Marquez: Egész hétvégén koncentrálnunk kell

Motor

2015. május 28. csütörtök, 09:23

A Repsol Honda egy nem túl erős franciaországi hétvége után utazik Mugellóba, ahol azonban Marc Marqueznek egyre égetőbb lesz a jó szereplés, hiszen a regnáló világbajnok hátránya folyamatosan nő az összetett pontversenyben. Ő és Dani Pedrosa is keményen fog dolgozni, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat a rendkívül gyors aszfaltcsíkra.

Egyelőre nem úgy alakul a Repsol Honda szezonja, ahogy azt ők vélhetően eltervezték. Marc Marquez eddig mindössze egy futamot tudott megnyerni, ezáltal csak negyedik az összetettben, míg csapattársa, Dani Pedrosa három versenyt is kénytelen volt kihagyni, Le Mans-i visszatérése pedig az első körökben történt bukása okán sem sikeredett túl fényesre. Így érkeznek meg a mugellói pályára, ahol öt évvel ezelőtt Marquez első világbajnoki futamgyőzelmét ünnepelhette, míg Pedrosa ugyanebben az évben a legnagyobbak között diadalmaskodni. Most azonban nem vár rájuk könnyű verseny, s ezzel tisztában is vannak:

orig_4a60063d3fb1f682cf27413b58314b8e

„Nagyon motiváltak vagyunk a Le Mans-i hétvége után, és jó formában érkezünk meg Olaszországba. Péntektől kezdve keményen kell dolgoznunk, hogy jó beállítást találjunk, mivel Mugello egy elég összetett pálya, amelyet ugyanakkor nagyon szeretek, emellett jó emlékeket is őrzök róla, hiszen 2010-ben itt arattam első világbajnoki futamgyőzelmemet. Tudjuk, hogy Valentino erős lesz a hazai versenyén, Jorgének és Daninak remek eredményei voltak itt a múltban, a Ducati pedig néhány hete tesztelt is itt, szóval egész hétvégén koncentrálnunk kell” – nyilatkozta Marquez a Repsol sajtóközleményében.

orig_5e61252d82e7743e9daea832aca8efb6

Pedrosa a következőket mondta el az Olasz Nagydíjat megelőzően: „Noha nem értünk el nagyszerű eredményt a versenyen, a Le Mans-i hétvége végkifejlete így is pozitív volt! A karom jobb volt, mint amire számítottam, most pedig újabb két hét gyógyulási időszak után Olaszországba utazunk, hogy újabb előrelépést tegyünk. Mugello egy nagyon gyors pálya, s az első edzéstől kezdve keményen kell dolgoznod, hogy megtaláld a helyes beállításokat rá. A rajongók mindig különlegessé teszik ezt a nagydíjat, ezért remélem, jó versenyt teljesíthetek a szurkolóim és a csapatom számára.”