Erőemelés – A Cutler Fehérvár versenyével indult az idény

A Covid-időszak alatt bezártak az edzőtermek, a sportolni vágyók nem tudtak annyit mozogni, amennyit szerettek volna. A nyitás után éppen ezért a Cutler Fehérvár meghirdette a női guggoló tehetségkutató versenyt, ahol bárki elindulhatott. Egyetlen kikötés volt: a Magyar Erőemelő Szövetségnél igazolt versenyzőnek kellett lennie.

Deres Zsolt, a Cutler Fehérvár tulajdonosa és ügyvezetője elmondta: a verseny beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „Az utóbbi időben sok olyan helyzetet produkált az élet, amiket igyekszünk lereagálni. Az edzőtermek környékén egyre több igazolt versenyző tűnt fel, mi pedig szerettük volna kihívások elé állítani a lelkes érdeklődőket.” – mondta Deres Zsolt.

A verseny a Magyar Erőemelő Szövetségtől kapott támogatást olyan formában, hogy akkreditált bírók előtt, hitelesített súlyokkal versenyezhettek a lányok, asszonyok a versenyen.

A női guggoló tehetségkutató verseny volt az első hivatalos esemény a sportágban. 

Read More

Erőemelés – Megvannak a szövetségi kapitányok!

Összeállt az új szakmai stáb az erőemelőknél. A Magyar Erőemelő Szövetség által koordinált szakágakban versenyzők a világ legjobbjai közé tartoznak, így az erőemelés az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportágnak számít itthon.

A felnőtt férfi erőemelő-válogatott szövetségi kapitányává Fekete Miklóst nevezték ki. Az ifjúsági és junior erőemelő szövetségi kapitányi feladatokat Árvai István kapta meg, az Ifjúsági és junior fekvenyomóknál pedig Mészáros László irányítja a szakmai munkát. A felnőtt, masters fekvenyomó szövetségi kapitány Kromek András lett, míg a női vonalat dr.Lombosi Melinda viszi.  A masters férfi erőemelő szövetségi kapitányi tisztséget dr. Budai Balázs tölti be, a para-erőemelésben pedig Faragó Péter a kompetens szakember.
Közben több megállapodást is aláírt a Berke Lóránd elnök vezette szövetség. „Az idei évben megrendezett versenyek online élő közvetítéseit a Telenor Hipernet támogatja – az internet elérést és a hozzá kapcsolódó eszközöket a Telenor biztosítja majd a szövetségünk számára. Nézőink és szurkolóink nagyon fontosak számunkra, de tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben nem mindenkinek van lehetősége kilátogatni a versenyekre. Az élő közvetítésekkel a célunk, hogy összekössük a versenyt, illetve a versenyzőket a nézőkkel, szurkolókkal és hasonló élményt biztosítsunk számukra, mintha élőben lennének a helyszínen.” – olvasható a szövetség Facebook oldalán.

Read More

Meghalt az erőemelés legendája

Elhunyt Gruber Vilmos, a hazai erőemelés egyik szülőatyja. A legenda generációkat nevelt ki a sportágban.

Többszörös világ- és Európa-bajnok volt, emellett itthon is komoly eredményeket tudott felmutatni. Versenyzői pályafutása mellett számtalan világ- és Európa-bajnok kiválóságnak segítette a munkáját, felkészülését. 2005-ben a sportágban végzett munkájáért életműdíjat kapott. Megalapította a Gruber’s Gym Sportegyesületet, és hozzájárult ahhoz, hogy a magyar erőemelés nemzetközi szinten is elismert legyen. Gruber Vilmos 79 éves volt.

Read More

Berke Lóránd a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke!

Berke Lóránd lett a Magyar Erőemelő Szövetség (MERSZ) elnöke. A sportvezető a januárban elhunyt Rónaszéki Andrást váltja az elnöki székben. A néhai elnök a szövetség megalakulása óta irányította a szervezetet.

Berke Lórándot elsöprő többséggel választották meg annál a szövetségnél elnöknek, amely az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportágnak számít Magyarországon. A magyar erőemelők rendszerint kimagasló teljesítményt nyújtanak a nemzetközi világversenyeken –  több korosztályban is.

Az új elnök 1996 óta versenyzik. 10 éve a masters-válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. Ötszörös magyar bajnok fekvenyomásban, világ- és Európa-bajnokságokon pedig pontszerző helyekkel öregbítette a magyar erőemelés hírnevét. 

Read More

Komoly innováció az erőemelőknél

Innovatív lépések a Magyar Erőemelő Szövetségnél (MERSZ)! A szervezet elnöksége elfogadta, hogy a papír alapú tagsági könyvet egy mobil applikáció váltja a jövőben.

Több hónapos fejlesztés után jutott el a projekt abba a fázisba, hogy a versenyengedélyeket is ezen a platformon adják ki, ezzel a hazai szövetségeket nézve az elsők között tudnak ilyen innovatív megoldással dolgozni.

„A koronavírus járvány miatt fontos, hogy nem kell a tagsági könyveket beszedni, aláírni és visszaküldeni a több ezer sportolónak. Az online felületen megkérik a klubvezetők a versenyengedélyeket, majd jóváhagyás után megjelenik egy QR-kód, és ezt olvassák be a versenyzők az applikációban. Nagyon nagy sikere van a versenyzők körében” – áll a a MERSZ ismertetőjében.

A Magyar Erőemelő Szövetség az év első elnökségi ülésén megtervezte a szervezet irányításában szükséges további tennivalókat. A napi ügyek mellett hamarosan közgyűlésen döntenek a január elején elhunyt Rónaszéki András utódlásáról.

Read More

Elhunyt Rónaszéki András

Életének 71. évében elhunyt Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. A sportvezető rövid és súlyos betegség után halt meg, adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség.

Rónaszéki András 1950-ben született, 1968 óta foglalkozott az erőemeléssel, 1969-ben volt az első versenye, 1978-ban versenyzett utoljára. Az első nemzetközi bíráskodására 1993-ban Pozsonyban került sor. Nemzetközi első osztályú bíróként hatalmas elismertséget szerzett a nemzetközi, és az európai szövetség köreiben egyaránt. A Magyar Erőemelő Szövetség 1996. február 25-én alakult, első elnökének Rónaszéki Andrást választották, aki azóta is betöltötte a tisztséget. Rónaszéki András áldozatos munkája révén alakultak ki a Magyar Erőemelő Szövetség működésének feltételei. A 2014. évtől kezdve lehetővé tette a para-fekvenyomó szakág csatlakozását a Magyar Erőemelő Szövetséghez. Irányítása alatt 129 világ- és Európa-bajnoki címet nyertek a magyar sportolók. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a teljes erőemelő közösség számára. Rónaszéki Andrást a Magyar Erőemelő Szövetség saját halottjának tekinti.

Read More

Roppant eredményesen mozgattak meg több tonnát a magyarok Luxemburgban

Remekeltek a magyarok a Luxemburgban megrendezett klasszikus fekvenyomó Európa-bajnokságon. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint az összes kategóriát beleszámítva a küldöttség hét arannyal, négy ezüsttel és két bronzéremmel térhetett haza.

A felnőtteknél a női open mezőnyben a tokiói világbajnok, korábbi Európa-csúcstartó Szabó Ágnes ezüstérmes lett. Ugyancsak másodikként zárt a kétszeres Európa-bajnok Palágyi Zsanett is 63 kilogrammosok között. Nyers Mónika is dobogóra tudott állni, miután bronzérmes lett az 52 kilósok között.

A junioroknál Véró Alex (+120 kg) megvédte Európa-bajnoki címét, a nőknél pedig az újoncként bemutatkozó Sallai Eszter mindenkit legyőzve, kontinensbajnoki aranyérmet szerzett.

A verseny legeredményesebb magyar versenyzője dr. Lombosi Melinda lett akinek, még a tokiói világbajnokságon elért teljesítményét is sikerült felülmúlnia. Korcsoportjában (40-50 évesek) és az open mezőnyben is diadalmaskodott a 41 éves versenyző aki, 150 kilós új open Európa-csúcsot és masters világcsúcsot teljesített a +84 kilogrammos női mezőnyben.

A masters I-es korosztályban Nyers Mónika (52 kg) és Salamon Erika (57 kg) is Európa-bajnok lett, akárcsak a férfiak masters III-as korosztályában Horváth Tibor hasonló kategóriájában a nehézsúlyúak között. Salamon Erika ráadásul a felnőtt korosztályban is indult, ott bronzéremmel zárt. Petróczki Magdolna és Schauer Kornél is feliratkozott az éremszerzők közé. Mindketten ezüstérmesek lettek Luxemburgban. Petróczki a női masters II-eseknél, Schauer pedig a master I-es korcsoportban állhatott dobogóra.

Az érmeken túl több pontszerző helyezést is elértek a magyar válogatott tagjai, aminek köszönhetően a felnőtt, és a masters fekvenyomó csapat is összetett Európa-bajnoki kupát vehetett át. A csapateredményeket a legjobb 5 helyezést elérő versenyzők pontszámai alapján számítják ki.

Read More

Öt magyar világbajnoki aranyérem Tokióban

Fantasztikus magyar szereplés a sporttörténelmi fekvenyomó
világbajnokságon. Tokió adott otthont az első olyan vb-nek, amelyen a
klasszikus kategória mellett speciális fekvenyomó ruhát viselő
versenyzők (EQ) is indultak.

A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a klasszikus
kategóriában a felnőtteknél Szabó Ágnes (Orosházi Toldi SE, +84 kg), a
masters mezőnyben pedig Lombosi Melinda (+84kg, Erőművek SE) és Cserna
János (+120 kg, Marvel Team) szerzett világbajnoki aranyérmet.
Az EQ kategóriában a junioroknál Balog Nátàn (Marvel Team, 74 kg)
világbajnok lett, akárcsak Véró Alex, aki a klasszik mezőnyben, az
Orosházi Toldi SE színeiben, a +120 kilósok között lett aranyérmes.
A népes magyar csapat tagjai a világbajnoki aranyérmeken kívül számos
dobogós és pontszerző helyet szereztek Japánban.
A vb szervező bizottságának adatai szerint a sporttörténelmi
világbajnokságon 1033 versenyző indult.

Read More

Tíz magyar érem az erőemelő Eb-n

Tíz érmet szerzett a magyar válogatott a Kaunasban megrendezett erőemelő Európa-bajnokságon. A litvániai kontinensviadalon hazánkat kilenc sportoló képviselte.

 

Női nehézsúlyban az orosháziak tavaly Világjátékokat is megjárt erőemelője, Szabó Ágnes 537.5 kg-os új felnőtt országos csúccsal harmadik helyezést ért el az összetettben. Ugyanott Dr. Lombosi Melinda 143 kg-os új Európa-csúccsal megnyerte a fekvenyomást. Az 52 kilósoknál Lehóczkynè Fawal Margit újonc létére fekvenyomásban bronzérmes lett.

A junioroknál Veres Ádám az összetettben ezüstérmet nyert a 66 kilósok mezőnyében. A fogásnemenkénti versenyben a magyar fiatal fekvenyomásban első, felhúzásban harmadik lett. A +120 kg-ban Seres Zoltán összetett harmadik helyezést ért el. A nyíregyházi erőemelő begyűjtött egy-egy bronzérmet fekvenyomásban és felhúzásban is. Mindkét junior versenyzőnk összetettbeli eredménye felnőtt országos csúcs is.

Az ifjúsági korú fiúknál a 83 kg-os Tátrai Torda fekvenyomásban bronzérmet szerzett.

Read More

Fekvenyomó Eb – Ez volt minden idők legjobb magyar Eb-szereplése

Sporttörténelmi magyar szereplés a franciaországi RAW fekvenyomó Európa-bajnokságon! A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a magyar válogatott minden idők legjobb hazai Eb-szereplését produkálta, miután 12 aranyérmet szerzett. A „RAW” jelző azt jelenti, hogy az indulók ebben a szabályrendszerben nem használhatják a speciális fekvenyomó ruhát…

 

A kontinensbajnokságnak Mérignac adott otthont, ahol a felnőttek között Szabó Ágnes, Nyers Mónika, Palágyi Zsanett győzött, emellett Kovács Eszter ezüstérmes lett, Palágyi Zsanett abszolút második, Nyers Mónika pedig abszolút harmadikként zárt.

„A magyar csapat teljesítménye minden várakozásunkat felülmúlta. Hihetetlen, hogy a felnőtteken túl a különböző korosztályokban is milyen eredményesek voltak a mieink. A Európa-bajnokságok történetében ez volt minden idők legsikeresebb kontinensbajnoksága” – összegzett az Eb után Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

A magyarok eredményei a franciaországi Európa-bajnokságon:

Open női kategória:

–          Szabó Ágnes a +84-os kategóriában Európa-bajnok 145kg-os fekvenyomással

–          Nyers Mónika az 52 kg-os kategóriában Európa-bajnok 100 kg-os fekvenyomással

–          Palágyi Zsanett a 63kg-os kategóriában Európa-bajnok 117,5 kg-os fekvenyomással

–          Kovács Eszter a 72kg-os kategóriában ezüstérmes 105 kg-os fekvenyomással

Ifjúsági női kategória:

–          a 72kg-os kategóriában Európa-bajnok lett 70 kg-os fekvenyomással Szabó Lili

–          a +84kg-os kategóriában bronzérmes 60 kg-os fekvenyomással Gaál Kinga

Junior női kategória:

–          a 47kg-os kategóriában Európa-bajnok 60 kg-os fekvenyomással Cserna Petra

–          a 63kg-os kategóriában ötödik helyezett 65kg-os fekvenyomással Irimiás Erika

Masters 1 női kategória:

–          az 57 kg-os kategóriában Európa-bajnok 97,5 kg-os fekvenyomással Salamon Erika

–          a 84 kg-os kategóriában Európa-bajnok 105 kg-os fekvenyomással Eisensehr Evelin (ez országos csúcs!)

Ifjúsági férfi kategória:

–          a 66 kg-os kategóriában Európa-bajnok 145,5 kg-os fekvenyomással Balogh Nátán (ez Európa-csúcs!)

–          a 105 kg-os kategóriában Európa-bajnok 157,5 kg-os fekvenyomással Bicskei László

Junior férfi kategória:

–          a 74 kg-os kategóriában bronzérmes 135 kg-os fekvenyomással Tatár Sándor

–          a 120 kg-os kategóriában ezüstérmes 190kg-os fekvenyomással Ányos István

–          a +120 kg-os kategóriában Európa-bajnok 210 kg-os fekvenyomással Véró Alex

Masters 1 férfi kategória:

–          93 kg-os kategóriában negyedik helyezett 172,5 kg-os fekvenyomással Deres Zsolt

–          105 kg-os kategóriában Európa-bajnok 210 kg-os fekvenyomással Schauer Kornél

Masters 2 férfi kategória:

–          a +120 kg-os kategóriában Európa-bajnok 217,5 kg-os fekvenyomással Cserna János

Open férfi kategória:

–          a +120 kg-os kategóriában hatodik helyezett 217,5 kg-os fekvenyomással Csüllög Béla

Read More