Vettel számára ez a balszerencse éve?

F1

2016. július 11. hétfő, 07:55

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Már az F1-es szezon felénél járunk, de a Ferrari négyszeres világbajnoka még nem igazán tudott tiszta hétvégét teljesíteni – kis túlzással semmi sem jött össze neki, leginkább önhibáján kívül.

A szezon elején még talán úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton az idei év legbalszerencsésebb pilótája, az utóbbi futamokon viszont már egyértelműen átvette tőle ezt a címet Sebastian Vettel – a Ferrari német pilótája nem sok tiszta versenyhétvégét teljesített eddig.

A szezonnyitón, Ausztráliában óriásit rajtolt és az élen állt, ám a Ferrari kissé elnézett stratégiája miatt végül lemaradt a győzelemről, sőt, a második helyről is, be kellett érnie a dobogó alsó fokával – igaz, kezdésnek ez biztató volt a Scuderia számára, de egyértelműen több volt benne. Bahreinben aztán el sem tudott rajtolni technikai hiba miatt és már ekkor komoly hátrányba került…

Kínában a rajtnál jött Kvjat torpedója, Vettel ütközött Raikkönennel, hátracsúszott, de átvágott az egész mezőnyön és végül felért a második helyre – ebben az eredményt tekintve nem biztos, hogy több volt, a balszerencse ezúttal csak megnehezíteni tudta a dolgát. Oroszországban aztán már betalált Kvjat és kiütötte a négyszeres világbajnokot – a negyedik futamon már másodszor esett ki, tiszta hétvégéje még nem volt…

VettelBarca

Az európai szezon sem indult számára jól, hiszen Barcelonában ismét rosszul számolt a Ferrari, így Max Verstappen és Kimi Raikkönen mögött harmadikként ért célba, ami a két Mercedes kiesése miatt finoman szólva sem nevezhető a lehetőség tökéletes kihasználásának. Ezt követte a szörnyű monacói futam, ahol tempóban is messze volt a dobogótól, végül nem tudta leküzdeni a Force Indiát sem és be kellett érnie a negyedik hellyel – itt nem beszélhetünk balszerencséről, egyszerűen nem volt versenyképes az autó.

Kanadában annál inkább, tempóban ott tudott lenni a Mercedesek szintjén, de ezúttal sem jött ki számára jól a stratégia, hiába rajtolt megint nagyot, hiába vezetett, ezt nem tudta megtartani és be kellett érnie a második pozícióval. Bakuban a győzelemre esélytelenek voltak, így ott tulajdonképpen tökéletes eredmény a második hely, de az előző két futamon ismét utolérte őt valami…

Ausztriában az élen állt, amikor a defekt miatt feladni kényszerült a futamot és idei harmadik nullázását is „elkövette” önhibáján kívül – ráadásul egy öthelyes büntetést már amúgy is kapott a Ferrari újabb technikai hibája miatt. Ezt még sikerült megkoronázni Silverstone-ban, ahol egyébként is borzasztóan gyenge volt az autó, ráadásul kétszer is váltót kellett cserélni, ami miatt további öt hellyel hátrébb került, majd a verseny sem alakult jól számára és örülhetett a kilencedik pozíciónak is.

Eddig tehát tíz futamból ötször végzett a dobogón (háromszor másodikként, kétszer harmadikként), Monacóban negyedik lett, Silverstone-ban csak kilencedik, háromszor pedig kiesett úgy, hogy egyikhez sem volt köze. Azon a hét versenyen, amikor célbaért, talán csak Bakuban alakult minden úgy, ahogy tervezték a Ferrarinál, hiába vezetett többször, elbaltázott lépések, vagy éppen a balszerencse miatt nem tudta megtartani ezt a helyet.

Nem hogy a világbajnoki címért nem tud harcolni, de csapattársa is előtte van jelenleg és csak ötödik a pontversenyben – kicsit emlékeztet ez a szezon utolsó Red Bullnál töltött évére…

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: