Gutierrez: Sokat jelentene egy állandó ülés

F1

2015. augusztus 2. vasárnap, 14:10

A minap a mezőnyhöz jövőre csatlakozó Haas csapatával is szóba hozott Esteban Gutierrez úgy véli, új lehetőségek nyílnak meg előtte azzal, hogy a Ferrari F1-es csapatának harmadik versenyzője lett.

Esteban Gutierrez az előző két szezont a Sauber alakulatánál töltötte a Formula-1-ben, mivel azonban az idei évre ott nem maradt számára hely, új lehetőségek után kellett néznie. Így került a Ferrarihoz harmadik versenyzőként, ahol nem csak a szimulátoros munkából veszi ki a részét, hanem mindkét évközi teszten is pályára hajtott az SF15-T-vel. A mexikói pilóta elmondása szerint elégedett a helyzetével, de természetesen még jobban örülne, ha jövőre már ismét „igazi” versenypilóta lenne egy csapatnál.

„Sokat jelentene” – válaszolta Gutierrez az ESPN-nek arra a kérdésre, mit érezne, ha 2016-ban újra a mezőny tagja lehetne. „Okkal és határozott elképzelésekkel érkeztem meg harmadik versenyzőként a Ferrarihoz. Nyilvánvaló, hogy elég nagy kockázatot is vállaltam, hiszen ott hagyni az állandó versenyzői ülést mindig azzal jár. Először is nem egyszerű bekerülni a Formula-1, másrészt viszont visszatérni sem könnyű, ha egyszer kikerültél onnan. Úgy vállaltam ezt a kockázatot, hogy egy határozott kép és egy projekt lebegett a szemem előtt.”

Gutierrez_Hungaroring

„Szerencsére jól alakul a kapcsolatom a Scuderia Ferrarival, és elégedett vagyok a dolgok alakulásával. Igyekszem sokat segíteni nekik, és ez új lehetőséget nyit meg előttem a jövőre nézve. Keményen dolgozok azért, hogy ez a következő szezonra megvalósuljon” – nyilatkozta Gutierrez, akinek szavait nem nehéz úgy értelmezni, hogy azok konkrétan az F1-hez jövőre csatlakozó Haas csapatra utalnak, amellyel már szóba is hozták a 24. életévét néhány nap múlva betöltő versenyzőt.

A mexikói számára persze más lehetőségek adódhatnak a Ferrari révén, akár már idén, nevezetesen az, hogy a versenynaptárba ősszel visszatérő hazai nagydíján pályára gurulhat az első szabadedzésen: „Ezt egyelőre nem erősítették meg” – mondta erről Gutierrez, aki a mostani hétvégén egy utcai bemutató keretében már tiszteletét teszi Mexikóvárosban az olaszok a 2009-es gépének volánjánál. „A Ferrari szeretné megadni nekem a lehetőséget, és biztosan nagyon különleges élmény lenne, de természetesen sok mindentől függ a dolog. A főnököm, Maurizio Arrivabene már említést tett erről. Úgy gondolom, alapvetően azon fog múlni, hogy hogyan is áll majd akkor a bajnokság” – célzott arra a versenyző, hogy amennyiben Sebastian Vettel mégis versenyben tudna lenni a vb-címért a Mercedesekkel, úgy vélhetően az összes edzésen az állandó pilóták vezethetnék csak az autókat.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: