A Hondát elszomorítja a kanadai hétvége

F1

2015. június 8. hétfő, 09:53

Szerző: Strommer Benjamin

A montreali F1-es nagydíjat egyik McLaren sem tudta befejezni – mindkét alkalommal a Honda erőforrása hibásodott meg, a problémák a kipufogórendszerben történtek.

A monacói pontszerzés után kijózanító pofonként érte a McLaren-Hondát a Kanadai Nagydíj kudarca. Az időmérőt kihagyó, utolsó rajthelyről induló, futamot motorbüntetés miatt rögtön bokszáthajtással kezdő Jenson Button már szombaton lemondott minden érdemi eredményről. Csapattársa, Fernando Alonso a 13. rajtkockából indulhatott, de a versenyen hamar bebizonyosodott, az előkelő startpozícióval csak annyit ért el, hogy még több ellenfél meg tudta előzni őt. Végül azonban egyikük sem ért célba, a nagydíj második felében előbb Alonso, majd Button állt bokszba műszaki probléma miatt.

„Különösen elszomorít minket a hétvége eredménye” – kezdte csalódott értékelését a Honda F1-es felelőse, Yasuhisa Arai. Magyarázkodásra bőven volt oka, hiszen mindkét autó kiesését az erőforrás okozta. „A csapat egészen keményen dolgozott, hogy orvosolja a szabadedzéseken és kvalifikáción tapasztalt problémákat, és az esélyek ellenére sikerült mindkét autót felkészíteni a versenyre. Azonban mindkettő kiesett, ettől független kipufogógondok miatt.”

„Fernando autójában emelkedés történt a kipufogó hőmérsékletében, ezért kellett visszahívni a garázsba. Úgy gondoljuk, Jenson kocsijának szintén a kipufogórendszerben történt problémája, de ebben nem lehetünk biztosak, amíg az autó vissza nem tér a gyárba” – sorolta a meghibásodásokat Arai. Nem maradt el a McLaren-Hondától sokszor hallott optimizmussal sem: „A következő nagydíj Ausztria, egy újabb nagysebességű pálya, de a végére járunk a mai problémáknak, orvosoljuk őket, és felkészülünk arra a versenyre.”

Tagged: