McLaren: Alonso megkapja, amit ígértünk neki

F1

2016. március 3. csütörtök, 12:33

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Fernando Alonsónak nincs oka elégedetlenségre a McLarennél, hiszen Eric Boullier elmondása szerint a csapat eddig teljesítette ígéreteit, aminek bizonyítékait a spanyol is nagyon jól látja.

Az elmúlt év során számos híresztelés terjengett arról, hogy Alonsót mennyire frusztrálhatja a McLaren-Honda teljesítménye, hiszen a végső győzelemről többször is éppen lemaradó Ferraritól igazolt el, ám egy küszködő, a mezőny hátsó fertályában tanyázó csapatban találta magát. A spanyol azonban folyamatosan hangoztatja, hogy kitölti szerződése időtartamát a McLarennél, mivel hisz abban, hogy a harmadik évre állhat össze a wokingiak és a japánok új projektje.

Az istálló versenyigazgatója, Eric Boullier is azt mondja, hogy a csapat eddig nem okozott csalódást világbajnok pilótapárosának, minden a tervek szerint halad, Alonso és Jenson Button pedig a kezdetektől tudták, hogy mire számítsanak.

Dppi_00115019_345

„Fernando azt mondja, idén elérhetünk néhány dobogót, ami elméletben ugyan igaz, de pontosan még mi sem tudjuk, hogy hol állunk. Számos újítás érkezik majd még az autóra, de egyelőre nem használhatjuk mindegyiket” – magyarázta Boullier.

„Viszont amit ígértünk neki, azt megadjuk, vagy már meg is adtuk. A bizalom tehát fennáll közöttünk. Immár a pályán is ugyanazokat az adatokat rögzítjük, mint amelyeket a tél folyamán a számítógépeink mutattak. Fernando tehát tudja, hogy mit csinálunk, mint ahogy Jenson is. Tisztában vannak vele, hogy ha ígérünk valamit, akkor azt is fogjuk tenni, amit mondtunk. Tehát nem ígérünk túl sokat és nem is nyújtunk túl keveset.”

„Jól tudja, hogy mi érkezik, az én célom pedig az, hogy a legjobb autóval álljunk elő. A jelenlegi szabályok mellett legalább három évre van szükség ahhoz, hogy egy karosszéria éretté váljon. 2012 és 2013 után nem őriztük meg a folytonosságot, ezért tavaly új filozófia mentén indultunk el, és kétségtelenül nem a legjobb autóval kezdtünk, de Abu Dhabira már miénk volt a harmadik legjobb karosszéria. Aki nem hiszi, ellenőrizze le a GPS-adatokat. Egyetlen év alatt tehát máris jelentős mértékben felzárkóztunk.”

Boullier a 2015-öshöz hasonlóan idén is komoly előrelépésre számít a szezon során. „A motor még igényel némi munkát, de vannak jelei a fejlődésnek. És úgy látom, hogy a megbízhatóság még mindig az egyik gyengeségünk. Viszont idén legalább a pályán tudunk lenni a tesztek során, így képesek vagyunk fejleszteni az autót, amit tavaly nem tudtunk megtenni ebben a szakaszban.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: