Maldonado megfordítaná szerencséjét Monacóban

F1

2015. május 20. szerda, 14:07

Duplán rossz előjelekkel várja a Lotus pilótája a hercegségbeli futamot, hiszen eddig a helyszínen és a 2015-ös F1-es szezonban sem tudott pontot szerezni – a venezuelai mégis remek eredményt remél.

Mindenki „közkedvelt” balesetezője idén eddig leginkább önhibáján kívül esett el pontoktól ebben a szezonban, ezért reméli, hogy Monacóban végre megfordul szerencséje, és ismét az első tízben tud végezni vasárnap délután. 2015-ben rajta kívül csak a McLaren és a Manor párosa nem tudott pontot szerezni, a Lotus formáját tekintve ezért már-már meglepetésként hat Maldonado eredménytelensége – legutóbb Barcelonában tulajdon csapattársa ütötte el egy remek helyezéstől.

Amíg a venezuelai GP2-es fellépései során két győzelmet és két második helyet szerzett a hercegségben (plusz egyszer a WSR-ben is diadalmaskodott), a királykategóriában eddig nem vette kegyeibe Fortuna: 2011-ben Hamiltonnal, egy évre rá Pedro de La Rosával, 2013-ban pedig Max Chiltonnal ütközött, tavaly pedig el sem tudott indulni, miután lefulladt a rajtnál. Az előzmények tehát nem a legfényesebbek, Maldonado mégis sikert vár az év legfontosabb nagydíja előtt.

„Remélhetően szerezni fogok pár pontot” – idézte a Lotus pilótáját az Autosport. „Ez az év nem sok szépet tartogatott eddig számomra, hiszen mindig történt valami, hiába hoztam ki a legtöbbet magamból. De ilyen a versenyzés, és erősnek kell lennem egészen addig, ameddig ismét jó lesz az egész – mert a potenciál érezhetően megvan.” A múltbéli anomáliák ellenére Maldonado továbbra is kedveli Monacót. „Fantasztikus pálya, ahol mindig bátornak kell lenned, a múltban pedig elég jól teljesítettem itt. Az időmérő fontosságát tekintve remélem sikerül jó helyre kvalifikálnom, melyet követően a stratégiával még előrébb léphetünk, hiszen eddig jónak bizonyult az autó gumikezelés terén.”

A venezuelai szerint a Pirelli által idén először igénybe vett szuperlágy gumik csapata malmára hajthatják a vizet. „Sok fog múlni a gumik felmelegítésén, mert idén eddig szenvedtünk ezen a téren, különösen a kemény keverékek esetén. Mivel Monacóban lágyabb gumikat használunk, ezért jobb teljesítményt várok az időmérőn. A pálya rövidségének és a gyors kanyarok hiányának köszönhetően azonban így is nehéz lesz őket üzemi hőmérsékletre melegíteni, de bízom benne, hogy jobbak leszünk a lágyakon” – tette hozzá az idén eddig csak egy futamon célba érő versenyző.

Tagged: