elsajátítja az oválon való autózás fortélyait.

A korábbi Formula-1-es pilóta, Max Chilton újoncként a 19. helyet szerezte meg az IndyCar 2016-os szezonjában és saját bevallása szerint bőven van még mit tanulnia, főleg az ovál pályákon való versenyzésről. A Chip Ganassi Racing pilótája 2015-ben az IndyLights küzdelmei során háromszor versenyzett oválon és úgy véli, hogy ez nem adott neki kellő tapasztalatot.

“Nagyon más az oválon versenyezni, főleg az IndyCarban. Az IndyLights sorozatban az autók jóval kisebbek és a pálya is szabadabb, míg az IndyCarban mindenhol van valaki” – magyarázta Chilton a problémákat. “Sokszor négy autó száguld egymás mellett, a versenyzői tudásnak, csibészségnek nagyon nagy a szerepe.”

indycar

“Mindezek miatt úgy éreztem, hogy rengeteget tanultam, de még mindig rengeteget kell. Dario Franchitti a mentorom, ő azt mondta, hogy három-négy évébe telt, mire igazán elsajátította az oválon való versenyzés fortélyait” – tette hozzá.

Chiltonnak egyébként a lágyabb IndyCar-gumik is problémát okoztak és reméli, hogy az újoncok kapnak majd egy extra szettet a gyakorlásokon és az időmérőn – bár hozzátette, hogy ez senkinek sem lenne hátrány. “Ez nagyon sokat segítene az újonc pilótáknak és egyébként mindenki másnak is. Most már nem vagyok újonc, szóval nem fogom ezt erőltetni, de többször is előfordult idén, hogy ez problémát okozott.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Erről beszélt az IndyCar világa 2016-ban

USA

2016. december 19. hétfő, 15:55

Az Egyesült Államok első számú open wheel-sorozata emlékezetes szezont hagyott maga mögött idén új bajnokkal, meglepő Indy 500-győztessel, egy hatalmas balesettel, és számtalan érdekes sztorival.

Simon Pagenaud tündöklése

2011, Dario Franchitti negyedik bajnoki címe óta először ünnepelt európai bajnokot az IndyCar a 32 éves francia révén. Bár győztessé avatása az utolsó futamig húzódott, elképesztő szezonkezdete (öt futam alatt három diadal és két második hely, 75 pontos előny Scott Dixonnal szemben) alapján nem igazán volt kérdés, hogy sikerül-e megszorongatni őt 2016-ban. Mi tagadás, Pagenaud türelmes volt, hiszen 2006-os Champ Car Atlantic-ben elért első helye óta nem nyert bajnokságot együléses autóval, győzelmének értékét pedig növeli, hogy csapattársai egy IndyCar-bajnoki címen (Will Power) és öt Indy 500-diadalon osztoztak.

Will Power a hullámvasúton

Az ausztrálnak 2014-es, arany betűkkel írt évada óta nyílt ismét lehetősége a bajnoki harcra, de hiába a remek teljesítmény, ha az égiek nem álltak mellette. Power egy baleset miatt kihagyni kényszerült a szezon első futamát, majd nehezen vette fel a fonalat, és csak három hónappal később aratta első győzelmét Detroitban. Mire azonban nyíltsisakossá vált volna a küzdelem csapattársával Pagenaud-val, csapnivaló utolsó két futamot teljesített – egyszer Charlie Kimball hathatós támogatásával, a szezonzárók pedig a technika mondott csütörtököt alatta. Az ausztrál viszont a vereség után legalább magánéletében vigasztalódhat, ugyanis felesége hamarosan életet ad első gyermeküknek.

Alexander Rossi, a semmiből jött Indy-győztes

A tavaly még F1-es álmokat kergető (és azokat többé-kevésbé el is kapó) amerikai pilóta 2016-ra nem kapott ülést a száguldó cirkuszban, így hazament, hogy kipróbálja magát az IndyCar-ban, az Andretti Herta Autosport színeiben. A sorozatban futott első öt futamán mindössze egy 10. helyet tudott felmutatni legjobb eredményeként, ezért nyújtott szürreális látványt, amikor szinte poroszkáló autójával a győzelem felé haladt a történelmi, 100. Indy 500-on. Rossi megnyerte a hatalmas presztízsű viadalt, első újoncként Helio Castroneves 2001-es diadala óta, ez pedig elég volt ahhoz, hogy néhány pontszerzéssel folytatódó szezonja végén az év újoncává válasszák.

James Hinchcliffe visszatérése és balszerencséje

Az egyetemes motorsport egyik legsúlyosabb balesetét élte túl a kanadai pilóta a 2015-ös Indy 500 edzésein, melynek következtében nem állhatott rajthoz többször abban a szezonban. Éppen ezért volt érzelemdús a nagy futam idei kvalifikációja, hiszen Hinch elhozta a pole-t 32 társa elől. A 200 kör végén mégis meg kellett elégednie a hetedik hellyel, ez azonban nem okozott számára akkora csalódást, mint a texasi futam leintése, ahol mindössze nyolc ezredmásodperccel bukta el a győzelmet Graham Rahal ellenében.

Josef Newgarden, a vasember

Hála az égieknek, 2016 kevesebb nagy balesetet hozott az IndyCarban, mint az előző szezon, de idén sem maradtunk életveszélyes bukás nélkül. Az amerikai Conor Daly-vel ütközött a texasi futam 9. körében, majd fejre álló autójával a falnak csapódott. Elsőre mindenki a legrosszabbtól tartott, de Newgarden saját lábán szállt ki az autóból, később pedig kiderült, hogy „csak” kulcscsonttörtést szenvedett, valamint jobb kezében keletkezett egy kisebb sérülés. Ennek ellenére hatalmas csoda volt, hogy két héttel később már rajthoz állhatott a Road Americán, mi több, Texasban fölényes első helyet szerzett Iowában. Képességeinek legnagyobb elismerése, hogy 2017-ben már a Penskénél fog versenyezni Juan Pablo Montoya helyén.

Béke a versenynaptárban, távoznak az aerokitek 2018-tól

Bár a bostoni futamot törölni kellett, meglepő, hogy jövőre ugyanazok a futamok szerepelnek a már augusztusban bejelentett 2017-es programban, köszönhetően a Watkins Glennel megkötött hosszútávú szerződésnek. A sportág tavaly bevezetett Chevrolet- és Honda-egyenkarosszériáiról is döntés született: 2018-ra, mindössze három szezon után megválik tőlük a széria.

Egyéb említésre méltó történések:

– Három aszfaltcsík, Road America, Watkins Glen és Phoenix is visszatért a naptárba.
– A Team Penske 1994 óta először sajátította ki a bajnokság első négy helyét.
– A címvédő Scott Dixon 2006 óta először került ki az első háromból év végén (6. lett).
– A Ganassit majdnem 25 évnyi kapcsolat után hagyja el egyik főszponzora, a Target.
– 87 éves korában elhunyt Carl Haas, a 8 CART/Champ Car bajnoki címet szerző Newman/Haas csapat társalapítója.

Az NBC Sports összeállítása alapján

Forrás: www.formula.hu – RSS

Smoke utolsó futama: búcsúzik egy legenda

Az előttünk álló hétvégén nem csak a NASCAR Sprint Cup 2016-os szezonja ér véget, de egy valódi legendától is búcsúzunk: távozik a szériából a háromszoros NASCAR- és egyszeres IRL-bajnok Tony Stewart.

Az égető kérdés, ami jelenleg a széria népes rajongótáborát foglalkoztatja Torontótól Sydney-ig, hogy vasárnap, a Homestead-Miami Speedway-en kinek a kezében landol az év legjobbjának járó trófea. Vajon sikerül-e Jimmie Johnsonnak behúznia pályafutása hetedik bajnoki címét, amivel csatlakozhatna az e tekintetben rekordtartó, tagjai között mindössze két versenyzőt – Richard Petty-t és a néhai Dale Earnhardt Sr-t – számláló elit klubhoz? Vagy a regnáló bajnok Kyle Busch-nak jön ki a lépés és zsinórban második titulusát ünnepelheti? Esetleg vadonatúj királyt avat a NASCAR csúcskategóriája a kétszeres bajnoki második helyezett Carl Edwards, netán a 2015-ös Daytona 500 győztes Joey Logano személyében?

Nem kell már sokáig várnunk arra, hogy erre választ kapjunk.

tony-stewart-2

A november 20-ai, Ford EcoBoost 400 névre hallgató futam azonban más aspektusból nézve is különlegesnek számít, igaz, a szurkolók jelentős része számára negatív előjellel. Előreláthatólag utolsó NASCAR versenyét teljesíti ugyanis az amerikai autósport egyik legkarizmatikusabb képviselője, Tony Stewart.

A rendkívül ellentmondásos személyiségű – és talán pontosan emiatt is tekintélyes rajongótábort maga mögött tudó – pilóta az elmúlt közel két évtized alatt mindent elért, amire egy szakmabeli  az Egyesült Államokban vágyhat.

A tősgyökeres indianai versenyző – akárcsak Jimmie Johnson, vagy éppen a tavaly visszavonult, ámde sérült csapattársa, Dale Earnhardt Jr. helyetteseként néhány futamra idén mégis visszatért Jeff Gordon – eredetileg az open-wheel szakágban szeretett volna karriert befutni.

Stewartnak már 1979-ben, azaz 8 évesen kész trófeagyűjteménye volt

Bár már egészen kisgyerekként letette a névjegyét a versenypályán, de végül Stewart pályafutása sem kerülte el azt a pontot, amikor úgy tűnt, hogy anyagi okok miatt mindennek vége.

Tizenkilenc éves volt, amikor a családi kassza kiürült és szülei már nem tudták tovább finanszírozni versenyzői karrierjét.

Stewart soha nem vetette meg a munkát és gyakorlatilag bármit elvállalt, amivel némi dollárra tehetett szert.

Minden erőfeszítése ellenére viszont 1993-ra már olyannyira nem volt pénze, hogy egy olcsó albérletet sem tudott megengedni magának. Azt, hogy egyáltalán volt fedél a feje felett, csak egy jó barátja nagylelkűségének köszönhette, aki ingyen és bérmentve, hónapokra befogadta a saját házába. Stewart különféle alkalmi munkákat vállalt heti 40-60 órában, alig pár dolláros órabérért, miközben szépen lassan elkönyvelte, hogy versenyzői pályafutása már a múlté. Hamarosan azonban úgy döntött, ad még egy lehetőséget magának és hitelt kért főnökétől, amelyből egy Copper Classic nevű, USAC versenyen való indulását fedezte Phoenixen. A futamon a másodikként ért célba, amivel 3500 dollár pénzdíjat tehetett zsebre. Stewart, aki azt megelőzően talán soha nem látott egyszerre ennyi pénzt, gyors fejszámolást végezve rájött, hogy több évnyi kétkezi munkával sem lenne képes ennek a töredékét megkeresni. Ez adta meg számára a végső löketet ahhoz, hogy minden erejével ismét a négykerekűek felé forduljon, mondván “most, vagy soha”.

Innentől fogva, feltörekvő ifjoncként ismét a dirt pályák egyik legnagyobb reménységévé vált (ő volt az első, aki a USAC Triple Crownját megnyerte, miután 1995-ben a National Midget, a Sprint, valamint a Silver Crown bajnokságban sem talált legyőzőre), és bár az anyagi problémák őt sem kerülték el, kitartó – olykor szó szerint kétkezi – munkája révén mégis elérte, hogy ott legyen az 1996-os Indianapolis 500 mezőnyében. A történet azonban álom helyett inkább rémálomszerűvé vált a számára.

A sajtó képviselői mindenhová követték Stewartot, és nap, mint nap ugyanazokkal a kérdésekkel bombázták az amerikai open-wheel versenyzés azévi szakadásáról, ebből kifolyólag az IRL megalakulásáról és a CART Indy 500 bojkottjáról. Tonyra a nagy figyelem teljesen újszerűen hatott, nem is igazán tudta kezelni a sztorira éhes újságírók rohamát, ahogyan a ráerőltetett reklámarc szerepét sem, különösen csapattársa, Scott Brayton halálos balesetének tükrében. A veterán pilóta tragédiájának következtében Stewart örökölte meg a pole-t.

A fatális baleset után a sajtó érdeklődésének elsőszámú célpontja Stewart lett, a riportereket pedig a legkevésbé sem érdekelte az, hogy a fiatal pilóta éppen mennyi mindenen megy keresztül.

Nem vette figyelembe senki, hogy pár nappal korábban vesztette el a csapattársát, ennek ellenére viszont muszáj volt neki a lehető legjobb formáját hoznia mind mentálisan, mind fizikálisan, mert az autósport egyik legmegerőltetőbb pályaversenyének rajtja rohamtempóban közeledett. Az újságírók mindenhová követték Stewartot, minden mozdulatát rögzítették és minden szavát magnetofonra vették. A Sports Illustrated egykori szakértője, Ed Hinton szerint ezek a napok olyan mély sebeket ejtettek a pilótán, amelyek máig hatással vannak a médiával való viszonyára:

“Amikor valaki arról kezd panaszkodni, hogy megint milyen pokróc volt a sajtóval Stewart, én válaszképpen elmesélek néhány dolgot a ’96-os Indy 500-ról. Mindjárt máshogy állnak hozzá.”

A verseny motorhiba miatt idő előtt véget ért számára, de ennek ellenére még így is ő lett az 500 legjobb újonca, majd az IRL augusztusban kezdődött 1996-97-es idényének bajnoki címét is elhódította. (Erről az időszakról és további érdekességekről bővebben itt lehet olvasni.)

A ’97-es Indy 500-on a Team Menard autójában

Az open-wheel mellett egyre több stock-car versenyen vett részt, 1999-ben pedig a NASCAR legmagasabb nemzeti bajnokságában, a Cupban is bemutatkozott. Debütáló szezonjában három győzelmet szerzett, első bajnoki címét pedig 2002-ben hódította el, majd 2005-ben és 2011-ben is ő lett a kategória legjobbja. Cseppet sem mellesleg a NASCAR mellett még a midget versenyzés legnagyobb eseményét, a Chili Bowlt is megnyerte 2002-ben, valamint 2007-ben.

Stewart “ami a szívén, az a száján” természetére remek példa az a kilenc évvel ezelőtti rádióinterjú, amelyben nekiment a NASCAR mesterséges feszültséget generáló, a versenyek hajrájában, gyakran mondvacsinált indokkal belengetett sárga zászlós periódusainak.

“Nem tudom, hogy a rajongók meddig engedik még meg a NASCAR-nak, hogy nyíltan hülyének nézzék őket. Ennek az lesz a vége, hogy végképp el fognak pártolni. Szerintem idén eddig egyetlen tiszta versenyt sem bonyolítottak még le.”

A szervezet persze az ilyen és ehhez hasonló kirohanásait próbálta szankcionálni – nem nagyon akad olyan pilóta, aki Stewartnál többször járt a NASCAR atyaúriesténél, Brian France-nál “magánbeszélgetésen” – , de Smoke-ot nem igazán lehetett soha megfélemlíteni. Ő az, aki, ha pedig ez valakinek nem tetszik, az tehet egy szívességet – ez a hitvallása. Tiszta sor.

Máig összesen 49 győzelmet és 15 pole-t jegyeznek a neve mellett a királykategóriát tekintve, míg legjobb Indy 500-as eredménye az 1997-ben begyűjtött ötödik helye.

Stewart egyiek azon öt pilótának, akik nekivágtak a nagy duplázásnak, vagyis megkísérelték tejesíteni az egy napon rendezett Indianapolis 500-at, valamint a NASCAR Cup Coca-Cola 600-át. A Smoke becenevű versenyző 1999-ben és 2001-ben tette emígy próbára magát, az utóbbi évben pedig sikerrel is járt, miután a két futam összesen 1100 mérföldes távját maradéktalanul letudta – Indianapolisban a 6., Charlotte-on pedig a 3. lett. Ezt a bravúrt máig nem sikerült senkinek megismételnie.

Tony Stewart a 2001-es Indy 500-on a Chip Ganassi Racing autójában

2011. szeptemberében Stewart ötödmagával kisebbfajta botrányt okozott, miután egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nemet mondott Barack Obama meghívására. Az elnök a 2010-es Chase-ben részt vett tizenkét NASCAR Cup versenyzőt invitálta meg a Fehér Házba, amelyet azonban Greg Biffle, Kurt Busch, Carl Edwards, Kevin Harvick és persze Stewart visszautasított. A média természetesen azonnal nekiment a kvintettnek, mondván politikai nézettől függetlenül a mindenkori amerikai elnök meghívására több, mint illetlenség nemet mondani – hozzátéve, hogy nincs olyan program, amit egy ilyen esemény javára ne lehetne átütemezni.

Fél évvel később, 2012. áprilisában Obama ismét vendégül látta az előző évi rájátszás, vagyis immár a 2011-es mezőnyét. Ekkor már minden versenyző tiszteletét tette, az elnök pedig beszédében külön méltatta Stewartot a harmadik bajnoki címéért. Tony az alapszakasz 26 futamán egyetlen futamot sem nyert, a Chase tíz fordulójából ötön viszont már nem talált legyőzőre, beleértve a szezonzáró homesteadi viadalt, amelyen közvetlenül összetettbeli legnagyobb ellenfele, Carl Edwards előtt ért célba. Mindez révén a két amerikai azonos pontszámmal zárta az évet, a cím pedig Stewartnál landolt köszönhetően a több győzelmének.

“Ez az év Tony-é volt” – mondta a sajtótájékoztatón Obama. “Smoke a valaha volt egyik legdrámaibb befutót szolgáltatta nekünk. Miután csak hajszálon múlt, hogy egyáltalán bejutott a Chase-be, Tony felszívta magát és négy fantasztikus győzelmet szerezett, majd az utolsó versenyen Miamiban egy kötelezőnek mondható győzelmet aratott. Tony mindent beleadott, kétszer is feljött a hátsó taktusból, 118 előzést mutatott be, néha hármas sorban. Tony azt mondta, hogy úgy érezte, a fél Florida államot végigelőzte. Végül ő látta meg a kockás zászlót elsőként és nyerte meg a bajnokságot pontegyenlőséggel. […] Azt hiszem, Tony egy hős. A nagyszerű AJ Foyt fogalmazta meg a legjobban, amikor azt mondta, Tony azért nyert, mert élete legjobb futamát produklta. És mindezt úgy, hogy ilyen nagyszerű versenyzők loholtak a nyakában, mint ők [rámutatva a mögötte álló, 11 további Chase pilótára].”

Obama elnök és harmadik NASCAR Cup bajnoki trófeája társaságában (2011) 

Mindezen sikerek mellett a negatív eseményekből is kijutott Stewartnak, különösen az elmúlt három év folyamán.

2013. augusztus 5-én, egy iowai sprint car versenyen tömegkarambol részesévé vált, amelynek során mindkét lábán többszörös törést szenvedett. A baleset miatt a NASCAR szezon hátralévő részét is ki kellett hagynia, noha 1999-es debütálása óta addig minden egyes Cup futamon – szám szerint 521-en – elrajtolt.

A 2014-es idényre felépült ugyan, az eredmények azonban elmaradtak a várttól. Az első huszonegy fordulón csak hat alkalommal zárt a legjobb tízben, azonban mindez semmiség volt ahhoz képest, ami augusztus 9-én, a New York állambeli Canandaigua Motorsports Parkban megrendezésre került Empire Super Sprint sorozat futamán történt. A sprint car viadalon Stewart ütközött a Kevin Ward Jr. által vezetett géppel, amely baleset a húszéves pilóta kiesését jelentette. Ward ezt nem hagyta annyiban és a sárga zászlós periódus alatt berohant a pályára, hogy élesen gesztikulálva hozza Tony tudomására véleményét. A fiatal versenyzőt néhány autó még el tudta kerülni, Stewart azonban már nem járt sikerrel és elütötte Wardot, aki negyvenöt perccel később belehalt sérüléseibe. A mainstream média a történtek után igencsak meghurcolta őt, a vádesküdtszék szeptember végi döntése alapján azonban nem kezdeményeztek büntetőeljárást Smoke ellen.

Stewartban mély nyomot hagytak a történtek és többször is úgy nyilatkozott, hogy Ward Jr. halála örökre megváltoztatta az életét.

A 2015-ös éve a versenypályán sem volt pozitív előjelű, miután pályafutása mondhatni legrosszabb idényét teljesítette. A szezon során mindössze háromszor zárt a legjobb tízben, összetettben pedig a 28. pozícióban jegyezték csak. Az pedig külön kiábrándító volt, hogy egyetlen top 5-ös helyezést sem sikerült szereznie, ami addig még soha nem fordult elő egyetlen Cup szezonjában sem.

Stewart, mellette az a Clint Bowyer, aki 2017-től megörökli tőle a 14-es számú Chevy volánját az SHR-nél

Hamarosan aztán robbant a bomba, miután 2015. szeptember 28-án, helyi idő szerint vasárnap éjjel, névtelen forrásaikra hivatkozva a FOX és az ESPN is megszellőztette, hogy Stewart 2016 végén végleg befejezi pályafutását. A hírt egy nappal később Stewart csapata – amelynek nem csak versenyzője, de társtulajdonosa is – , a Stewart-Haas Racing rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül meg is erősítette.

Stewart tisztában volt azzal, hogy a csillaga már lefelé ível és a hírek szerint inkább egyéb érdekeltségeivel szeretne foglalkozni. NASCAR csapata mellett több dirt pálya van a tulajdonában, emellett pedig a pletykák szerint saját midget/sprint car sorozat indítását is tervezi.

2015. júniusában, az indianapolisi Lincoln Tech Speedrome-ban első alkalommal került megrendezésre a Tony Stewart Classic midget verseny, amit mondani sem kell a szakág hírességeinek csarnokába 2001-ben beválasztott klasszis után neveztek el.

Stewart máig az egyetlen olyan pilótának számít, akinek egyaránt sikerült bajnoki címet szereznie a NASCAR élkategóriájában, valamint az amerikai open-wheel legmagasabb osztályában is. Emellett Smoke azt is elmondhatja magáról, hogy nincs rajta kívül még egy versenyző, aki a Cup eddigi mindhárom főszponzori érájában (Winston, Nextel, Sprint) fel tudott érni a csúcsra.

A 45 éves indianai azzal a céllal várta utolsó teljes NASCAR szezonját, hogy feledteti az elmúlt évek sikertelenségét, egy nem várt baleset azonban jelentősen átírta terveit. Január végén ugyanis San Diegóban bukott egy homokfutóval, aminek következtében súlyos hátsérülést szenvedett, így ki kellett hagynia az idény első nyolc futamát – beleértve azt a Daytona 500-at is, amelyet pályafutása során egyszer sem sikerült megnyernie.

A Chase részvételt azonban mégis sikerült kiharcolnia, köszönhetően többek között a június 26-án, Sonomán aratott győzelmének [nyitóképen], ami egyben az első sikere is volt a 2013-as, doveri futam óta.

Kyle Busch-sal ellentétben – aki 2015-ben úgy lett a Cup bajnoka, hogy a szezon első tizenegy versenyét kihagyta – azonban Stewartnak nem jött össze a bravúr és rögtön a rájátszás első szegmensében búcsúzni kényszerült.

Smoke szurkolóinak azonban nem kell végleg elköszönniük kedvencüktől, hiszen a sprint és midget car versenyeken továbbra is volán mögé pattan, sőt, saját elmondása szerint azt sem zárja ki, hogy ha a helyzet úgy hozza – mint például Gordon esetében – beugróként még visszatér a Cup mezőnyébe is.

Egy viszont biztos, magyar idő szerint vasárnap éjjel vagy így, vagy úgy, de egy korszak ér véget az autósportban.

Csak az a kár, hogy mindezt nagyságrendekkel kevesebb felhajtás kíséri, mint tavaly például Jeff Gordon esetében, akinek a teljes 2015-ös szezon egy búcsúturné is volt egyben, valamennyi versenyhelyszínen ünnepléssel, sőt, egyenesen a tiszteletére rendezett utcai parádékkal.

A nagyszájú, modortalan, olykor egyenesen tuskónak ható – pedig valójában nagyon is értelmes – Stewart gyökeres ellentéte a jófiúként elkönyvelt Gordonnak. A sikerek mellett botrányokkal, megkérdőjelezhető momentumokkal fűszerezett pályafutása azonban még nem elég indok arra, hogy kis túlzással engedik a hátsó ajtón távozni.

Egyszerűen méltatlan.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Az autóversenyzés nem sportteljesítmény?

Milyen fokú fizikumot igényel a hivatásos volánművészek szakmája? Valóban nem említhetőek egy lapon más sportágak képviselőivel, vagy éppen ellenkezőleg, az autóversenyzőknek is közel annyira feszegetniük kell a fizikális teljesítőképesség határait, mint mondjuk a triatlonistáknak?

Ugye mindannyian emlékszünk Donovan McNabb 2013. novemberi, Amerika-szerte nagy port kavart eszmefuttatása, miszerint az autóversenyzők nem nevezhetőek valódi sportolóknak.

Az egykori NFL játékos a Fox Sports Live című műsorban ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy a NASCAR királykategóriájának, a Sprint Cupnak szupersztárja, Jimmie Johnson (vele együtt pedig en bloc az autóversenyző társadalom) szerinte egyáltalán nem tekinthető atlétának.

kanaan

A beszélgetés során McNabb az elmúlt évtized legdominánsabb sportolóit felvonultató listáján Johnsont csak a harmadik helyre sorolta közvetlenül Tiger Woods és Kobe Bryant mögé.

“Hogy Johnsont sportolónak tartom-e? Abszolút nem” – mondta a Philadelphia Eagles korábbi irányítója. “Csak ül az autóban és vezet. Ez nem sportteljesítmény. Mi atletikus van abban, amit csinál?”

Mondani sem kell, hogy McNabb szavai hatalmas lavinát indítottak el. Nem csak a NASCAR, de az IndyCar, az NHRA és a rally rajongók is kifejtették nem éppen hízelgő véleményüket az egykori focisztár látásmódját illetően, aminek köszönhetően a Twitteren villámgyorsan a #PeopleWhoAreMoreAthleticThanDonovanMcNabb (emberek, akik sportosabbak, mint Donovan McNabb) lett a legtöbbet használt hashtag az USA területén. Számos hivatásos versenyző is megszólalt a témában, akadt, aki konkrétan visszaküldte a jó édes anyjába az NFL csillagot, míg mások, mint például a triatlon megszállott, elképesztő állóképességéről is híres Johnson csak annyit fűzött hozzá, hogy mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez.

Kinek van azonban igaza? Az autóversenyzők teljesítménye valóban nem nevezhető egy lapon más sportágak professzionális képviselőivel? Vagy pontosan ellenkezőleg, a volánművészetet űző fenegyerekek (és feneleányok) fizikuma is elit szintet képvisel?

A hetvenes-nyolcvanas években megszokott látvány volt, ha egy népszerű versenyzőt cigarettával a szájában kaptak lencsevégre, sőt még az sem nagyon verte ki a biztosítékot senkinél, ha a futam leintése után, az autójából kiszállva rögtön egy doboz sört emelt a szájához.

Nem voltak gondosan megtervezett, tudományos alapokon nyugvó étrendek és edzéstervek, a bajnokok reggelije pedig a legendás James Hunt szerint csakis a szex lehetett.

Az 1986-os Indianapolis 500 győztese, Bobby Rahal egy, a Road and Track-nek néhány évvel ezelőtt adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a kemény fizikai edzések és az ezzel összefüggő, tudatos táplálkozás csak a motorsport modern érájában vált igazi trenddé.

hunt

James Hunt, a hedonizmus megtestesítője

“Fitness? Hah! Az én karrierem a hetvenes években kezdődött és akkor a fiatalságom adta fizikai teljesítőképeségem bőven elég volt. Nem csináltam szinte semmit azon kívül, hogy vezettem. Ahogy telt az idő és elkezdtem öregedni, úgy a harmincas éveim végén, két dolgon változtattam csak: abbahagytam a dohányzást és sokat kerékpároztam. Egyértelmű, hogy van idő, amikor a korod melletted dolgozik és van, amikor már ellened, különösen, ha az ellefeleid a pályán 10-15 évvel fiatalabbak nálad.”

Ayrton Sennát tartják az első olyan versenyzőnek, aki igazán komoly figyelmet fordított az állóképességének és erőnlétének javítására, a pályán kívüli edzésprogramokat azonban Michael Schumacher fejlesztette tökélyre. A legendák szerint volt időszak, amikor a későbbi hétszeres F1-es világbajnokot akkora megszállottság kerítette hatalmába, hogy egy megnyert futam után ahelyett, hogy a csapattal ünnepelt volna, inkább az edzőtermet célozta meg. A kitartása azonban kétségkívül kifizetődő volt, hiszen nem csak a vele született tehetsége, de elképesztő erőnléte is szükségeltetett ahhoz, hogy a versenyek utolsó körében is közel olyan teljesítmény nyújtson, mint a rajt után.

A Schumacher-modell, már ami az edzést illeti, egykoron kuriózumnak számított, ma viszont labdába sem rúghat az a pilóta, aki nem ad bele mindent az edzőteremben is.

“Őszintén szólva, nem tudod egyforma erőbedobással tejesíteni a kvalifikációt és a verseny valamennyi körét, ez fizikailag lehetetlen” – véli az IndyCar 2014-es bajnoka, Will Power, aki közismert arról, hogy a rosszullétig képes hajtani magát az erőnléti edzéseken.

“Fitness tekintetében a végső cél, hogy testileg vékonyabb legyél és az elméd tisztává váljon, úgy, hogy közben a lehető legkeményebben tudj hajtani a verseny alatt. Pláne az IndyCarra igaz ez, ahol az autók vezetése borzasztóan igénybe vesz fizikálisan.”

A Team Penske ausztráljának elmondása szerint a széria pilótái egy átlagos napon két-három órát töltenek az edzőteremben.

“Hetente két, vagy három nap szól a súlyzós edzésekről és három a kardióról, néha pedig a kettő kombinációjáról ugyanazon a napon. Muszáj, hogy az izmaid bírják a strapát a nagy leszorítóerővel bíró open-wheel autóban, pláne szervó híján ez kulcsfontosságú.”

“Ó, a fenébe is, emlékszem, régen néztük a francia Forma-2 és Forma-1-es versenyzőket, akik az időmérő előtt megebédeltek, az asztalon mindig ott állt egy üveg bor is, majd bepattantak az autóba” – nevetett Rahal. “Mi pedig Indy-ben azon viccelődtünk, hogy ha nem tudsz vezetni másnaposan, akkor egy senki vagy. Ha megnézed az 50-es, 60-as évek amerikai focistáit, majd rápillantasz a mai srácokra, akkor már teljesen más testfelépítésű embereket látsz. Ugyanez a helyzet az autóversenyzőkkel. Minden az ideális táplálkozás és a fizikális tréningek megértéséről szól, ez az, ami az évtizedek során kialakult változásokhoz vezetett a sportban. Más idők járnak.”

dixon

Scott Dixon edzésben

Akad néhány olyan versenyző, akik az IndyCar kényszerűen fitness-orientált mezőnyéből is kiemelkednek. Ilyen például Marco Andretti, akinek még a tweetjei 90%-a is az edzésprogramjáról szól, vagy éppen a vasember viadalokon is előszeretettel induló Scott Dixon és Tony Kanaan.

Az Indy Racing League 2004-es bajnoka, egyben a 2013-as Indianapolis 500 győztese már a puszta megjelenésével is kirí open-wheeles kollégái közül.

A ránézésre inkább egy miniatűr Vin Dieselre hasonlító Kanaan (a színész 182 cm, a brazil 165 cm magas) edzője, Ryan Harber nagy tapasztalattal bír az autóversenyzők trenírozásának terén.

“A pilóták pulzusa egy kétórásnál is hosszabb versenyen végig 160-180 között van, ami jobban belegondolva egyenértékű egy HIT (high intensity training) edzéssel” – magyarázta a szakember a Men’s Fitness-nek. “Képzeljünk el egy egylábas lábtolást hetven kilóval, tartsuk másfél másodpercig, engedjük le, majd ismét fel és tartsuk is ott több, mint két órán keresztül. És ez csak a test alsó része, a felsőtest szintén hatalmas megerőltetésnek van kitéve.”

Na, de mi a helyzet a versenypályákon produkált extrém magas sebességek okozta mellékhatásokkal?

“Semmivel nem lehet szimulálni az autóban fellépő G-erőket, arra viszont képesek vagyunk, hogy erre a lehető legjobban felkészítsük a testet” – folytatta Harber.”Rengeteg versenyző edz úgy, mint a triatlonosok, vagy akár ők maguk is ezt a sportot űzik amikor nem autóban ülnek. Tony hatalmas távokat úszik le, kerékpározik és fut, nem hiába visszatérő résztvevője ma már az embert próbáló ironman versenyeknek is.”

Kanaan a triatlon, valamint a súlyzókkal végzett munka mellett a CrossFit és a HIIT (high intensity interval training) szépségeit is felfedezte. A futamok hetében azonban csak három edzést iktat be, a legkeményebbet abból is már hétfőn letudja, így a hétvégének regenerált izomzattal tud nekivágni.

Hogy a kemény munka mennyire kifizetődő, azt jól szemlélteti, hogy hiába múlt már el 40 esztendős, a verseny közben mért biometrikus adatok (pulzus, légzésszám, vérnyomás stb.) alapján Kanaan még mindig a legjobb formában lévő pilóták egyike az IndyCarban.

EasyCapture1_1

“A legfontosabb dolgok a kardió, az állóképesség és az erőnlét” – mondta a brazil. “Nagyon sokat számít mentálisan, hogy amikor egy igazán forró, kemény versenyre van kilátás, akkor tudom, hogy én vagyok az egyik legfittebb srác a pályán, ez magabiztosságot ad. Ha nem vagy eléggé formában, akkor a lábaid hamar elkezdenek fájni, vagy éppen nem tudod tartani a kormányt, ezáltal képtelen vagy konstans teljesítményt nyújtani és hibát követhetsz el.”

A négyszeres Indianapolis 500 résztvevő Alex Lloyd már visszavonult az aktív versenyzéstől, de még mindig nem tesz lakatot a szájára, ha valaki a pilóták fittségét kérdőjelezi meg.

“Tudják mi az a kérdés, amit a legtöbbet feltettek nekem amikor még versenyeztem? Nem, nem az, hogy ‘Féltél-e a pályán?’, sőt, mégcsak nem is az, hogy ‘Milyen gyorsan ment az autód?’. A leggyakoribb kérdés ugyanis az volt, hogy ‘Minek kell egy versenyzőnek fittnek lennie az autójában? Nem csináltok mást, mint ültök és forgatjátok a kormányt’. Az én válaszom ilyenkor egyszerűen annyi volt: ‘Növessz agyat.'”

Forrás: www.formula.hu – RSS

„200 mph fölé akarok menni, ha beledöglök is”

Ha választhatnál, inkább élnél hosszú, nyugodt életet, amelynek végén csak a családtagjaid, ismerőseid emlékében maradnál meg, vagy távoznál fiatalon szinte az egész világot mély gyászba borítva?

Erre a kérdésre a globálisan végzett közvéleménykutatások során meglepő módon a második opció kapta a legtöbb voksot. Én viszont tovább mennék és kérdezném: inkább meghalnál fiatalon, kegyetlen körülmények között, miközben a bolygó lakossága túlnyomó részének emlékeiben örökre megmaradnál, akár generációkon át? Ha még mindig ‘igen’ a válaszod, jöjjön az utolsó kérdésem: akkor is ezt választanád, ha csakis, kizárólag az elborzasztó halálod miatt égnél bele az emberek kollektív tudatába?

A motorsport nem életbiztosítás, soha nem volt és még a biztonságtechnológiai fejlődés ellenére sem lesz az soha. Ezzel mindenki tisztában van, aki úgy dönt, hogy tűzálló overálba bújva olyan elképesztő sebességek hajkurászásába kezd, amit az egyszeri laikus fotelszurkoló el sem tud képzelni. Ez az, amiért a végletekig tiszteljük ezeket a férfiakat és nőket, versenyezzenek akár regionális kis bajnokságok trófeáiért, vagy egyenesen világbajnoki címekért.

Szerencsére az emberéletet követelő balesetek száma mára jelentősen redukálódott a világ versenypályáin a hőskorhoz viszonyítva, a kockázat azonban továbbra is jelen van. Mégis, hátborzongató abba belegondolni, hogy számos IndyCar, NASCAR és Forma-1-es pilóta elmondása alapján még a nyolcvanas években is a párjukat kísérő feleségek/barátnők külön fekete ruhát csomagoltak a legrosszabb esetre felkészülve.

gordon-smiley-1

A halálos incidenseket tekintve két különböző korszakot különböztetünk meg: a televíziózás előttit és utánit. A korai időkban, amikor még a versenyeket csak a helyszínre kilátogató nézők láthatták, a történésekről pedig maximum a lokális napilap következő száma számolt be, a tragédiák mondhatni egy szűk körön belül maradtak. A hetvenes évek elejére azonban, amikor már a legtöbb, magasan kvalifikált széria futamai a családok nappailjába is beköltöztek, csúnyán megfogalmazva a fatális balesetek médiatörténeti eseményekké váltak.

A modern éra mindent látó kamerái révén az emberek élő, egyenes adásban lehettek szemtanúi számos versenyző utolsó kormánymozdulatának, amelyek végkimenetelük miatt egyformán traumatikus élményt jelentettek az arra fogékony rajongók számára.

Akadt azonban néhány baleset, amelyek természetüknél fogva olyannyira borzasztóak, mi több, horrorisztikusak voltak, hogy máig túlszárnyalják a legelborultabb elmével bíró írók fantáziáját is.

Gordon Smiley nem tartozott a sztárpilóták közé, nem volt nagy rajongótábora és nem követte minden lépését a média. Szomorú módon azonban élete utolsó pillanatai révén a neve még ma is ismerősen cseng a rajongók fülében.

Gordon Eugene Smiley 1946. április 20-án látta meg a napvilágot a nebraskai Omahában, de a gyerekkorát már Texasban töltötte. Autóversenyzői pályafutását viszonylag későn, 19 esztendősen kezdte meg, az évek során pedig számos szakágban kipróbálta magát az utcai versenyektől kezdve a hegyi felfutásokon át egészen a pályaversenyekig, miközben olyan bajnokságokban fordult meg, mint a Formula Ford, Formula Atlantic, Formula 5000, Super Vee, vagy épp a Trans-Am és a Can- Am. 1979-ben a British Formula One Series (nem összetévesztendő az F1-gyel!) mezőnyében mérette meg magát a Surtees Team autójával, méghozzá nem is rosszul, lévén a 11 versenyt számláló szezonból nyolcszor tudott a legjobb tíz között zárni, Silverstone-ban pedig elsőként látta meg a kockás zászlót. 

A barátságos, ámde a kollégái szerint mégis igazi különcnek számító Smiley a nyolcvanas évekbe lépve USAC, valamint a rivális CART sorozatban is bemutatkozott, beleértve az Indianapolis 500-at is.

gordon-smiley-2

1980-ban, Pat Patrick Phoenix Cosworth-jével a huszadik helyre kvalifikálta magát, a futamot viszont már a negyvenhetedik körben fel kellett adnia a turbó meghibásodása miatt. A következő évben ismét Patrick autójával veselkedett neki a legendás futamnak, annyi különbséggel, hogy a Cosworth motor ekkor már Wildcat kasztniban dobogott. Gordon ezúttal már az előkelő nyolcadik rajtpozíciót csípte el, a verseny során egy kör erejéig még az élre is tudott állni, mígnem a 141. körben balesetet szenvedett, ami egyben a versenye végét is jelentette. Érdekesség, hogy ezen incidens miatt beintett sárga zászlós szakasz során történt a végül elsőként leintett Bobby Unser máig vitatott előzése, aminek következtében másnap az amerikai büntetést kapott, a győzelem pedig így a másodikként befutott Mario Andrettire szállt. Unser csapata, a Penske Racing viszont fellebbezést nyújtott be és négy hónapnyi huzavona után végül Bobby mégis megtarthatta a győzelmét.

Már az 1982-es Indianapolis 500-at megelőző edzések során nyilvánvalóvá vált, hogy sebességrekordok vannak születőben. Ennek megfelelően a kvalifikáció első napján, vagyis a május 15-ei Pole Day-en a Penske Racingnek vezető Kevin Cogan 204.638 mph-val (329.333 km/h) rögtön átadta a múltnak nem csak a pályacsúcsot, de 207.004 mph-val (333.141 km/h) a négykörös időmérős átlag addigi rekordját is. Az amerikai azonban nem sokáig örülhetett, hiszen pár perc múlva érkezett tulajdon csapattársa, Rick Mears, aki 207.004 mph-s (333.141 km/h) négykörös átlaga révén elorozta előle a pole pozíciót.

Smiley egy órával később, 12 óra 15 perckor lépett pályára, hogy megejtse saját kísérletét. Az ekkor 36 esztendős pilóta az előző évi, March 81C fantázianevű karosszériát vezette, miután az új, 82C jelzésűn továbbra is dolgoztak a csapatának tagjai.

A második bemelegítő körön azonban bekövetkezett a tragédia. Gordon autója a hármas kanyarnál szemmel láthatóan túlkormányzottá vált, amire reagálva a versenyző megpróbált korrigálni, ez a mozdulat azonban fatális hibának minősült és a March közel 200 mph-s (320 km/h) tempóval, orral előre vágódott a falba, majd közel 15 méter magasságba emelkedve letarolta a pályát a nézőtértől elválasztó kerítést. Az ütközés következtében az üzemanyagtank felrobbant, néhány pillanat erejéig óriási tűzgolyóvá változtatva az autót, ami három nagyobb részre szakadt, több ezer apró törmelékdarabbal beterítve a 3-as és 4-es kanyarok területét. A volán mögött ülő Smiley teste teljesen védtelen volt nem csak a hatalmas erőhatások, de a járművéről leváló elemek zaporával szemben is, a túlélésre való esélyét nullára redukálva.

Az IndyCar egykori orvosi igazgatója, Dr. Steve Olvey, aki a végzetes napon is a pályán teljesített szolgálatot, így írt az esetről ‘Rapid Response’ című, 2010-ben megjelent könyvében:

“Az Indy 500-ra történt kvalifikációs kísérlete során Gordon Smiley, egy pimasz, fiatal versenyző Texasból, elhatározta, hogy túllépi a 200 mph-s sebességhatárt, bármi áron. Számos veterán pilóta figyelmeztette őt, hogy erre egyáltalán nem áll készen, hibát-hibára halmozott vezetés közben a Speedway-en. Smiley road versenyző volt és ahhoz szokott hozzá, hogy ha a hátsó kerék elveszíti a tapadását, akkor ellenkező irányú kormánymozdulatot tesz a baleset elkerülése végett. […] Miközben [a baleset után] rohantam az autóhoz, kisebb, különös szürke anyagból álló tócsákat vettem észre az aszfalton, amelyek egyenesen a versenyzőig vezettek. Amint elértem a géphez, megdöbbenten láttam, hogy Smiley sisakja eltűnt, a koponyájának tetejével együtt. A kerítésből származó törmelékek lényegében megskalpolták, az anyag pedig, amit a pályán láttam az agyának darabjai voltak. A sisakját a masszív centrifugális erő szó szerint lehúzta a fejéről a becsapódáskor. A holttesttel együtt a pálya orvosi központjába mentem, az út közben végzett, felületes vizsgálatom során pedig megállapítottam, hogy majdnem az összes csontja eltört. Az oldalán volt egy tátongó seb, ami úgy nézett ki, mintha egy óriási cápa támadta volna meg. Soha nem láttam még ilyen sérülést.”

Bár a March 81C-vel már a két héttel korábbi, atlantai CART futamon is meggyűlt Smiley baja, a tragédiához azonban mégsem műszaki problémák vezettek, sokkal inkább a versenyző régi, road futamokra eredeztethető, itt azonban a halálos ítélettel egyenlő beidegződései, valamint a túlzott önbizalma.

Gordon teljes pályafutása során a “nyomom a gázt és előre” elvét vallotta, aminek révén egyáltalán nem volt jellemző rá, hogy fejben is megpróbálta volna felépíteni a vezetését. Ennek az attitűdnek volt köszönhető, hogy a futamai oroszlánrészében vagy előkelő helyen zárt, vagy pedig összetörte az autóját. Valamennyi egykori kollégája egybehangzó véleménye szerint az egyébként rendkívül gyors Smiley-ból egyszerűen hiányzott a félelemérzet, ami az egészséges határértéket meghaladó agresszivitással, türelmetlenséggel és hirtelen haraggal társult. Márpedig ez a kombináció ma sem számít éppen életbiztosításnak az Indianapolis Motor Speedway 2.5 mérföldes oválján, nem, hogy a nyolcvanas évek elején, amikor az ütközések energiáját elnyelő, bevezetése óta számos életet megmentő SAFER fal még a távoli jövő zenéje volt, így aki hibát vétett, rögtön a puszta betonfallal találta szemben magát.

gordon-smiley-3

Az 1982-es Május Hónap során több csapattag is arról számolt be, hogy Smiley meglehetősen furcsán viselkedett, a megbeszélések alatt úgy tűnt, mintha csak testben lett volna jelen, miközben lélekben teljesen máshol jár, egy szerelő pedig azt is elárulta, Gordont többször is azon kapta, hogy a nap végén, a már kiürült garázsban álló autójában ücsörög és üres tekintettel bámul a semmibe.

Ebből adódan olyan pletykák is felröppentek, hogy Smiley talán valamiféle drog/doppingszer befolyása alatt állt, ezt a teóriát azonban a hozzá közel állók csípőből cáfolták, mondván a néhai versenyző igazi fitnesz megszállott volt, a kábítószerek használatát pedig világéletében, vehemensen elutasította, mondván azok a gyengék eszközei. Ő pedig mindennek tartotta magát, csak gyengének nem.

A balesetet követően 33 perccel az IMS hangosbemondón keresztül közölte Smiley halálhírét a rajongókkal, a kvalifikációt azonban nem fújták le. Közel három órás csúszást követően – amelynek során kijavították a sérült kerítést és aszfaltot, továbbá eltakarították a törmelékeket – ismét lengett a zöld zászló az autóknak. Néhányan éltek is a lehetőséggel, de már senki sem próbált meg sebességrekordokra törni, majd 16:55-kor – a tervezett 18:00 helyett – végleg lefújták a napi programot.

“Nagyon közvetlen srác volt a maga fura módján” – mondta a csapattulajdonosként hírnevet szerzett, a nyolcvanas években azonban még versenyzői karrierjét egyengető Chip Ganassi, aki a tragédia idején újoncként lépett pályára az Indy 500-on. “A pilóták egy rendkívül zárt csoportot alkotnak még annak ellenére is, hogy a pályán ellenfelek vagyunk. Gordon Smiley halála emberi hiba eredménye volt. Márpedig ez valószínűleg a legveszélyesebb dolog az autósportban, a tény, hogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelmed, különben drágán megfizethetsz érte.”

Smiley 1973 után – amely évben két versenyző is életét vesztette a Speedway-en, ezen tragédiák pedig végül az újoncok számára kötelező Rookie Orientation Program bevezetéséhez vezettek – az Indy 500 első halálos áldozata volt és máig az utolsó, akit a verseny kvalifikációja során ért végzetes baleset.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Kitették Montoyát, ő lett a helyettese

USA

2016. október 5. szerda, 16:48

Juan Pablo Montoya három szezont követően elveszítette ülését az IndyCar prominens csapatánál, miután a Penske a sorozat egyik nagy ígéretének tartott fiatalnak szavazott bizalmat helyette.

Az a hír már nem új, hogy a 2016-ot a szezon legjobb csapataként záró Penske négy pilótája közül egyedül Montoya ülése volt veszélyben, mint ahogy azok a feltételezések sem, hogy a háromszoros győztes Josef Newgarden érkezhet a helyére – és pontosan ez is valósult meg, miután szerdán a csapat végre bejelentette 2017-es terveit.

newgarden-penske-indycar

Newgarden már öt szezont tudhat a háta mögött az IndyCarban, amelyek során mindvégig a Sarah Fisher, az Ed Carpenter vagy éppen a kettőjük által közösen tulajdonolt istállónál vezetett. Kivételes tehetségét tavaly öntötte először igazán eredményekbe, amikor első győzelmeinek megszerzése után a végsőkig harcban maradt a bajnoki címért, idén pedig tovább nyomatékosította érettségét azzal, hogy a negyedik helyen zárt a tabellán.

Nem csoda, hogy a 25 éves amerikait a legnagyobb csapatok is szemmel tartották, hiszen egyértelmű volt, hogy nagyobb dolgokra hivatott a sorozatban, és most a Penske-től meg is kapta a nagy esélyt, jövőre ugyanis igazi sztárfelállás tagja lesz a címvédő Simon Pagenaud, a szintén bajnok Will Power és a bajnoki címhez már számtalanszor hajszálnyi közelségre kerülő Helio Castroneves csapattársaként.

Míg a Penske ezen három pilótája az első három helyen zárta a 2016-os tabellát, a tavaly a címet pontegyenlőséggel elveszítő Montoya ezúttal csak a 8. pozícióban végzett, a szezonnyitót követő győzelme után már szürkébb teljesítményt nyújtva. Ennek is köszönhetően az év végén lejárt szerződését a csapat már nem hosszabbította meg, így a kétszeres Indy 500-bajnoknak új állás után kell néznie, hiszen 41 évesen még esze ágában sincs befejezni karrierjét.

montoya-indycar

Tavaly ilyenkor még az a hír járta, hogy az idei szezon végén Montoya távozik a sorozatból és a WEC-ben vág új kalandba, megpróbálva megszerezni az Indy 500, a Le Mans-i 24 órás és a Monacói Nagydíj megnyerése által jelentett képzeletbeli elismerést, a „Triple Crown”-t, most azonban semmi mozgolódásról nem hallani ezen a téren, sőt, nagyon valószínű, hogy Montoya az IndyCarban marad.

Kérőkből nincs hiány számára, a nagy tiszteletben tartott kolumbiait több csapat is szívesen látná saját autójában. A két legvalószínűbb forgatókönyv szerint Montoya vagy Newgarden helyét veszi át az Ed Carpenter Racingnél, vagy pedig a KVSH-hoz igazolhat, amennyiben Sebastien Bourdais nem folytatja a csapattal.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Rossi kukázza az F1-et, marad az Indy-ben

USA

2016. október 3. hétfő, 20:21

Nem fog a legkisebb csapatnál téblábolva várni a Formula-1-es lehetőségre, ehelyett hazája versenysorozatát választotta állandó vadászterepéül a 2016-os idény legmeglepőbb futamgyőztese.

Alexander Rossi idénre kikerült a körforgásból az F1-ben, de tulajdonképpen soha nem is igazán volt benne. Azok után, hogy évekig GP2-es pilótaként sínylődött és sokáig csak alkalmi pénteki szerepeket kapott a legkisebb Formula-1-es csapatoknál, tavaly a Manor végre beültette őt öt versenyre az autóba. Ám mivel a folytatás elmaradt, Rossi átnyergelt az IndyCarba, ahol az Andretti Herta színeiben kisebbfajta csodát vitt véghez, amikor megnyerte az Indianapolis 500-at. A kaliforniai pilóta emellett megtartotta tesztpilótai szerepkörét a Manornál, de egyetlen alkalommal sem kapott lehetőséget a pályán.

alexander-rossi-indycar

A napokban érkezett a hír az IndyCarba, hogy az Andretti és a vele az idei évtől szövetségre lépett Herta együttműködése a 2017-es szezonban tovább folytatódik, így ott lesz a mezőnyben a kettőjük által közösen működtetett, „Andretti Herta” név alatt futó versenyautó is, amit idén Rossi vezetett.

Ezt követően már annak bejelentése sem váratott sokat magára, hogy Rossi is kitart az együttessel, és a következő szezonban is folytatja a küzdelmet az IndyCarban, amelynek idei bajnokságában egyébként a 11. helyen zárt, miután Indianapolis kivételével máshol nem állt dobogóra.

Rossi bejelentés után tett nyilatkozatát a Paddock Insider idézi, amelyben a 25 éves pilóta azt is elárulta, hogy a következő évre teljesen megszakítja kapcsolatait a Formula-1-gyel – dacára a még a mai nap reggelén is terjengő, ezzel ellentétes híreknek.

„2017-ben már semmiféle tartalékpilóta nem leszek [az F1-ben]. De nagyszerű érzés lesz, hogy végre úgy vághatok neki a holtszezonnak, hogy tudom, milyen feladatra kell fókuszálnom a következő évre.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Új bajnokot avatott az IndyCar

USA

2016. szeptember 19. hétfő, 08:23

A sonomai, dupla pontokat érő futammal véget ért az IndyCar 2016-os szezonja, a bajnoki címért küzdő Simon Pagenaud és Will Power csatája viszont már az előtt eldőlt, hogy meglengették volna a kockás zászlót.

CsrcrqHVIAApFvO

A szezon 16., egyben utolsó futama a Penske dominanciájával kezdődött, hiszen négy autójuk foglalta el a rajtrács első négy helyét, köztük Pagenaud a pole-ban, Power pedig a 4. pozícióban.

A verseny kezdetén a bajnokságot 44 pontos előnnyel vezette riválisa előtt a francia, a dupla pontok értelmében pedig itt egy negyedik hely is elég lett volna számára ahhoz, hogy Power eredményétől függetlenül első alkalommal megnyerje az IndyCar összetettjét.

Pagenaud nem bízott semmit a véletlenre, a rajt után is megőrizte a vezetést, és az első bokszkiállások után már 5,4 másodperccel vezette az őt üldöző Penske-konvojt.

A két rivális csapattárs azonban nem küzdhetett meg egymással a pályán, hiszen a 85 körös futam 36. körében Power autójában felmondta a szolgálatot a váltó. Az ausztrált biztonsági autó pályára lépése mellett bevontatták a bokszba, ezzel pedig tulajdonképpen el is dőlt, hogy az első címét szerző Pagenaud lett a 2016-os szezon bajnoka. A Penske-nél ugyan még helyrehozták az autóját, és Power nyolc kör hátrányban visszaállt a versenybe, hogy jobb esélyei legyenek legalább bajnoki második helyének megőrzésére, és ez végül sikerült is neki.

Pagenaud-ra ugyan már nem nehezedett nyomás innentől, de azért megadta a módját az ünneplésnek, hiszen elsőként ért célba, szezonbeli ötödik győzelmét aratva.

CssCiD3UAAApzit

Helio Castroneves korábbra tolt első bokszkiállással, eltérően taktikázva próbált győzelemre törni, de terve nem vált be, végül csak 7. lett. A dobogóra Graham Rahal és Juan Pablo Montoya állhatott még fel – a kolumbiai így jó szájízzel búcsúzhatott a szezontól, amely csupán három top3-as eredményt hozott számára.

Ryan Hunter-Reay jött be a 4. helyre az az Alexander Rossi előtt, aki ötödik pozíciójával idei második legjobb befutójának örülhetett az Indy 500 megnyerése után.

 

A verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Autó Idő
1 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 2:00:12.9424
2 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 3.2523
3 Juan Pablo Montoya Team Penske Dallara/Chevrolet 18.0157
4 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 29.7224
5 Alexander Rossi Andretti Herta Dallara/Honda 30.6649
6 Josef Newgarden Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 32.2754
7 Helio Castroneves Team Penske Dallara/Chevrolet 32.8490
8 Marco Andretti Andretti Autosport Dallara/Honda 34.3002
9 Charlie Kimball Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet 34.9353
10 Sebastien Bourdais KVSH Racing Dallara/Chevrolet 43.8965
11 Mikhail Aleshin Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 49.3242
12 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 51.1304
13 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet 52.1792
14 Takuma Sato AJ Foyt Enterprises Dallara/Honda 52.6331
15 Carlos Munoz Andretti Autosport Dallara/Honda 56.6756
16 Max Chilton Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet 1:09.2581
17 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet 1:21.1112
18 Jack Hawksworth AJ Foyt Enterprises Dallara/Honda 1 kör
19 R.C. Enerson Dale Coyne Racing Dallara/Honda 1 kör
20 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 8 kör
21 Conor Daly Dale Coyne Racing Dallara/Honda
22 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet

 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Penske 1-2-3-4 a szezonzáró időmérőjén

Az összetett pontversenyt vezető Simon Pagenaud elsőségével ért véget a Verizon IndyCar Series 2016-os szezonjának utolsó kvalifikációja a kaliforniai Sonoma Raceway-en.

Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a rajtelsőségért járó egy bónuszpont révén Pagenaud 44 egységre növelte előnyét Team Penske-s csapattársa, egyben az áhított címért már csak egyetlen, állva maradt ellenfele, Will Power előtt.

A kvalifikáció utolsó, a legjobb hat versenyző részvételével lezajló szegmense során úgy festett, hogy ezen extra pont nem kap szerepet a bajnoki küzdelemben, miután a szintén Penske pilóta Helio Castroneves lerobbanthatatlannak tűnt a tabella éléről. Pagenaud azonban nem sokkal a kockás zászló belengetése előtt megkezdett újabb gyors körre vállalkozott, amit sikerült olyan tökéletesen összeraknia, hogy végül több, mint másfél tizedet vert brazil csapattársára.

sq12

“[A pole] nagyon örömteli, a legjobb dolog viszont az, hogy milyen jó volt az autó a kvalifikáció egészén” – nyilatkozta a boldog francia, aki karrierje során először rajtolhat az első helyről Sonomán. “Nagyon büszke vagyok a HP Chevrolet csapatára. Micsoda álomszezon ez számunkra, hét pole! Hihetetlen… Tudtam, hogy meg fogjuk tudni csinálni. [Sonoma] nem igazán a kedvenc pályatípusaim közé tartozott eddig, de azt hiszem most már nem ez a helyzet.”

A fentiekből kiderült, hogy Pagenaud idei hetedik (teljes pályafutását tekintve kilencedik) pole-ját ünnepelheti, ami ráadásul egyben a Team Penske fennállásának 245. rajtelsősége is.

Az év legutolsó kvalifikációja teljes mértékben a Team Penske privát partijává alakult, miután a patinás gárda kvartettje a komplett első két sort kibérelte.

A pole-os Pagenaud és a mellőle rajtoló Castroneves mögött a harmadik pozcióban a csapat színeiben nagy valószínűség szerint utolsó IndyCar hétvégéjére készülő Juan Pablo Montoya zárt.

A kolumbiai versenyző márciusban, St. Petersburgben futamgyőzelemmel indította a szezont, azóta azonban mindössze háromszor tudott csak a legjobb öt között végezni, összetettben pedig a kiábrándtó tizennegyedik helyen áll jelenleg. Montoya ülését azonban mégsem a teljesítménye, sokkal inkább szponzorációs problémák veszélyeztetik, amit maga Roger Penske erősített meg a gárda szombat délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. A médiaesemény apropója a Menards-cal lévő partnerkapcsolatuk meghosszabbításának bejelentése volt, aminek értelemében Pagenaud #22 Dallara-Chevy-je 2017-ben már tíz versenyen keresztül – beleértve a 101. Indianapolis 500-at – viseli majd a jól ismert sárga festést. A konferencia során Penske hivatalosan megerősítette, hogy Power és Pagenaud mellett Castroneves is a csapat pilótája marad 2017-ben is, arra a kérdésre viszont, hogy igazak-e a pletykák és valóban Josef Newgarden váltja jövőre Montoyát, már kitérő választ adott. A legendás csapattulajdonos nem cáfolta, de nem is erősítette meg a kétszeres Indy 500 győztes távozását, mindössze annyit osztott meg a nagyérdeművel, hogy a gárda negyedik autójának sorsa a szponzoráción múlik, a 41 éves kolumbiaival kapcsolatos kérdőjelek pedig szintén üzleti jellegű okokra vezethetőek vissza.

sq2

Ennyi kis kitérő után viszont most kanyarodjunk vissza a sonomai időmérőre.

A Team Penske flotta negyedik, egyben legrosszabb eredményét Pagenaud egy szem kihívója, azaz Power szerezte meg.

“Nem igazán volt meg a sebességünk a kvalifikáció egészén” – mondta Power az autójából kiszállva. “Nem tudok rámutatni arra, hogy mi volt ennek az oka, mivel még nem láttam az adatokat. Az egész eddigi hétvégénkre ez volt a jellemző, gyorsak voltunk, de nem eléggé. Szerintem a verseny már egy teljesen más történet lesz a jelentős gumikopás miatt, szóval remélhetőleg ez lehetőséget biztosít majd számunkra. Ha sima küzdelem lesz, akkor borzasztó nehéz lesz legyőzni Simont.”

Az ausztrál elől nem csak a pole pozícióval járó egy pontot orozta el Pagenaud, de még az általa tartott, 1:16.2597-es pályacsúcsot is a múltnak adta át. A 32 éves francia a kvalifikáció csoportkörében összehozott 1:16.2530-as körével követett el trónfosztást a rekordok könyvében.

A legjobb, nem penske-s eredményt Graham Rahal érte el, aki az ötödik helyre kormányozta az RLL Racing 15-ös számú Dallara-Hondáját, míg a hatodikként szintén a japán gyökerű márka képviselőjeként Ryan Hunter-Reay zárt az Andretti Autosportot képviselve.

Utóbbi, 2012-es bajnok az elmúlt napok során a mennyet és a poklot egyaránt megjára, miután szeptember 14-én, alig néhány órával harmadik gyermeke születése után holtan találták apósát, valamint annak feleségét. Mint később kiderült, felesége, Beccy Gordon – aki a volt NASCAR és IndyCar pilóta, manapság a Dakarról, valamint az általa megalapított Stadium Super Trucks sorozatból ismert Robby Gordon húga – édesapja, a nagynevű off-road pilóta Robert ‘Baja Bob’ Gordon eddig tisztázatlan körülmények között megfojtotta nejét, majd lőfegyverrel a saját életét is kioltotta. A sors gonosz fintora, hogy Beccy ráadásul a tragédia, egyben kisfia világra hozatala után két nappal ünnepelte a 38. születésnapját.

A történtek ellenére nem csak Hunter-Reay, de Robby Gordon sem vett ki szabadságot, aki ráadásul szombaton megnyerte az SST Costa Mesában rendezett első futamát.

A tavalyi, sonomai győzelme révén negyedik IndyCar bajnoki címét bezsebelt Scott Dixon a hetedik helyről kezdheti meg a vasárnap esti (magyar idő szerint már hétfő éjjeli) 85 körös futamot. A Chip Ganassi Racing veteránja ráadásul egy korszakot is lezár, lévén most utoljára viszi pályára 9-es számú Dallara-Chevy-jét a Target ruhájába öltöztetve, miután júliusi bejelentése értelmében a cég 27 év partnerség után távozik a csapat mellől.

sq1

A 36 éves klasszist mindössze 0.003 másodperc válaszotta el attól, hogy bejusson az utolsó felvonást képező Fast 6-be.

“Komoly vibrációt tapasztaltam” – magyarázta Dixon. “Azt hittem, a fekete abroncsok miatt van, de amint átváltotta a pirosakra akkor még rosszabb lett. Ugyanakkor tényleg nagyon örülök a kvalifikációs helyezésünknek tekintve, hogy honnan indultunk.”

Az új-zélandi mellől Alexander Rossi várhatja a rajtot az Andretti Herta Autosport színeiben, aki ezzel együtt az időmérő legjobb újonca is lett.

Az ötödik sort a Sébastien Bourdais (KVSH Racing) -Josef Newgarden (Ed Carpenter Racing) páros alkotja.

A sonomai kvalifikáció legnagyobb csalódása Marco Andretti nevéhez fűződik. Az Andretti Autosport versenyzője főkategóriás pályafutása legrosszabb szezonját teljesíti idén, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy az elmúlt tizenöt futamból mindössze két alkalommal tudott csak a top 10-ben végezni, ebből a legjobb eredménye egy kilencedik hely a detroiti duplaforduló vasárnapi versenyéről, míg összetettben a 17. pozíciót foglalja el.

A jelenlegi hétvége azonban biztatóan indult Andretti számára, aki egyébként tíz évvel ezelőtt pontosan itt, Sonomán szerezte első főkategóriás futamgyőzelmét. A pénteki első szabadedzést a másodikként zárta, a szombat délelőtti gyakorlást pedig egyenesen a tabella élén fejezte be, úgyhogy minden oka megvolt arra, hogy egy jó eredményben reménykedjen a kvalifikáció során. A pozitív végkifejlet helyett azonban az időmérő sokkal inkább a teljes eddigi szezonját tükrözte, vagyis katasztrofálisan zárult.

Marco a vágyott Fast 6-be való jutás helyett, már a csoportkörében elvérzett, köszönhetően egy valószínűsített műszaki problémának, aminek révén csak a 14. pozícióból várhatja a zöld jelzést vasárnap.

“Nagyon nehéz lesz ma éjjel aludnom, óriási csalódás ez” – nyilatkozta az érthetően szomorú 29 éves amerikai. “Határozottan meg volt a sebességünk ahhoz, hogy valami igazán jót alkossunk ma, nagyon kiábrándultak vagyunk.”

Az Indianapolis 500-hoz hasonlóan dupla pontozású GoPro Grand Prix of Sonoma magyar idő szerint hétfőn, kb. 00:45-kor kapja meg a zöld zászlót.

Pagenaud vagy Power? Power vagy Pagenaud? Ez a nagy kérdés.

Az időmérő végeredménye:

sq0

Forrás: www.formula.hu – RSS

Pagenaud először vagy Power másodszor?

Már nem kell sokat várnunk arra, hogy megtudjuk, Roger Penske melyik alkalmazottja emelheti a magasba a 2016-os esztendő Verizon IndyCar Series bajnokának járó trófeát – előzetes a hétvégi futamról.

Azt hiszem, mindannyian egyetérhetünk abban, hogy az idei szezon is hihetetlenül gyorsan elrepült. Mintha csak tegnap pislogtunk volna Alexander Rossi 100. Indianapolis 500-on aratott meglepetésszerű győzelmén, erre máris azzal kell szembesülnünk, hogy az előttünk álló hétvégén látjuk utoljára az IndyCar idei mezőnyét éles bevetésen.

power-pagenaud

A bajnokavatónak is szolgáló, szezonzáró verseny előtt már biztosra vehető, hogy a széria legfrissebb bajnoka a Team Penske-től fog kikerülni, a kérdés csak annyi, hogy az Astor Kupa új gazdája francia, avagy ausztrál színeket képvisel-e majd.

A borítékolhatóan izgalmas hétvégére hangolódva lássuk tehát a versennyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a hivatalos spotter guide-tól kezdve a komplett menetrenden át egészen az elmaradhatatlan érdekes tényekig.

Adatok:

Verseny hivatalos elnevezése: GoPro Grand Prix of Sonoma

Időpont: 2016. szeptember 18.

Helyszín: Sonoma, Kalifornia, USA

Pálya: Sonoma Raceway

Pálya hossza: 2.385 mérföld

Kanyarok száma: 12

Versenytáv: 202.7 mérföld

Körök száma: 85

Vonalvezetés:

Push-to-pass használat: 10×15 mp

Hivatalos hashtagek: #IndyCar, #GoProGP

Hivatalos honlapok: racesonoma.com, indycar.com

Lényeges információ: A GP of Sonoma az egyetlen verseny az Indy 500 mellett, amelyen a megszokott pontok kétszerese kerül kiosztásra.

Ennek megfelelően a maximálisan elérhető pontszám: 104 (1 a pole-ért, 100 a győzelemért, 1+2 bónuszpont a legtöbb élen eltöltött körért).

2015-ös győztes: Scott Dixon (Chip Ganassi Racing)
2015-ös pole pozíció: Will Power (Team Penske)

Kvalifikációs rekord: Will Power 1:16.2597 (112.589 mph) – 2015. augusztus 29.

Spotter guide:

sppa.png 

A GoPro Grand Prix of Sonoma hétvégéjének menetrendje (magyar idő szerint):

Szeptember 16. – péntek

20:00 – 21:15: Első szabadedzés
23:45 – 01:00: Második szabadedzés

Szeptember 17. – szombat

20:00 – 20:45: Harmadik szabadedzés

Szeptember 18. – vasárnap

0:05 – 1:20: Kvalifikáció
20:30 – 21:00: Bemelegítő edzés

Szeptember 19. – hétfő

kb. 00:50: GoPro Grand Prix of Sonoma – VERSENY 

Érdekességek:

– Már csak két versenyzőnek van esélye arra, hogy harcba szálljon a Verizon IndyCar Series 2016-os bajnoki címéért: végső győzelme esetén Simon Pagenaud vasárnap este életében először teheti rá a kezét az idény legjobbjának járó Astor Kupára, míg Will Power 2014 után másodszor lehet a széria legjobbja.

– Simon Pagenaud a szezon második versenye óta megszakítás nélkül vezeti a bajnoki pontversenyt.

– Ezt megelőzően csak 2014-ben fordult elő, hogy a francia az idény utolsó futama előtt még esélyesnek számított a végső győzelemre – de ezen sansz akkor csak matematikainak számított, miután a hátránya 92 pont volt az összetettet vezető (a bajnokságot végül be is húzó) Powerrel szemben.

– Pagenaud jelenleg 43 egységgel vezet ausztrál csapattársa előtt. Ezen pontszám megegyezik azzal, amit a 32 éves pilóta a szezonnyitó St. Petersburg-i futamon elért második helyével begyűjtött. Mint tudjuk, ez volt az a versenyt, amit Power betegség miatt kénytelen volt kihagyni, így az év első hétvégéjét mindössze egyetlen pontocskával zárta csak köszönhetően a szombati pole pozíciójának.

– És itt újfent elérkeztünk a március óta folyamatosan visszatérű mantránkhoz, vagyis, hogy vajon mekkora szerepe lesz a St. Pete-en történteknek a bajnoki cím sorsát tekintve. Emlékszünk ugye, hogy az ominózus futamon a Team Penske végül Oriol Serviát ültette a gyengélkedő Power 12-es Dallara-Chevy-jébe, így az azzal megszerzett pontok értelemszerűen a spanyol neve mellé kerültek jóváírásra. Namármost, ha a csapat úgy döntött volna, hogy az autót nem indítják el a versenyen, akkor – mivel a kvalifikáción részt vett – automatikusan az utolsó helyen rangsorolták volna, Power pedig a szabályok szerint úgy is gazdagodott volna a 22. helyért járó pontok 50%-ával, vagyis 4-gyel, hogy egy métert nem tett meg. Servia bevetésével azonban az ausztrál nullázott a futamon, aminek óriási jelentősége lehet az előttünk álló vasárnapon.

Lehet utólag már a Verizon is bánja, amiért fél évvel ezelőtt nyomást gyakorolt Penske-ékre, hogy mindenképp küldjék pályára az általuk szponzorált 12-est?

– Az IndyCar statisztikákért, adatokért és minden ilyen földi jóért felelős embere már megint nagyon jófej volt, mivel készített a rajongóknak egy fain kis táblázatot, amiből a Pagenaud vs. Power párharc valamennyi lehetséges forgatókönyvét ki lehet sakkozni. Voilá:

– A 2008-as újraegyesülés óta minden évben a szezon utolsó futamán dőlt el a bajnoki cím sorsa. Ezt megelőzően a Champ Car utolsó szezonjában, 2007-ben Sébastien Bourdais tudott pályafutása során negyedszer is az élen zárni még egy versennyel a vége előtt, az IRL-ben pedig Sam Hornish Jr. kaparintotta meg karrierje második főkategóriás titulusát szintén az idényzáró előtti fordulón.

– A két héttel ezelőtti, Watkins Glen-i futamot megelőzően még kilenc versenyzőnek volt matematikai esélye a címre, de a leintés után ebből hétnek ( Tony Kanaan, Helio Castroneves, Josef Newgarden, Scott Dixon, Graham Rahal, James Hinchcliffe és Carlos Munoz) végképp szertefoszlottak a reményei.

– Egy korszak vége: 27 év után utoljára láthatjuk a pályán a Chip Ganassi Racing Target ruhába öltöztetett autóját. A cég júliusban jelentette be, hogy véget vet a sportágban példátlanul hosszúnak számító partnerkapcsolatának a gárdával. Teljesen azért nem tűnnek el, lévén a döntés egyelőre csak az IndyCarra vontakozott, így a NASCAR Sprint Cupban még legalább 2017 végéig ott fognak virítani Kyle Larson 42-es Chevy-jén.

– Vasárnap, Sonomán már szám szerint a 13. IndyCar versenyt rendezik meg.

– Az első futamot még 1970-ben a USAC érában tartották meg, ennek azonban akkor nem lett folytatása. Az amerikai open-wheel szakág végül az Indy Racing League 2005-ben tette ismét tiszteletét az észak-kaliforniai borvidéken, a pálya pedig a 2008-as, Champ Carral történt újraegyesülést (pontosabban bekebelezés) is túlélve máig a menetrend szerves részét képezi.

– A Sonoma Raceway 2015-ben az első olyan nem oválpályás létesítmény lett az IRL/IndyCar történetében, amely szezonzárót rendezhetett.

– Az eddigi tizenkét sonomai futamon két alkalommal fordult elő, hogy az itt győzelmet arató pilótáé lett végül a bajnoki cím is: Dario Franchitti (Chip Ganassi Racing) -2009 és Scott Dixon (Chip Ganassi Racing) – 2015.

– Az idei szezon elmúlt 15 futamán nyolc különböző versenyző tudott győzelmet szerezni: Juan Pablo Montoya (St. Petersburg), Scott Dixon (Phoenix, Watkins Glen), Simon Pagenaud (Long Beach, Alabama, GP of Indianapolis, Mid-Ohio), Alexander Rossi (Indianapolis 500), Sebastien Bourdais (Detroit/1), Will Power (Detroit/2, Road America, Toronto, Pocono), Josef Newgarden (Iowa) és Graham Rahal (Texas).

– Csak két versenyző mondhatja el magáról a jelenlegi mezőnyben, hogy egynél többször nyerni tudott a Sonoma Raceway-en: Scott Dixon (2007, 2014, 2015) és Will Power (2010, 2011 és 2013).

– További sonomai győztesek az idei nevezők közt: Tony Kanaan (2005), Marco Andretti (2006) és Helio Castroneves (2008).

– Az elmúlt hat sonomai versenyből ötször Power indulhatott a pole-ból (2010, 2011, 2012, 2014, 2015)

– Három pilóta tudott eddig Sonomán rajt-cél győzelmet aratni: Helio Castroneves (2008), Dario Franchitti (2009) és Power (2010, 2011).

– 2005 óta kétszer fordult elő, hogy az a versenyző lett a bajnok, aki Sonomán győzni tudott. Először ezt Franchittinek sikerült 2009-ben, majd hat évvel később a szintén ganassis Dixonnak. Az új-zélandi tavaly 47 pontos hátrányban érkezett a szezonzáróra Montoyával szemben, de a futamon aratott győzelme, valamint a kolumbiai hatodik helyének köszönhetően végül pontegyenlőség alakult ki közöttük. A szabályok értelmében ezért a cím sorsát a győzelmek száma döntötte el. Ebből Dixon neve mellett szerepelt több, így hiába vezette Montoya az összetettet egész szezonon át, a végelszámolásnál a Chip Ganassi Racing veteránja vigyoroghatott a legjobban. A negyedik bajnoki cím megkaparintásában Dixonnak kétségkívül nagy segítségére volt a verseny dupla pontozása, de bizonyos aspektusból nézva igazságos végeredmény született, lévén Montoya addigi előnye a szintén kétszeres pontozású Indianapolis 500-on elért első helyének volt köszönhető.

– Mindössze három olyan pilóta van a jelenlegi mezőnyben, akik az amerikai open-wheel 2005-ös sonomai visszatérése óta óta valamennyi itt rendezett futamon elrajtoltak: Castroneves, Dixon és Kanaan.

– Dixon az elmúlt tizenegy sonomai futam valamennyi körét teljesítette.

– Power sonomai mérlege: három győzelem és öt pole

– Pagenaud legjobb sonomai eredménye: egy harmadik hely (2014)

– Legtöbb sonomai győzelem csapatszinten: 5 – Team Penske (2010-11, 2013: Power; 2012: Ryan Briscoe)

– A jelenlegi mezőnyben öt olyan pilóta akad, akik először lépnek pályára versenykörülények között a Sonoma Raceway-en IndyCar autóval: Max Chilton, Conor Daly, RC Enerson, Spencer Pigot és Alexander Rossi

– Az év újonca versenyben Rossi 75 ponttal vezet Daly előtt.

– Tony Kanaan zsinórban 265. rajtjára készülhet Sonomán, amivel tovább javíthat a már jó ideje az ő nevéhez fűződő rekordon. A brazil sztár a CART 2001-es, portlandi viadala óta nem hagyott ki egyetlen futamot sem, amelyre nevezett. A 41 éves veterán ganassis csapattársa, Scott Dixon az örökranglista harmadik helyén áll (aktívakat tekintve Kanaan mögött a második) a megszakítás nélkül teljesített versenyeket tekintve. Az új-zélandi a 206. IndyCar startját teljesítheti a hétvégén.

– A mezőny legtöbb IndyCar versenyt maga mögött tudó tagja nem más, mint Castroneves, aki a 327. futamára készülhet vasárnap, mögötte nüansznyi lemaradásban a 326. rajtára váró Kanaan áll.

És végezetül, aki még szeretne egy kicsit statisztikai adatok között mazsolázni, annak jöjjön az összetett tabella* aktuális, mindenre kiterjedő állása 15 verseny után.

*magyarázat: 1. oszlop: pontszám, 2.: hátrány az élen állóhoz, vmint a közvetlenül előtte lévőhöz, 3: a verseny előtti bajnoki helyezés, az előző futamhoz viszonyított változás, 4: bónuszpontok, 5: győzelmek száma a szezonban, 6: top5 és 7: top10 helyezések

Forrás: www.formula.hu – RSS