Az év kifejezése: az „autós szexmatrac”

Autó

2016. március 3. csütörtök, 12:44

Ha valami van, annak neve is van, s ha valamit feltalálnak, annak nevet is kell adni – az interneten bukkantunk rá egy fantasztikus kínai találmány magyar elnevezésére, s egyből a szívünkbe zártuk.

A carnewschina.com számolt be részletesen annak a forradalmi vívmánynak a terjedéséről, amit a vezess.hu portál újságírója „autós szexmatrac” névre keresztelt el. Meggyőződésünk, hogy nem lehetne ennél jobban körülírni magyarul a terméket, biztosak vagyunk benne, hogy be fog kerülni a köztudatba a kifejezés – feltéve, hogy meghonosodik hazánkban is a felfújható segédeszköz – ebben ugyanis egyelőre még nem lennénk annyira biztosak.

aszm1

Alapvetően persze nincs szó másról, mint egy egyszerű matracról, mely azt a célt szolgálja, hogy az ember könnyedén kényelembe tudja helyezni magát egy autóban. A gépjárműben való szundikálás lehetősége azonban önmagában valószínűleg nem bizonyult eléggé csábítónak, így következhetett egy újabb lépés előre: néhány erotikus kép, némi photoshopos ügyeskedés, és voilá, már meg is született az autós szexmatrac.

aszm2

Később aztán „élő” modellekkel is készültek fotók, az üzenet pedig egyre egyértelműbbé vált…

aszm3

Ha valaki úgy érzi, hogy kedvet kapott egy kényelmes autós malackodáshoz, a terméket bizonyosan meg tudja rendelni az interneten keresztül – nagyságrendileg 20 és 70 euro közötti összeggel kell számolni…

aszm4

Forrás: www.formula.hu – RSS