Retro – Három generáció az F1-ben

Retro

2016. december 15. csütörtök, 10:35

Az Andretti család az egyetlen, ahol a nagyapa, fia és unokája is vezetett Formula-1-es autót: igaz, míg Mario világbajnok volt, addig Marco már csak egyetlen tesztig jutott.

Keveseknek kell bemutatni Mario Andrettit, a sportág utolsó amerikai világbajnokát. Az autóversenyzés legendája rengeteg versenyt és bajnoki címet nyert a tengerentúlon, de 15 évet felölelő (igaz, szórványos) F1-es pályafutása sem volt eredménytelen: 12 nagydíjon győzött, 1978-ban pedig világbajnoki címet szerzett a Lotus ikonikus fekete-arany fényezésű, szívóhatású autójával.

Michael, Mario és Marco Andretti 2013-ban

Andrettit még nagyobb versenyzőóriássá teszi, hogy egészen 60 éves koráig versenyzett, és ennek köszönhető az is, hogy hosszú évekig egy mezőnyben szerepelt saját fiával, Michael Andrettivel az IndyCar elődjében. Michael 1991-ben megnyerte a CART bajnoki címét, az 1993-as idényben pedig a Formula-1-be szerződött. Nem is akárhova: a Ford-motorokra váltó McLaren igazolta le Ayrton Senna mellé, a 31 éves versenyző ezért okkal reménykedhetett benne, hogy ő lesz a királykategória első résztvevője, aki apjához hasonlóan világbajnoki címet szerez. Ron Dennis is úgy vélekedett, a fiatalabb Andretti képes lehet versenyeket és bajnokságot nyerni.

Michael Andretti szezonja azonban katasztrofálisan alakult, nem érzett rá az eddig ismertnél összetettebb autókra és az először látott pályákra. A futamok több mint felén kiesett, pontot pedig csak háromszor szerzett. Bár egyszer, Monzában felállt a dobogóra, ez bizonyult utolsó versenyének, közös megállapodással elváltak útjai a csapattal. Többet az F1-ben sem szerepelt, apja másfél évtizede után neki csak egy csonka szezon jutott a királykategóriában.

Michael fia, Marco Andretti is belekóstolt a Formula-1-be, ráadásul a többieknél jóval fiatalabban, 19 esztendősen. Ezen a napon, 2006. december 15-én a Honda autóját tesztelhette, jutalomként eredményes újonc szezonjáért az IndyCarban, amely során győzelmet is szerzett. Andretti 67 kört tett meg Jerezben, legjobb ideje pedig két tizedmásodperccel maradt csak el Christian Klientől, a Honda tesztpilótájától. Teljesítménye a csapatra is jó benyomást tett, gyors alkalmazkodását méltatták a lehetőségére álló rövidke idő ellenére.

Nem sokkal később, februárban újra vezette az autót egy kétnapos teszten ugyanitt: a második felvonás során alig egy másodperccel maradt le Fernando Alonso idejétől. Az ifjú amerikai Formula-1-es kalandja azonban ki is merült ennyiben. Szóba hozták a meghiúsult USF1 és a Haas csapatokkal, a harmadik generációs versenyző azonban nemhogy ülést nem szerzett a rajtrácson, de még csak nem is tesztelt többet. 

Forrás: www.formula.hu – RSS