A Williams miatt döntött világcsúcsot a Mercedes

F1

2016. július 30. szombat, 20:52

Szerző: Mészáros Sándor; Fotó: DPPI

Két futam óta a bokszutcában is a Mercedes az úr: az idény első kilenc futamán a Williams istálló produkálta a leggyorsabb kerékcseréket, Silverstone-ban és a Hungaroringen azonban már a bajnokcsapat volt a legjobb ebben a tekintetben is. A formula.hu Toto Wolfftól, a csillagos márka sportigazgatójától Hockenheimben megtudta, hogy nincs különösebb ördöngösség a háttérben.

Mint ismeretes, a Williamsnél tudatosan rágyúrtak a kerékcserékre, hogy az utóbbi években a csapat egyik gyengeségének számító területen előrelépjenek. Az első kilenc futam eredménye megmutatta, hogy volt értelme speciális kerékanyákat, egyedi légkulcsokat és emelőket fejleszteni, ugyanis senki a nyomába sem tudott érni a grove-i formáció bokszutcai teljesítményének.

Az uralom Silverstone-ig tartott, ott ugyanis már a Mercedes szervizesei voltak a legjobbak, múlt hétvégén, a Hungaroringen pedig már a nem hivatalos világcsúcsot is megdöntötték. Míg az FIA hivatalos adatait szerint Mogyoródon 2,15 másodperc alatt cseréltek kereket Nico Rosberg Ezüstnyilán, addig a csapat hivatalos mérései szerint a „zöldlámpás”, a kocsi megállásától az indulásra kész állapotba hozásig eltelt idő 1,73 másodperc volt. Ez nem hivatalos világcsúcs, amelyet eddig a Red Bull és a Williams közösen jegyzett: az energiaitalosok 2013-ban Austinban, a másik együttes pedig idén, Bakuban produkált 1,92 másodperces kerékcserét.

Dppi_00116011_576

„Motivált bennünket az, hogy a Williamsnél az évad korábbi részében ennyire jól tették a dolgukat” – mondta a Mercedes szombati sajtóbeszélgetésén Toto Wolff a formula.hu-nak, amikor a kerékcsere-teljesítmény javulás hátteréről kérdeztük.

A szakvezető szerint nem áll semmilyen különösebb újítás a háttérben, csupán az, hogy a gárda ezen a területen is bizonyítani akart: „A pályán a leggyorsabbak akartunk lenni és elértünk, hogy azok vagyunk. Úgy gondolom, hogy mindig új célokat, új mércéket kell kitűzni magunk elé. Akármibe kezdünk, mindig a legjobbak akarunk lenni, legyen szó akár a közösségi médiás követőbázisunkról, akár a szponzorvadászatról. Mindig találnunk kell egy ellenfelet, akit le lehet és le is kell győzni. A Williams legyőzhetetlen volt a bokszkiállások frontján, mi pedig ezt kihívásként fogtuk fel és sikerült legyőznünk őket.”

Noha a kerékcsere gyorsasága és alapossága mindig kiemelten fontos, akármilyen pozíciókért csatázik az adott alakulat, Wolff szerint a Mercedes-stáb teljesítményét felértékeli, hogy a mezőny élén, a győzelemért zajló harc közben tudtak villantani.

„Hihetetlenül boldog vagyok az eredményeink miatt, pláne annak tudatában, hogy amikor élen állsz a versenyen, sokkal inkább oda kell figyelned arra, hogy biztonságosak legyenek a kerékcseréid, hogy ne kövess el semmilyen hibát. Bízom benne, hogy a folytatásban is meg tudjuk tartani ezt a szintet” – fogalmazott a Mercedes szakvezetője.

Egyelőre tehát Williams-Mercedes 9:2, így érdemes lesz figyelni a hockenheimi futam kerékcseréinek eredményét is. Az éves teljesítményt tavaly óta a DHL jóvoltából különdíjjal jutalmazzák, 2015-ben az első ilyen trófeát a Ferrari szerezte meg.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: