Sajtó: Hamilton úgy vezetett, mint aki ittas

F1

2015. július 27. hétfő, 16:00

Szerző: Strommer Benjamin

A Brit Nagydíj megnyerése után még az egekig magasztalták, a Magyarországon elkövetett hibák miatt azonban kíméletlenül lecsapott hazai sajtója Lewis Hamiltonra.

A hétvége korábbi része alapján úgy tűnt, megszerzi ötödik győzelmét a pályán, ezzel a Hungaroring legsikeresebb versenyzőjévé válhat Lewis Hamilton. Reményei már az első körben minimálisra csökkentek, amikor elrontotta a rajtot, majd a pályáról is lecsúszott, a pontszerzés határára esve vissza. Sikerült felzárkóznia a negyedik helyre, ezután viszont Daniel Ricciardóval ütközött, elveszítette első szárnyát, és még bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott. Végül hatodikként ért célba.

A hazai sajtó kétarcú barát lehet: a Brit Nagydíj után nemzeti hőssé kiáltották ki Hamiltont, néhány héttel később azonban már szóviccekkel élcelődő címek és gúnyolódó írások számoltak be kétszeres világbajnokról. „Lewis Hamilton úgy vezetett a Hungaroringen, mintha a pubból tartana haza nyolc pint után” – írta a Daily Mail. „Önpusztító volt, veszélyt jelentett másokra, és összevissza botladozott.”

A Telegraph részeg helyett egy zöldfülűhöz hasonlította. „Inkább úgy versenyzett, mint egy újonc, semmint egy kétszeres bajnok. Hamilton azt a meggondolatlan formáját mutatta, amely meggátolja, hogy a valódi nagyok státuszába lépjen.”

Sebastian Vettel viszont elismerést kapott a brit lapokról, nem nehéz kitalálni, a Ferrari melyik korábbi bajnokához hasonlította őt a Telegraph: „A német ismét magasabb szinten volt tegnap, a hősére, Michael Schumacherre emlékeztetett fénykorából a Ferrari kormánya mögött. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Vettel problémás 2014-es szezonja csak egyszeri rendellenesség volt.”

Tagged: