Lorenzo: Senkinek nem kell bizonyítanom semmit

Motor

2016. január 22. péntek, 09:02

A Yamaha regnáló világbajnoka szerint 2015-ben csak a kedvezőtlen körülmények miatt nem nyerte meg nagyobb fölénnyel az összetett pontversenyt, s a statisztikák egyértelműen megmutatják, hogy ő volt a legjobb. A spanyol motoros azt is elárulta, mi az egyetlen dolog, amit sajnál a tavalyi események közül.

Jorge Lorenzo 2015-ben pályafutása ötödik világbajnoki címét szerezte, ebből a harmadikat a legnagyobb géposztályban. A Yamaha klasszisa az évad jelentős részében Valentino Rossit üldözte a pontversenyben, ám végül öt egységgel megelőzte olasz kollégáját. Év végi elsőségét azonban elhomályosította a sepangi és valenciai események körüli botrány, ám a spanyol szerint ez nem rá tartozik, a számok pedig egyértelműen megmutatják, hogy megérdemelte a vb-címet.

lorenzo_yamaha 2016_resize

„Ami Sepangban történt Marquez és Rossi között, abban én nem voltam érintett, főként nem a pályán. Ez nem az én dolgom, ezt nekik kell megoldaniuk egymás között” – nyilatkozta Lorenzo a Yamaha néhány nappal ezelőtti bemutatóján. „Azért küzdök, hogy a legjobbamat nyújtsam. A statisztikák pedig magukért beszélnek: én szereztem több győzelmet, több pole pozíciót, rengeteg dobogót – senkinek nem kell bizonyítanom semmit. Én voltam a gyorsabb, és én érdemeltem meg jobban a világbajnoki címet.”

A 28 éves motoros ismét elismételte, hogy csupán az időjárás és egyéb szerencsétlen körülményeknek köszönhetően alakult szorosan a végjáték: „Rengeteg pontot veszítettem a körülmények és a balszerencse miatt, ezért nem tudtam pontelőnnyel megérkezni Valenciába, ami segített volna, hogy sokkal nyugodtabb legyek és nagyobb fórral nyerjem meg a bajnokságot. Végül az a legfontosabb, hogy megnyertük, hiszen erre fognak emlékezni és ez kerül be a történelemkönyvekbe” – idézi Lorenzo szavait a crash.net szakoldal.

A címvédő kihangsúlyozta, hogy csapattársával és hondás honfitársával ellentétben egyszer sem keveredett balhéba a versenyeken, ugyanakkor elismerte, hogy van egy dolog, amit már megbánt a tavalyi események közül: „Egyszer sem ütköztem egyetlen versenyzővel sem. Az egyetlen dolog, amit bánok és amiért elnézést kérek, az a kézmozdulat, amit a malajziai dobogón bemutattam” – utalt arra Lorenzo, amikor Rossi és Marquez incidense után lefelé tartott hüvelykujjal fejezte ki nemtetszését, majd idő előtt elhagyta a pódiumot. „Úgy vélem, nem volt helyes ezt mutatnom, magamban kellett volna tartani a véleményemet és nem kimutatni azt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS