Elhunyt Rónaszéki András

Életének 71. évében elhunyt Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. A sportvezető rövid és súlyos betegség után halt meg, adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség.

Rónaszéki András 1950-ben született, 1968 óta foglalkozott az erőemeléssel, 1969-ben volt az első versenye, 1978-ban versenyzett utoljára. Az első nemzetközi bíráskodására 1993-ban Pozsonyban került sor. Nemzetközi első osztályú bíróként hatalmas elismertséget szerzett a nemzetközi, és az európai szövetség köreiben egyaránt. A Magyar Erőemelő Szövetség 1996. február 25-én alakult, első elnökének Rónaszéki Andrást választották, aki azóta is betöltötte a tisztséget. Rónaszéki András áldozatos munkája révén alakultak ki a Magyar Erőemelő Szövetség működésének feltételei. A 2014. évtől kezdve lehetővé tette a para-fekvenyomó szakág csatlakozását a Magyar Erőemelő Szövetséghez. Irányítása alatt 129 világ- és Európa-bajnoki címet nyertek a magyar sportolók. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a teljes erőemelő közösség számára. Rónaszéki Andrást a Magyar Erőemelő Szövetség saját halottjának tekinti.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.