Alonso: A McLaren váza a Ferrariénál is jobb

F1

2016. május 15. vasárnap, 08:07

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Legalábbis így gondolja a hazai közönsége előtt versenyző McLaren pilótája, Fernando Alonso, aki idén először rajtolhat a 10. pozícióból a wokingiak versenygépével.

A spanyol kétszeres bajnok rendkívül optimista a McLaren fejlődését látva. A hétvége eddigi szakaszán végig látszott rajta a jókedv és a felszabadultság, ami azt jelzi, ő is egyre inkább elhiszi, hogy az autója és a csapata egyre jobb pozíciókért harcolhat versenyről versenyre.

Alonso így kezdte nyilatkozatát: „A harmadik szektor elég jó összehasonlításnak, és ez alapján ma a Mercedes és a Red Bull mögött vagyunk. Nagyon erősnek tűnnek, de majd meglátjuk, hogy a következő versenyen hatékonyabbak tudunk-e lenni és javítunk-e a tapadáson.”

Dppi_alonso_05.15.

A 2005-ös és a 2006-os szezon első helyezettje felsorolta, hová sorolja a McLaren versenygépét a karosszériát tekintve: „Néhány riválisunk előtt vagyunk, ami talán meglepő néhány embernek, de nekünk semmiképp. A Williams, Force India és a Ferrari előtt vagyunk, ha az alvázat vesszük alapul.”

Alonso egyáltalán nem a mostani pozíciójukat tartja az elvártnak a wokingiak számára: „Ez még semmi a végső célunkhoz képest, ami a világbajnoki cím megszerzése. Ez csak egy kisebb lépés, ami azt jelzi, hogy még nagyon keményen kell dolgoznunk. Az első cél a legjobb tízbe kerülés, aztán a folyamatos pontszerzés, majd a dobogóhoz közeli pozíciók megszerzése – ezek azok a dolgok, amiért meg kell küzdenünk.”

A spanyol bajnok szerint ez még csak a kezdet a csapata számára: „Azt hiszem, jó irányba tartunk, folytatjuk a fejlődést, és néha ez már az eredményen is meglátszik, mint például a mostani rajtpozíción. Még mindig hosszú út áll előttünk, és rendkívül messze vagyunk a pole-pozíciótól. Jó a legjobb tízben lenni, de úgy gondolom, még jobb eredmények jöhetnek, remélhetőleg minél előbb.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: