Mégsem volt fékproblémája a Mercedesnek

F1

2016. szeptember 20. kedd, 06:27

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Paddy Lowe szerint nem történt semmi különös, a fékekre is ugyanúgy vigyázni kell, mint az üzemanyagra és az abroncsokra – most egyszerűen jobban előtérbe került ez a faktor.

Ugyan mindkét Mercedes-pilótát sűrűn figyelmeztették a Szingapúri Nagydíjon, hogy vigyázzon a fékekre és Lewis Hamilton panaszkodott is erre, Paddy Lowe most cáfolta ezt: szerinte nem volt ilyen jellegű problémájuk – legalábbis nem nagyobb, mint máskor.

rosberg-szingapúr-2016

„Nem volt gondjuk a fékekkel, ez csak menedzselési kérdés” – mondta a Motorsportnak a Mercedes technikai főnöke. „A leggyorsabb versenyautó, amit építeni tudunk nem engedi meg a pilótának azt, hogy minden körben őrülten fékezzen, vigyázni kell rá, ahogy az abroncsokra és az üzemanyagra is. Nem teljesíthetsz folyamatosan időmérős köröket” – magyarázta a helyzetet Lowe.

„Bizonyos pályákon ez a faktor jobban kijön, ilyen volt a szingapúri is. Egy kicsit el kell emelni a lábát a pedálról és begördíteni az autót, ugyanúgy óvatosan kell kezelni, mint ahogy azt az abroncsokkal és az üzemanyaggal teszik a pilóták” – tette hozzá a szakember, egyértelművé téve, hogy semmi extra probléma nem adódott.

Hamilton szerint az egyik kiállás után egy ideig nem kellett erre különösebb figyelmet fordítania, Nico Rosberg viszont azt mondta, hogy a futam hajrájában nagyon nehéz volt menedzselnie a helyzetet. „Az elején minden az ellenőrzésünk alatt volt, de a végén nehéz volt figyelnem a fékekre a nyomás miatt, mert sebességet veszítettem, ráadásul a lágy abroncsokon voltam, nem az ultralágyakon. Ez egy olyan pálya, ahol az autót a határon kell használni, ezt tudtuk és jól is kezeltük” – magyarázta a világbajnoki éllovas.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: