WEC-FE-ütközés: bajban a sztárok

Formula-E

2016. szeptember 19. hétfő, 18:45

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

A futamgyőzelmek felén ők ketten osztoztak a Formula-E történetének első két szezonjában, a bajnokságokat mindketten az első három között zárták – jövőre viszont komoly hátrányba kerülhetnek.

Nagyon úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy legalább három versenyző lesz érdekelt mindkét szériában, köztük a Formula-E rövid történetének két legjobbja, a WEC-ben egyaránt gyári szerződéssel rendelkező Lucas di Grassi és Sebastien Buemi, jövőre megszakad a két sorozat közti egyezség, miszerint nem rendeznek fordulókat azonos hétvégéken, hogy az említett versenyzők gond nélkül szerepelhessenek mindkét bajnokságban.

A kérdéses hétvége a 2017. július 15-16-ai, melyen a már hónapokkal ezelőtt közzétett versenynaptár szerint a montreali duplafordulót rendezik az elektromos szériában, amivel kapcsolatban Alejandro Agag már leszögezte, hogy nincs lehetőség az időpont módosítására. Most hozzá csatlakozott Gerard Neveu, a WEC első embere, aki elmondta, hogy az említett hétvége az egyetlen lehetséges dátum a széria német fordulója számára a Le Mans és a Német Nagydíj miatt:

di-grassi-buemi

„Nem szándékos az ütközés a Formula-E-vel, de megígértem a csapatoknak, hogy soha nem lesz a Le Mans-t követő négy hétben versenyünk, az pedig lehetetlen lett volna, hogy mindössze egy héttel a Német Nagydíj előtt tartsuk a futamot.”

Így aztán egyelőre kérdéses, hogy milyen döntést hoz Buemi és di Grassi, amennyiben Montreal előtt még versenyben lesznek a Formula-E bajnoki címéért – a WEC összetett győzelméről ugyanis a pontozási rendszer miatt lemondhat az, aki csak egyetlen fordulót is kihagy, hiszen ha csapattársai csak egyetlen pontot is szereznek, őket nem lesz esélye utolérni többet.

Forrás: www.formula.hu – RSS