Igyekszik csak a szépre emlékezni a női birkózás első magyar Eb-győztese

Hosszú „gyászfolyamat” végén döntött a visszavonulás mellett Barka Emese, a magyar női birkózás első Európa-bajnoka, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián dolgozik edzőként és gyermeket vár.

    A háromszoros világbajnoki harmadik sportoló számára a tokiói olimpia sikertelen kvalifikációs versenyei jelentették karrierjének végét, ám amint azt az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön elmondta, a tavalyi kudarc után hosszú ideig mérlegelte a lehetőségeit.
    „Gyakorlatilag a nyaram azzal telt, hogy meghozzam ezt a döntést. Közben pedig jött egy lehetőség, hogy tudok az akadémián dolgozni, így született meg a végleges elhatározás” – jegyezte meg Barka, aki nem titkolta, hogy még ennél is hosszabb időbe telt, hogy csalódottságán felülkerekedjen. „Nagyon nehéz volt, gyakorlatilag ráment a tavalyi nyaram, évem, de most már szerencsére túlvagyok rajta. Azért persze még mindig van bennem hiányérzet, de próbálok a szépre emlékezni.”

    Barka Emese 2019-ben nyert Eb-t, 2015-ben pedig Európa-játékokat, emellett vb-n háromszor, kontinensbajnokságon pedig négyszer volt harmadik, hiányérzete pedig amiatt van, hogy olimpiára nem sikerült kijutnia.
    Mint mondta, jelenleg igyekszik átadni tudását a fiataloknak a KIMBA-n, ahol többed magával az U17-es és U20-as női versenyzőkkel dolgozik együtt.
    „Nagyon tetszik. Rengeteg kihívást jelent, hiszen még új vagyok a szakmában, de remélem, hogy a szőnyegen szerzett tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak” – hangsúlyozta a 32 éves korábbi versenyző.

    Barka úgy gondolja, a mostani fiatal válogatott tagjai nagyon jól szerepeltek a vasárnap zárult budapesti Európa-bajnokságon, illetve három héttel előtte az U23-as Eb-n, ami bizakodásra ad okot a jövőre nézve.
    „Azért van még min dolgozni, de úgy látom, hogy jó úton vannak a lányok” – hangsúlyozta Barka, aki szerint a fiatal birkózóknak még néhány évre szükségük lesz, hogy igazán beleerősödjenek a felnőtt mezőnybe.
    A Csepel korábbi klasszisa elárulta azt is, hogy párjával augusztus második felére várják kisbabájukat, ő pedig – még a szülés előtt – addig szeretne az akadémián dolgozni, amíg állapota ezt megengedi.

Read More

Birkózó Eb – Közel 30 millió forinttal jutalmazták a budapesti Eb érmeseit és helyezettjeit

A vasárnap véget ért budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit, valamint  az őket felkészítő és támogató szakembereket köszöntötte kedden délelőtt a Magyar Birkózók Szövetség (MBSZ). A versenyzők összesen közel 30 millió forint jutalmat vehettek át.

    A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián megtartott eseményen Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „minden idők legsikeresebb Eb-jén vagyunk túl, hiszen túlteljesítettük a várakozásokat”. Hozzátette: a magyarok azt is bebizonyították, hogy kiváló házigazdák, a BOK Csarnok méltó helyszíne volt az eseménynek.

    Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felidézte, hogy a magyar birkózók összesen kilenc érmet nyertek a kontinensbajnokságon. Hangsúlyozta, a párizsi olimpiai szempontjából biztató, hogy a magyar birkózásnak ilyen eredményes utánpótlása van. 

    „Nem is gondoltuk, hogy ennyire sikeresek leszünk” – fűzte hozzá, majd emlékeztetett rá, hogy az úszás, a vívás és a kajak-kenu után 56 ötkarikás érmével, közte 20 aranyával a birkózás biztos pont a magyar sportban.  

    Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnöke beszédét azzal kezdte, hogy a magyar birkózók vasárnap két hatalmas győzelmet arattak, az egyiket az Európa-bajnokságon, a másikat a választásokon. Úgy fogalmazott: fontos, hogy olyan országban élünk, ahol értéknek tartják a sportot, és meg is becsüli a sportolókat, valamint azokat, akik a versenyzőket felfedezik, majd a versenysportban győzelemre vezetik őket. Hazánkban ilyen környezet van – állapította meg, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak azokért a támogatásokért, amelyeket évek óta a magyar sportba és a birkózásba fektetett, valamint amivel az Eb megrendezéséhez hozzájárult.  
    „Úgy érzem, ezt meg is szolgáltuk” –  jelentette ki, majd megemlítette, hogy az Eb nemcsak a birkózásról szólt, hanem turisztikai vonzerőt is jelentett, hiszen az esemény 10 ezer vendégéjszakával járult hozzá az ország megerősödéséhez.
    Kitért arra, hogy március elejétől vendégül látják az ukrán női és a kötöttfogású válogatottat, majd virágcsokorral köszöntötte a háború sújtotta ország Budapesten dobogós helyezést elért női birkózóit.

    A rendezvény csúcspontjaként a budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit köszöntötték, valamint átnyújtották nekik a szereplésért járó jutalmat jelképező táblákat. Az MBSZ elnökségének döntése szerint az aranyérmesek hatmillió, az ezüstérmesek hárommillió, a bronzérmesek kétmillió, az ötödik helyezettek félmillió forintot kaptak.
    A két első- (Muszukajev Iszmail, 65, kg, szabadfogás, Fritsch Róbert, 72 kg, kötöttfogás), két második- (Bajcajev Vlagyiszlav, 95, szabadfogás, Váncza István, 67 kötöttfogás) és öt harmadik- (Dollák Tamara, 57, kg, Nagy Bernadett, 76 kg, Ligeti Dániel, 125 kg, szabadfogás, Lévai Tamás, 82 kg, kötöttfogás, Vitek Dáriusz, 130 kg, kötöttfogás) helyezéssel Magyarország az összetett éremtáblázaton az ötödik helyen végzett.
    A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia azon ösztöndíjasait is köszöntötték, akik az Eb-n érmesek, vagy helyezettek lettek.

Read More

Birkózó Eb – Bácsi Péter: álomszerű szereplés volt

Álomszerűnek nevezte a magyar versenyzők szereplését a múlt héten Budapesten rendezett birkózó Európa-bajnokságon Bácsi Péter, a hazai szövetség szakmai igazgatója.

    A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden kiemelte, hogy a budapesti BOK Csarnokban lebonyolított kontinensviadalon „kiváló hangulatban” és „fantasztikus körülmények” között léphettek szőnyegre a birkózók, akiknek egész heti teljesítménye a szakmai vezetést minden várakozását felülmúlta.

    „A kilenc megnyert érem óriási teljesítmény, a versenyzők által bemutatott birkózás pedig rácáfolt arra az aggodalmunkra, amelyet a sorsoláskor éreztünk” – jelentette ki Bácsi Péter, hangsúlyozva, hogy a magyar indulók közül többen is borították a papírformát, ehhez pedig nagyon sokat hozzátett a BOK Csarnok közönsége, amely rendre „belehajszolta a versenyzőket a győzelembe”.

    „Próbáltuk ezt az Eb előtt elmondani a versenyzőinknek, kértük, hogy ne érezzék nyomásnak a hazai közönség buzdítását, inkább vigye őket ez előre. A csapat nagy része jól élt a nézők szurkolásával, de nyilván vannak olyan birkózóink is, akiknek még dolgozni kell ezen” – fogalmazott a szakmai igazgató.

    Bácsi Péter a kötöttfogásúakról elmondta, „magasra tették a mércét”, természetes, hogy ezentúl „mindenki ugyanilyen szereplést vár majd tőlük”, ugyanakkor az őszi világbajnokságig még rengeteg idő van, a fő cél pedig változatlanul az, hogy minél több magyar birkózó legyen ott a párizsi olimpián.

    „Fritsch Róbertet például még soha nem láttam ilyen jól birkózni, céltudatos, higgadt és elszánt volt, világklasszis teljesítményt nyújtott” – mondta Bácsi. A szabadfogásban aranyérmes Muszukajev Iszmailról szólva úgy vélte, hogy a 65 kilogrammosok között aranyérmes birkózó kétséget nem hagyott senkiben azzal kapcsolatban, hogy győzni fog. A női indulók szereplését értékelve a szakmai igazgató elmondta, egy érem megszerzése volt az elvárás, de ennél többet sikerült teljesíteniük a két bronzzal, ami szintén kiváló eredmény.

    A budapesti birkózó Európa-bajnokságon kötöttfogásban Fritsch (72 kg) aranyérme mellett Váncza István (67 kg) és Vitek Dáriusz (130 kg) ezüst-, Lévai Tamás (82 kg) pedig bronzérmet nyert, szabadfogásban Muszukajev diadalán kívül Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) ezüst-, míg Ligeti Dániel (125 kg) bronzérmes lett, a nőknél pedig Nagy Bernadett (76 kg) és Dollák Tamara (57 kg) egyformán bronzérmet szerzett.

Read More

Hat fiatalunknak szurkolhatunk a budapesti felnőtt Eb-n  – A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) hat ösztöndíjasa küzdhet a BOK-csarnokban hétfőtől vasárnapig zajló felnőtt Európa-bajnokságon, amelyen fiatalabb növendékeink önkéntesként segítenek, s persze szurkolnak.A kontinensviadal a szabadfogásúak programjával kezdődik hétfőn, ám ebben a fogásnemben egyetlen KIMBA-s sportoló sem érdekelt. Szerdán, a női verseny kezdetén azonban rögtön három fiatalunkért izgulhatunk, az U23-as Eb-ezüstérmes Dollák Tamaráért (59 kg), a junior Eb-második Szabados Noémiért (68 kg) és a junior Európa-bajnok Nagy Bernadettért (76 kg). Csütörtökön Szabó Nikolett (62 kg) is bemutatkozik, pénteken, a kötöttfogású viadal első napján az U23-as vb- és Eb-ötödik Kecskeméti Krisztián (63 kg), szombaton pedig az U23-as Európa-bajnok Váncza István (67 kg) bizonyíthat.

Hogy a közönségsiker garantálva legyen, az Európa-bajnokság minden napján ingyenes a belépés a BOK-csarnokba, sőt a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) a 2018-as szenzációs budapesti világbajnoksághoz hasonlóan az ország legeldugottabb zugából is megszervezte a kis birkózópalánták utazását és ellátását. Igazi win-win helyzet, a birkózók erejét megsokszorozhatja a telt ház, a biztatás, az ifjú szurkolók pedig örök élménnyel gazdagodnak.

S a KIMBA teljes akadémia programjában nevelkedő fiatalok is, akik önkéntesként tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a versenylebonyolítás minél gördülékenyebben működjön.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, BOK-CSARNOK
A KIMBA SPORTOLÓINAK PROGRAMJA

NŐK
Szerda-csütörtök. 59 kg:
 Dollák Tamara 68 kg: Szabados Noémi 76 kg: Nagy Bernadett
Csütörtök-péntek. 62 kg: Szabó Nikolett
KÖTÖTTFOGÁS
Péntek-szombat. 63 kg:
 Kecskeméti Krisztián
Szombat-vasárnap. 67 kg: Váncza István

Fotó: UWW

Read More

Korcsog Milán ezüstérmes Plovdivban! – A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre

Korcsog Milán (125 kg) ezüstérmével zárult az U23-as birkózó Európa-bajnokság Plovidvban – a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ösztöndíjasa a grúz Szolomon Manasvilitől kapott ki a döntőben.

A záró napon két KIMBA-s szabadfogású sportoló volt érdekelt, Nemes Bálint (74 kg) nem sokáig, mert kikapott a vigaszágon. A junior Eb-bronzérmes Korcsog Milán (125 kg) viszont 97 kilóból az idén fellépve a nehézsúlyba máris a döntőben volt érdekelt. Ott ugyan mindent megpróbált, de fizikai hátrányát nem tudta ellensúlyozni, s 8–1-re kikapott a grúz Szolomon Manasvilitől, így a nagyon szépen fénylő ezüstérem lett az övé.

Szabadfogású sportolóink ezzel és még egy bronzéremmel zárták a kontinensviadalt.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV
A KIMBA SPORTOLÓINAK EREDMÉNYEI

Szabadfogás, szombat–vasárnap
Selejtező
86 kg: Mher Markoszjan (örmény)–Mester Milán tus 3–1-nél
Negyeddöntő
74 kg: Bíró Krisztián (romániai)–Nemes Bálint 12–1
125 kg: Korcsog Milán–Lior Altshuler (izraeli) 11–0
Elődöntő
125 kg: Korcsog Milán–Adil Misirci (török) 9–2
Vigaszági mérkőzés
74 kg: Vasile Diacon (moldovai)–Nemes Bálint 12–1
Döntő
125 kg: Szolomon Manasvili (grúz)–Korcsog Milán 8–1

Fotó: UWW

Read More

Nagy Bernadett aranyérmes az U23-as Eb-n! – A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ösztöndíjasai közül Nagy Bernadett (76 kg) arany-, Szabados Noémi (68) pedig bronzérmet nyert a plovdivi U23-as Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, amelyen Dollák Tamara (57) és Szabó Nikolett (62) is bemutatkozott.Junior Eb-győztesünk, Nagy Bernadett immár U23-as kontinensbajnoknak is mondhatja magát, hiszen a csütörtöki aranycsatában két levitellel 4–0-s, lényegében sima győzelmet aratott a litván Kamile Gaucaite felett.

A junior Eb-második Szabados Noémi a vigaszágon technikai tussal (10–0) verte a román Adina Irimiát, így szőnyegre léphetett a bronzmérkőzésen, amelyen 3–1-re jobbnak bizonyult a német Sophia Schaeflénél.

Csütörtökön további két KIMBA-s hölgy kezdte meg szereplését Bulgáriában. Szabó Nikolett (62, FTC) a bronzmérkőzésen bizonyíthat pénteken, miután csütörtökön egyszer kikapott. Az 57 kilogrammos U23-as Eb-második Dollák Tamara (UTE) egyszer alulmaradt, kétszer nyert, és körbeveréssel akár még Európa-bajnok is lehet.

A magyarok egyébként Szekér Szimonetta (50 kg) révén egy ezüstérmet is nyertek csütörtökön. Ezúton is gratulálunk mindenkinek!

Pénteken a szabadfogásúak megkezdik szereplésüket, az ő versenyük nyitó napján három ösztöndíjasunknak, Kiss Károlynak (65), Rizmajer Mártonnak (79) és Végh Richárdnak (97) szurkolhatunk.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV
A KIMBA SPORTOLÓINAK EREDMÉNYEI

Nők, szerda–csütörtök
Körmérkőzés
59 kg. 1. forduló: Szél Anna–Ebru Dagbasi (török) tus 5–0-nál
59 kg. 2. forduló: Morena De Vita (olasz)–Szél Anna 7–6
59 kg. 3. forduló: Szél erőnyerő!
Negyeddöntő
68 kg: Irina Ringaci (moldovai)–Szabados Noémi 12–2
76 kg: Nagy Bernadett–Vanesza Kalojanova (bolgár) 11–0
Elődöntő
59 kg: Anastasia Nichita (moldovai)–Szél Anna (Szél sérülés miatt visszalépett)
76 kg: Nagy Bernadett–Mehtap Gultekin (török) 11–0
Vigaszág
68 kg: Szabados Noémi–Adina Irimia (román) 10–0
Bronzmérkőzés
59 kg: Szél Anna–Morena De Vita (olasz) (Szél sérülés miatt visszalépett)
68 kg: Szabados Noémi–Sophia Schaefle (német) 3–1
Döntő
50 kg: Emma Luttenauer (francia)–Szekér Szimonetta 3-0
76 kg: Nagy Bernadett–Kamile Gaucaite (litván) 4–0

Nők, csütörtök–péntek
Körmérkőzések
57 kg. 1. forduló: Dollák Tamara–Szezen Belverova (bolgár) 10–8
57 kg. 2. forduló: Patrycja Gil (lengyel) – Dollák Tamara 13–2
57 kg. 3. forduló: Dollák erőnyerő!
57 kg. 4. forduló: Dollák Tamara – Maria Baez Dilone (spanyol) tus 10-2-nél

Negyeddöntő
62 kg: Fábián Anna (szerbiai)–Szabó Nikolett 4–0
72 kg: Elekes Emese–Lilly Schneider (német) 5–0

A PÉNTEKI PROGRAM
Bronzmérkőzés
62 kg: Szabó Nikolett–Luisa Scheel (német)

Körmérkőzés
57 kg. 5. forduló: Dollák Tamara–Elvira Kamaloglu (török)

Szabadfogás, péntek–szombat. 65 kg: Kiss Károly, 79 kg: Rizmajer Márton, 97 kg: Végh Richárd

Írta: K. B.
Fotó: UWW

Read More

Mezei Dominik az U23-as válogatott 82 kilóban

Március 7. és 13. között a bulgáriai Plovdiv ad otthont az U23-as birkózók Európa-bajnokságának. A hazai szövetség (MBSZ) szakmai vezetése úgy döntött, a kötöttfogású 82 kilogrammosok között válogatót ír ki a kontinensbajnokságon való részvételért, így a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) két ösztöndíjasa, Dömök Péter és Mezei Dominik megküzdött egymással, s kettejük közül végül utóbbi került győztesen a párharcból.

Péntek délután a budapesti Körcsarnokban két győzelemig tartó összecsapáson derült ki, melyikük utazhat Bulgáriába – az akciópont nélkül véget ért mérkőzéseket nem vették figyelembe. Az első meccsen rögtön alkalmazni kellett ezt a szabályt, hiszen a srácok egy-egy passzivitási ponton kívül mást nem értek el. A második mérkőzésen aztán már jöttek az akciók, 4–3-ra Mezei nyert, és a dorogi sportoló a harmadik ütközetet is behúzta, nem is akárhogyan, 6–3-as állásnál tussal!

Mezei Dominiknak ezúton is gratulálunk, és sok sikert kívánunk neki a bulgáriai U23-as Európa-bajnokságon!

(kozmaakademia.hu; K. B.)
(Fotó: Dorogi NC)

Read More

Szél Anna szeretné, ha 2022-ben legalább egy világversenyen neki szólna a magyar himnusz

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói – és a női válogatott tagjai – közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadet Európa-bajnok Szél Anna szerepelt a legjobban a Bulgáriában múlt hét végén rendezett Dan Kolov-Nikola Petrov-emlékversenyen: az 57 kilogrammosok között bronzérmet nyert.

A KIMBA ösztöndíjas a selejtezőben technikai tussal legyőzte a spanyol Sánchezt, majd a negyeddöntőben az indiai Neetut is ugyanígy. Az elődöntőben aztán a szintén indiai Srishti már túl nagy falatnak bizonyult, Szél Anna 6–0-ra kikapott. Jöhetett a bronzmérkőzés, amelyen a hondurasi Figueroa sérülés miatt nem lépett szőnyegre, így Szél a dobogó harmadik fokára állhatott.

„Nagyon vártam már ezt a versenyt, legutóbb nagyon rég, talán 2020-ban szerepeltem ehhez hasonló kisebb nemzetközi viadalon – vélekedik a kiválóság. – Ezeken egyáltalán nincs rajtam stressz, felszabadultan birkózhatok, s ez itt is így történt. Az első két meccsem nagyon jól sikerült, fejben is ott voltam. Hosszú verseny volt, aznap hajnalban indultunk, az elődöntő délután fél hat óra körül kezdődött, addig semmit nem pihentem. Szóval kicsit fáradtan küzdöttem, és ez a teljesítményemen is látszott, kikaptam az indiaitól.”

Szél Anna az elveszített elődöntőtől eltekintve pozitívan értékelte a versenyen történteket. Elmondása szerint akadtak apróbb hibái, amelyeket ki szeretne javítani, de úgy véli, a bulgáriai tökéletes felkészülési verseny volt a március végén kezdődő budapesti Európa-bajnokság előtt.

A sportoló az elmúlt három évben folyamatosan váltogatta, melyik súlycsoportban indul: 2019-ben az 55 kilogrammosok között, 2020-ban 62 kilóban, tavaly pedig 59 kilogrammban szerepelt. Az idén viszont a felnőtt-válogatóversenyen és Bulgáriában egyaránt 57 kilóban küzdött.

„Választanom kellett, hogy ötvenhét vagy hatvankét kilóban szeretném-e folytatni a pályafutásomat, mivel az ötvenkilenc kilogramm nem olimpia súlycsoport. Nagyjából hatvanegy kiló körül vagyok, szóval az ötvenhétre esett a választásom. Őszintén szólva régen fogytam már ötvenhétre, mindkét idei versenyen két kiló súlyengedményt adtak. Szóval nem tudom, milyen hatással lesz rám a fogyás, március elején, a plovidivi U23-as Európa-bajnokságon meglátjuk.”

Sok másik magyar fiatalhoz hasonlóan Anna is két kontinensviadalon indul egy hónap leforgása alatt. A bulgáriai eseményt március 7. és 13. között, míg a magyarországit március 28. és április 3. között rendezik.

„Nekem egyértelműen a hazai Eb a fontosabb verseny, az U23-as Európa-bajnokságra kiváló felkészülési állomásként tekintek. Noha 2020-ban, a belgrádi világkupán szereztem már tapasztalatot a felnőttmezőnyben, ez lesz pályafutásom első világversenye a »nagyok« között. Izgatottan várom, terhet mindazonáltal nem teszek magamra, egyáltalán nem izgulok. Természetesen aranyérmet szeretnék nyerni, vagy legalább dobogóra állni, de tudom, akkor sem dől össze a világ, ha ez nem történik meg. A legfontosabb az, hogy mindent kiadjak magamból, erre törekszem.”

Anna tervei szerint négy világversenyen indul az idén: a felnőttek, valamint az U23-asok világ- és Európa-bajnokságán egyaránt. Nem titkolja, nagyon szeretné, ha az említett versenyek közül legalább az egyiken neki szólna a magyar himnusz.

(kozmaakademia.hu; K.B)
(Fotó: UWW)

Read More

A KIMBA ösztöndíjasainak mérlege Bulgáriában: egy bronzérem, három ötödik hely

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) 13 ösztöndíjas sportolója vett részt a múlt hét végén Bulgáriában rendezett Dan Kolov-Nikola Petrov nemzetközi emlékversenyen, amely egyes súlycsoportokban válogató volt a március 28. és április 3. között Budapesten esedékes Európa-bajnokságra.

A KIMBA sportolói közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadet Európa-bajnok Szél Anna szerepelt a legjobban, aki az 57 kilogrammosok között a selejtezőben technikai tussal legyőzte a spanyol Sánchezt, majd a negyeddöntőben az indiai Neetut is ugyanígy. Az elődöntőben aztán a szintén indiai Srishti már túl nagy falatnak bizonyult, Anna 6–0-ra kikapott. Jöhetett a bronzmérkőzés, amelyen a hondurasi Figueroa sérülés miatt nem lépett szőnyegre, így Szél a dobogó harmadik fokára állhatott.

A két kötöttfogású, az U23-as világ- és Európa-bajnoki ötödik Kecskeméti Krisztián (63 kg) és a junior Eb-n ötödik Mezei Patrik (82 kg) ugyanúgy lett ötödik, mint Figueroa: sérülés miatt egyik magyar srác sem tudott kiállni a bronzmeccsre.

A junior Eb-második Szabados Noémi (68 kg) viszont megküzdött a harmadik helyért, de az indiai Sonika 2–0-ra jobbnak bizonyult nála.

(kozmaakademia.hu)

Read More

Lőrincz Tamás szakmai igazgató lett

A tavaly Tokióban olimpiai bajnok Lőrincz Tamás januártól a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, azaz a KIMBA szakmai igazgatójaként segíti a sportágat.

„Sokat beszélgettem a vezetőséggel arról, hogyan képzelem el a jövőmet. Mindig hangoztattam, hogy a birkózás mellett maradnék, mert vissza szeretnék adni valamit abból a sok jóból, amit ettől a csodás sportágtól kaptam” – mondta a világ- és négyszeres Európa-bajnok sportoló a magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint.

 Lőrincz kifejtette, a KIMBA rendszere a 2001-ben indult Mr. Tus sportiskola filozófiáján alapszik, amit nagyon jól ismer, mivel ott nevelkedett.

 „Akkor is kiderült és most is jól látszik, hogy a magyar birkózásnak a központosított felkészülés az egyetlen járható útja, amelynek mentén nagy sikereket érhetünk el. Hálás vagyok, hogy ennek a részese lehetek” – mondta Lőrincz Tamás.

 A KIMBA első évfolyama tavaly szeptemberben kezdte meg a munkát, így a szakmai stáb gyakorlatilag már teljesen összeszokott, ebbe kell beilleszkednie a tokiói ötkarikás bajnoknak. Lőrincz Tamás feladata, hogy felügyelje és összefogja az akadémián zajló munkát.

 „A gyerekeknek türelemre és odaadásra van szükségük. A legígéretesebb tehetségek dolgoznak itt, akik kiváló adottságokkal rendelkeznek. A mi feladatunk az, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőlük. Minden nap itt vagyok Csepelen, és azért felelek, hogy egyenesben tartsam a három szakág munkáját és elképzelését. Ez nem egyszerű, rendszeresen megbeszéléseket tartunk annak érdekében, hogy mindenki mindent tudjon a fiatalokról: a dietetikustól kezdve a pszichológuson át az edzőkig mindenkinek a munkáját összhangban kell tartani” – fogalmazott a 35 éves klasszis birkózó, aki sportvezetőként korábban nem szerzett tapasztalatot, így saját bevallása szerint nap mint nap tanul.

Lőrincz elárulta, az edzésekre is jár, sőt, arra is volt példa, hogy beállt, mert úgy érzi, technikailag is sokat segíthet a növendékeknek. Egyik fő céljának a kezdeti időszakban azt tartja, hogy kollégáival a lehető legkisebb szinten tartsa a lemorzsolódás mértékét.

Read More