GT: A Ford karácsonyi ajándéka

Autó

2016. december 19. hétfő, 20:50

Legördült a gyártósorról a vadonatúj 2017-es Ford GT első példánya – és ezzel hivatalosan is megkezdődött a Ford Performance várva várt szupersportkocsijának gyártása.

Az Ontario állambeli Markhamban működő, kisszériás Multimatic üzemben Raj Nair, a Ford ügyvezető alelnöke, valamint a globális termékfejlesztésért és műszaki kérdésekért felelős vezetője is jelen volt az első Ford GT születésénél.

“Amikor nekivágtunk a 2016-os évnek, két elsődleges célt fogalmaztunk meg a Ford GT szupersportkocsival kapcsolatban: hogy jeleskedjen Le Mans-ban, és hogy az első példányait még az év vége előtt megkapják a vásárlók,” emlékezett vissza Nair. “Mindkét célkitűzésünket sikeresen teljesítettük.”

auto-ford-gt-1

“Ünnepélyes pillanat ez mindenki számára, aki részt vett az autó tervezésében és fejlesztésében – vagyis minden munkatársunk és beszállítónk számára,” tette hozzá az alelnök. “A Ford GT valóságos tárháza vállalatunk erőteljes innovációinak, és jól példázza elkötelezettségünket, hogy egyre több értéket adjunk vásárlóinknak; kis tömegű anyagokból épített karosszériát, áramvonalas kocsitestet és EcoBoost® motortechnológiát.”

A Ford GT 2015 januárjában állt először reflektorfénybe az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon – most pedig, alig két évvel később a Ford Performance már meg is kezdi az első autók kiszállítását a vevőknek.

auto-ford-gt-2

Forrás: www.formula.hu – RSS