Socca-vb – Győzelem Törökország ellen

Magabiztos magyar győzelem a socca-világbajnokságon. A 5+1-es kispályás labdarúgó nemzeti csapat a németországi Essenben zajló vb első mérkőzésén 4-1-re verte Törökországot, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. A magyar gólokból Hollauer Balázs hármat is bevállalt, a negyedik találat pedig Irhás Ignác nevéhez fűződik.

Hollauer Balázs elmondta, mindig nehéz elkezdeni egy világversenyt. „A nyitány sikerült, a törökök nagyon lelkesek voltak, gyakorlatilag hazai pályán játszottak, olyan sok török szurkoló volt itt Essenben. Külön köszönjük a magyaroknak, akik eljöttek ide, és bíztattak minket” – mondta a mesterhármast szerző Hollauer Balázs.

Schrancz Balázs szövetségi kapitány kiemelte, a 2. félidőben egy új arcát mutatta a válogatott, ezzel sikerült győzni. „Az első játékrész után azt kértem, hogy próbáljunk meg csapatban gondolkodni. Nagyot változott a játékunk, és végül sikerült sok gólos sikert aratni.” – összegzett a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott következő ellenfele a világbajnok Brazília lesz.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS