„Hamilton és Rosberg utálnak veszíteni”

F1

2015. május 20. szerda, 11:15

Szerző: Strommer Benjamin

Változhatnak az erőviszonyok a Mercedesen belül, vélekedik Toto Wolff csapatvezető, aki szerint a tavalyi párharc meg fog ismétlődni az új szezonban. Úgy véli, a Mercedes előnyben lesz az F1-es Monacói Nagydíjon is.

A szezon első négy versenye tagadhatatlanul Lewis Hamiltoné volt a Mercedes csapatán belül, hármat megnyert a futamok közül, kollégáját, Nico Rosberget pedig minden alkalommal legyőzte. Amikor már úgy tűnt, a német pilóta elveszítette tavalyi harci kedvét, visszavágott a britnek, és pole-pozícióból megnyerte a Spanyol Nagydíjat. Monacóban még inkább az egyensúly irányába billentheti a mérleget, ugyanis „hazai” pályáján az elmúlt két évben legyőzhetetlennek bizonyult.

„Barcelona nagyszerű hétvége volt, versenyzőink pedig tökéletes munkát végeztek a futamon. Láthattuk az előny ide-oda lengését kettejük között tavaly, és úgy gondolom, ez fog folytatódni 2015-ben is” – vélekedett a Mercedes csapat üzleti ügyvezető igazgatója, Toto Wolff. „Mentálisan szívósak, ellenállók, és utálnak veszíteni. Állandóan egymást motiválják, ez pedig az egész csapat teljesítményét emeli.”

A Mercedes jó részidőket autózott a barcelonai pálya lassabb szakaszain, ami biztató lehet Monacóra nézve, ahol a motorerőfölény kevésbé számít. „Barcelonában láthattuk, hogy autónknak jó előnye van a szűk harmadik szektorban, ezért optimizmussal vágunk neki Monacónak.”

„De nincs értelme beszélni semmiféle különbségről a konkurenciához képest. Valódi előnyre kell szert tenni, ami nagyon gyorsan megváltozhat, ha épp nem vagy a játékod csúcsán. Különösen Monacóban. Kihívást jelentő hétvége lesz a csapat számára, a versenyzőknek és az autónak is. Emellett, természetesen, ez a legjobb bemutató az F1 mint sport számára” – zárt Wolff.

Tagged: