Grosjean: Jővőre is ugyanaz lesz a nóta

F1

2015. augusztus 10. hétfő, 17:47

A Lotus F1-es pilótája idén 10 szabadedzést kénytelen kihagyni amiatt, hogy Jolyon Palmer is lehetőséget kapjon – a francia úgy véli, hogy 2016-ban sem fog tudni harcolna a csapat döntése ellen.

A GP2 tavalyi bajnoka, Jolyon Palmer már hat alkalommal is vezethette a Lotus autóját a hétvégék első szabadedzésén, valamint Belgiumban, Olaszországban, és valamelyik két év végi versenyen is beülhet az E23-asba. Szerződéses okok miatt Romain Grosjeannak kell félreállnia, aki már korábban is jelezte, hogy igencsak hátrányos helyzetből kezdheti a versenyhétvégéket emiatt. A Lotus pálya menti feladatokért felelős igazgatója, Alan Permane szerint a kihagyás maximum Grosjean büszkeségét sérti, de a francia pilóta most ismét hangot adott neheztelésének. Úgy véli, ha marad a jelenlegi felállás, 2016-ban sem változik a helyzete.

„Vannak napok, amikor nincsen választásod, és csak el kell fogadnod, ami jön” – mondta Grosjean az Autosportnak. „Idén, amikor azt mondták nekem, hogy 10 szabadedzést is ki kell hagynom, rosszul érintett, és azt válaszoltam, hogy ez nem igazságos velem szemben. De ez van, végül pedig el kell ismerni, hogy e nélkül a csapat valószínűleg nem is létezne” – utalt Grosjean a Maldonadótól érkező jelentős összegre. „Ha a következő évben is ez lesz a felállás, nem hinném, hogy befolyásom lenne a történésekre” – tett hozzá.

A francia ennek ellenére büszke arra, hogy birkózott meg a kulcsfontosságú edzések hiányával. „A második edzés végén igencsak jóleső érzés, hogy a csapattársam előtt tudok végezni, vagy hogy sikerül az első ötbe kerülnöm, ahogy az néhányszor megtörtént már. Ilyenkor azt gondolod magadban, hogy ’erre vagyok képes’, különösen, amikor veszettül sok munkát kell elvégezni, csak nyolc köröd van a kemény, három pedig a lágy gumikon, és ez alatt kell megszerezni minden információt.”

„A mérnökeimmel való kapcsolatom lehetővé teszi ezt, és mindenre ki tudjuk terjeszteni a figyelmünket. Persze sosem lesz tökéletes, van, hogy itt, van hogy ott veszítünk egy kicsit, hacsak nincs szerencsénk, és minden összejön a megfelelő időben. Úgy vélem, hogy általánosságban jó munkát végeztem.”

Grosjean idei legjobb eredményeiként három hetedik helyet tud felmutatni Kínából, Bahreinből és a Hungaroringről, holott tavaly csak két nyolcadik pozíció figyelt az eredménylistáján. „Határozottan nagyot léptünk előre, az autó az első naptól fogva jobbnak tűnt. Igaz, kihagytunk néhány lehetőséget, és a problémák sem kerültek el minket, de legtöbbször remekül dolgozunk együtt, hogy a legjobbat hozzuk ki az autóból.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: