Keszthelyi Vivien Brnóban gyarapíthatja győzelmei számát

Túraautó

2016. szeptember 8. csütörtök, 16:32

Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiájának egyetlen magyar, egyben legfiatalabb tagja a hétvégén Brnóban versenyez, ahol a Közép-európai Zóna Kupa magyar bajnokságának idei negyedik, utolsó előtt versenyhétvégéjére kerül sor péntektől vasárnapig.

A 15 éves pilóta eddig az előzetes várakozásokon felül teljesít az idei sorozatban, amelyben elsősorban azzal a céllal kezdett versenyezni, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön, gyakorolja a versenyszituációkat és – tekintettel a jövőbeni lehetőségeire – minél jobban kiismerje az Audi TT Cup versenyautót.

Keszthelyi Vivien azonban nemcsak elérte ezeket a célokat, de az eredményességére sem lehet panasz, saját kategóriájában ugyanis az eddigi három hétvége és hét futam után magabiztosan vezeti a bajnokságot, mindemellett az abszolút értékelésben is minden versenyen dobogóra állt, sőt legutóbb a Slovakiaringen megnyerte az úgynevezett endurance (hosszú távú) versenyt is.

vivien-keszthelyi-audi-sport-brno-160908-1

A fiatal pilóta ráadásul egy olyan népes, nemzetközi mezőnyben érte el ezeket az eredményeket, amelyben többségében az övénél erősebb versenyautókkal szemben kellett és kell helyt állnia, s azt sem szabad elfelejteni, hogy a gumikeverékek és típusok közötti különbséget szintén át kell hidalnia a futamokon, valamint az időmérő edzéseken is.

Az Audi Sport versenyzőakadémiájának magyar tagja ugyanis csapatával, a Team VRS-sel közösen, még a szezon előtt meghozott döntés nyomán egy előre meghatározott keverékű Hankook gumit használ, amely nem minden versenypályán viselkedik ugyanúgy, miközben az ellenfelek válogathatnak az abroncstípusok és keverékek között.

Keszthelyi számára azért is kihívás a mostani versenyhétvége, mert pályafutása során még soha nem versenyzett a brnói pályán, ezért az aszfaltcsíkkal is most ismerkedik. A csütörtökön teljesített körök rendkívül biztatóak, ugyanis Vivien a legjobb időt autózta a kategóriában.

A fiatal versenyzőnek ezúttal is támogatást nyújt a helyszínen a német Audi Sport két vezető mérnök-szerelője, illetve péntektől vasárnapig az egyik akadémiai mentor, Rahel Frey is ott lesz Brnóban a magyar tehetség versenyein.

A csehországi pályán csütörtökön három szabadedzést rendeztek a 2000 köbcenti alatti autók mezőnyének, majd pénteken délután már a szombati sprint (rövid távú) és endurance verseny időmérő edzésére kerül sor. Szombaton a rövidebb futamot délelőtt, a hosszabb távút délután – az estébe nyúlóan – bonyolítják le. Vasárnap délelőtt egy újabb időmérő, délután pedig egy sprintverseny vár a résztvevőkre.

Keszthelyi Vivien az eddigi pályafutása során 53 versenyen 18-szor győzött, s mind az 53 alkalommal dobogóra állt, Brnóban ez az impozáns mérleg válhat még szebbé. 

Forrás: www.formula.hu – RSS