Montreal nyithatja a harmadik Formula-E-szezont

Formula-E

2015. május 28. csütörtök, 13:54

Még az elektromos széria első szezonja sem ért véget, máris megvan a 2016 őszén induló harmadik évad nyitóversenye: Montreal, de nem az F1-es pálya kaphatja meg a lehetőséget.

Két hétvége még hátravan a Formula-E történetének első szezonjából (Moszkva és London), de a széria vezetője, Alejandro Agag gondolatban már sokkal távolabb jár. Az elmúlt hetek folyamatos tárgyalásai után könnyen lehet, hogy a 2016/2017-es évad nyitóversenyét Montrealban rendezik meg.

„Jól haladnak a tárgyalások” – mondta Agag az Autosportnak. „Az volt az ötletünk, hogy ha találunk egy pályát, és ha sikerül mindent megoldani, akkor ott lehetne rendezni a szezonnyitót jövő szeptemberben.” A helyzet érdekessége, hogy a város vezetősége nem a Forma-1 által már kitaposott ösvényt szeretné járni, azaz nem a Notre-Dame szigeten feszülnének egymásnak az elektromos autók, inkább a belváros utcáit szemelték ki az e.Prix-re.

„A polgármester egy utcai pályán szeretne versenyt rendezni a város központjában” – mondta Agag. „Nem akarunk túl sok olyan pályát, amelyek nem a belvárosban vannak. Annak ellenére, hogy Montreal a határon van ebből a szempontból.” Agag reméli, hogy a Formula-E második idényének versenynaptárát a következő hetekben sikerül véglegesíteni. A későbbiekben esély van még egy mexikói futamra az F1-es pályán, mely illeszkedne a sorozat városias jellegéhez, és elfogadásra vár egy tervezet egy párizsi versenyről is.