Vb-2014 – Del Bosque maradna spanyol kapitány

image

Vicente del Bosque maradna a spanyol válogatott szövetségi kapitánya a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságig, annak ellenére, hogy címvédőként már a csoportból sem jutottak tovább a brazíliai világbajnokságon.

A 63 éves tréner a saját jövőjével kapcsolatban most szólalt meg először azóta, hogy Hollandiától 5-1-re, Chilétől pedig 2-0-ra kapott ki együttese, így Ausztrália 3-0-s legyőzése ellenére nem jutották tovább a B jelű kvartettből.
“Sok mindent kell jobban csinálnunk, mint eddig, de vissza fogunk találni a helyes útra” – mondta del Bosque, aki kifejtette: drasztikus változtatásokra nincs szüksége a csapatnak, azonban kisebb módosítások várhatóak. Az együttes célja viszont a rossz vb-szereplés ellenére sem változott:
“Meg akarjuk védeni címünket a következő Európa-bajnokságon!”
A korai vb-búcsú ellenére a spanyol szövetség már a torna után jelezte, kitart a szakember mellett, aki a 2010-es dél-afrikai vb-n és a két évvel ezelőtti lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornán is diadalmaskodni tudott a válogatottal.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – A bíró szerint Kramer nem tudta, hogy a döntőben játszik

image

Christoph Kramer, a német válogatott középpályása a játékvezetőtől kérdezte meg, hogy a döntőben játszik-e, miután erős ütést kapott a fejére a brazíliai labdarúgó-világbajnokság fináléjában.

A mérkőzést vezető olasz Nicola Rizzoli szerint Kramer nagyon zavarodott volt, miután az Argentína ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés 17. percében ütközött Ezequiel Garayjal:
“Nem sokkal az ütközés után azt kérdezte tőlem: +Spori, ez a döntő?+” – nyilatkozta Rizzoli a Gazzetta dello Sport napilapnak. A bíró elmondta, először azt hitte, a 23 éves játékos tréfál, ám amikor Kramer másodszor is rákérdezett, hogy tényleg a fináléban játszik-e, igennel válaszolt. “Erre ennyit mondott: +Köszönöm, fontos volt, hogy tudjam ezt.+”
Rizzoli jelezte a Nationalelf középpályásának, Bastian Schweinsteigernek, hogy Kramerrel nincs minden rendben, a játékos mégis további 14 percig a pályán maradt, amíg Joachim Löw szövetségi kapitány be nem cserélte helyette Andre Schürrlét.
Rizzoli kitért arra is, miért nem mutatta fel a második sárga lapot Sergio Agüerónak, akinek az ütése nyomán felszakadt Schweinsteiger arcbőre.
“Nem láttam szándékosnak a mozdulatot, ezért nem adtam lapot. Lehet, hogy rosszul döntöttem” – mondta a 42 éves játékvezető, majd beszélt arról az esetről is, amikor a német hálóőr, Manuel Neuer a labdával együtt letarolta Gonzalo Higuaint is.
“Hibáztam, amiért a németek javára ítéltem kifelé szabadrúgást, mert nem történt semmi. De miért lett volna büntető? Neuer a labdát ütötte el előbb, s csak aztán ért a csatárhoz” – indokolta döntését Rizzoli.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – Utcákat és stadiont neveznének el Löwről és Khediráról is

image

Szülővárosaikban utcákat és stadiont akarnak elnevezni Joachim Löw szövetségi kapitányról, Hansi Flick másodedzőről és a középpályás Sami Khediráról is, tisztelegve a német labdarúgó-válogatott világbajnoki címe előtt.

Schönauban azon gondolkodnak, hogy egy utca vagy a városi stadion viseli majd Löw nevét, Bammentalban pedig a polgármester Flickről akar elnevezni egy utcát.
Öffingenben a városvezetés állítása szerint a helyi futballarénát Sami Khedira Stadionra keresztelik majd.
A német együttes a brazíliai világbajnokság vasárnap esti döntőjében Argentínát győzte le hosszabbítás után 1-0-ra, s története negyedik diadalát aratta, az elsőt 1990 óta.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – A hetedik hosszabbításos döntő

image

A német-argentin mérkőzés a labdarúgó-világbajnokságok történetének hetedik hosszabbításos döntője.

A riói összecsapás 0-0-ra állt a 90 perces rendes játékidő végén.
Ezt megelőzően az 1934-es, az 1966-os, az 1978-as, az 1994-es, a 2006-os és a legutóbbi, 2010-es finálé dőlt el hosszabbítás után. Ezekből az 1994-es és 2006-os találkozó jutott el a 11-es párbajig.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – Góllövőlista

image

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája:

6 gólos:
——–
J. Rodríguez (kolumbiai)

5 gólos:
——–
Müller (német)

4 gólos:
——–
Neymar (brazil), Messi (argentin), van Persie (holland)

3 gólos:
——–
Benzema (francia), Robben (holland), Schürrle (német), Shaqiri (svájci), E. Valencia (ecuadori)

2 gólos:
——–
A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), David Luiz (brazil), Dempsey (amerikai), Depay (holland), Dzsabu (algériai), Gervinho (elefántcsontparti), Götze (német), Gyan (ghánai), Hummels (német), Klose (német), Kroos (német), Mandzukic (horvát), Martínez (kolumbiai), Musa (nigériai), Oscar (brazil), Perisic (horvát), Ruiz (Costa Rica-i), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai)

1 gólos:
——–
Armero (kolumbiai), Aránguiz (chilei), Balotelli (olasz), Beausejour (chilei), Blind (holland), Brahimi (algériai), Brooks (amerikai), Campbell (Costa Rica-i), Cavani (uruguayi), Costly (hondurasi), Cuadrado (kolumbiai), De Bruyne (belga), De Vrij (holland), Di Maria (argentin), Dos Santos (mexikói), Duarte (Costa Rica-i), Dzemaili (svájci), Dzeko (bosnyák), Feguli (algériai), Fellaini (belga), Fer (holland), Fernandinho (brazil), Fred (brazil), Giroud (francia), Godin (uruguayi), Goohannedzshad (iráni), Green (amerikai), Guardado (mexikói), T. Gutiérrez (kolumbiai), Halis (algériai), Hernandez (mexikói), Higuaín (argentin), Honda (japán), Huntelaar (holland), Ibisevic (bosnyák), Jedinak (ausztrál), Jones (amerikai), Kerzsakov (orosz), Kokorin (orosz), Ku Dzsa Szol (dél-koreai), Li Kun Ho (dél-koreai), Lukaku (belga), Marchisio (olasz), Marquez (mexikói), Mata (spanyol), Matip (kameruni), Matuidi (francia), Mehmedi (svájci), Mertens (belga), Nani (portugál), Odemwingie (nigériai), Okazaki (japán), Olic (horvát), Origi (belga), Özil (német), Papasztatopulosz (görög), Peralta (mexikói), Pjanic (bosnyák), Pogba (francia), Rojo (argentin), Ronaldo (portugál), Rooney (angol), Seferovic (svájci), Sissoko (francia), Sneijder (holland), Sturridge (angol), Szamarasz (görög), Szamarisz (görög), Szon Hung Min (dél-koreai), Thiago Silva (brazil), Torres (spanyol), Urena (Costa Rica-i), Valdivia (chilei), Vargas (chilei), Valbuena (francia), Varela (portugál), Vertonghen (belga), Villa (spanyol), Vrsajevic (bosnyák), Wijnaldum (holland), Xabi Alonso (spanyol), Xhaka (svájci)

öngól:
——
Boye (ghánai, a portugálok ellen), Marcelo (brazil, a horvátok ellen), Kolasinac (bosnyák, az argentinok ellen), Valladares (hondurasi, a franciák ellen), Yobo (nigériai, a franciák ellen)

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – A végeredmény

image

A XX. labdarúgó-világbajnokság végeredménye:

1. Németország (Manuel Neuer, Ron-Robert Zieler, Roman Weidenfeller, Kevin Grosskreutz, Matthias Ginter, Benedikt Höwedes, Mats Hummels, Erik Durm, Philipp Lahm, Per Mertesacker, Jérome Boateng, Shkodran Mustafi, Sami Khedira, Bastian Schweinsteiger, Mesut Özil, Julian Draxler, Mario Götze, Christoph Kramer, Toni Kroos, André Schürrle, Lukas Podolski, Thomas Müller, Miroslav Klose)
2. Argentína (Sergio Romero, Agustín Orión, Mariano Andujar, Ezequiel Garay, Hugo Campagnaro, Pablo Zabaleta, Martin Demichelis, Marcos Rojo, Federico Fernandez, José Basanta, Fernando Gago, Lucas Biglia, Ángel Di María, Enzo Pérez, Maxi Rodríguez, Augusto Fernandez, Javier Mascherano, Ricardo Álvarez, Gonzalo Higuaín, Lionel Messi, Rodrigo Palacio, Sergio Agüero, Ezequiel Lavezzi)
3. Hollandia (Jaspar Cillessen, Michel Vorm, Tim Krul, Ron Vlaar, Stefan de Vrij, Bruno Martins Indi, Daley Blind, Daryl Janmaat, Paul Verhaegh, Jöel Veltman, Terence Kongolo, Nigel de Jong, Jonathan de Guzman, Wesley Sneijder, Jordy Clasie, Leroy Fer, Georginio Wijnaldum, Memphis Depay, Robin van Persie, Arjen Robben, Dirk Kuyt, Jeremain Lens, Klaas-Jan Huntelaar)
4. Brazília

5. Kolumbia
6. Belgium
7. Franciaország
8. Costa Rica

9. Chile
10. Mexikó
11. Svájc
12. Uruguay
13. Görögország
14. Algéria
15. Egyesült Államok
16. Nigéria

17. Ecuador
18. Portugália
19. Horvátország
20. Bosznia-Hercegovina
21. Elefántcsontpart
22. Olaszország
23. Spanyolország
24. Oroszország
25. Ghána
26. Anglia
27. Koreai Köztársaság
28. Irán
29. Japán
30. Ausztrália
31. Honduras
32. Kamerun

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – Látványos showműsor a záróünnepségen

image A Németország-Argentína finálé felvezetéseként látványos showműsorral búcsúztatták a rendezők a brazíliai labdarúgó-világbajnokságot.

A mindössze 18 perces záróünnepség a táncról és a zenéről szólt: a táncot a riói szambaiskolák képviselői, a zenét pedig olyan sztárok, mint Shakira, Wyclef Jean, illetve Santana szolgáltatták.
A kolumbiai Shakira – a spanyol válogatott Gerard Pique párja – sorozatban a harmadik vb-jén szerepelt, a brazil Carlinhos Brownnal együtt énekelte el a vb himnuszát, amelynek La la la (Brazil 2014) a címe.
A döntő magyar idő szerint 21 órakor kezdődik a riói Maracana Stadionban.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – Di Maria nincs a kezdőcsapatban

image Angel Di Maria nem épült fel teljesen combsérüléséből, így nem került be az argentinok kezdőcsapatába a németek elleni fináléban a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon.

A Real Madrid futballistája combizomhúzódással bajlódik, emiatt az elődöntőben sem szerepelhetett, de csütörtökön már könnyített edzést végzett, így volt esély arra, hogy ismét bekerül a dél-amerikai együttesbe. A németek összeállításában nincs meglepetés.
A találkozó magyar idő szerint 21 órakor az olasz Nicola Rizzoli sípjelére veszi kezdetét a riói Maracana Stadionban.
A kezdőcsapatok:
Németország:
Manuel Neuer – Philipp Lahm, Jerome Boateng, Mats Hummels, Benedikt Höwedes – Sami Khedira, Bastian Schweinsteiger, Toni Kroos – Thomas Müller, Miroslav Klose, Mesut Özil
Argentína:
Sergio Romero – Pablo Zabaleta, Martin Demichelis, Ezequiel Garay, Marcos Rojo – Lucas Biglia, Javier Mascherano – Enzo Perez, Lionel Messi, Ezequiel Lavezzi – Gonzalo Higuain

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Vb-2014 – Van Gaal jövője biztos, Scolarié kétséges

image Louis van Gaal, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon harmadik holland válogatott távozó szövetségi kapitánya már következő megbízatásáról beszélt, míg a szombati bronzmérkőzésen 3-0-ra alulmaradt házigazdák szakvezetője, Luiz Felipe Scolari még nem tudja, mit hoz a jövő.

Van Gaal mindössze két napot pihen, mielőtt munkába áll a Manchester Unitednél, de nem is vágyik vakációra:
“Nincs szükségem szabadságra. Nagy kihívás vár rám, és ha fiatalokkal dolgozhatok, akkor nincs helye a pihenésnek” – közölte a tréner, aki két napot tölt el az MU edzőközpontjában, majd pénteken útra kel a csapattal Los Angelesbe. A Vörös ördögök négy vagy öt felkészülési meccset játszanak augusztus 4-ig az Egyesült Államokban.
A hollandok vezére, Arjen Robben a bronzmeccsről elégedetten nyilatkozott:
“Így akartuk befejezni a vb-t, megérdemelten nyertünk. Senki sem várta, hogy bejutunk a négy közé”.
Az elődöntőben a németektől 7-1-re kikapott brazilok kapitánya, Scolari ugyanakkor a szövetség kezébe tette sorsát:
“A szövetség elnöke hozza meg a döntést, én megírom a jelentésemet, és várom, hogy mi történik”.
A 65 éves szakember – aki 2002-ben világbajnok lett a Selecaóval – 2012-es visszatérése óta a válogatott 29 mérkőzésből csak négyet vesztett el, mégis sok szurkoló a távozását követelte a hazai fiaskó után.
A négy évvel ezelőtt második hollandok történetükben először nyertek bronzérmet vb-n, míg a brazilokkal 1966 és 1974 után harmadszor fordult elő, hogy sorozatban két vb-mérkőzésen hagyták el vesztesen a pályát, ráadásul a tornák történetében most kapták a legtöbb gólt, 14-et.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu

Foci vb záróünnepség – Petro Porosenko nem találkozik Putyinnal

image Petro Porosenko ukrán államfő az előzetes tervvel ellentétben mégsem utazik el a brazíliai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjére, mert mint szombat éjjel közölte, “az ukrajnai helyzet miatt ez lehetetlen”.

Így semmiképpen nem tud ott találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki latin-amerikai körútján ellátogat a Rio de Janeiró-i mérkőzésre.
Porosenkót, hasonlóan a többi államfőhöz, Dilma Rousseff brazil elnök hívta meg a fináléra – emlékeztetett a kijevi elnöki hivatal sajtószolgálata.
A Kreml abban a tudatban, hogy az ukrán és az orosz elnök is ott lesz a Rousseff által az államfőknek adandó vacsorán, szombaton közölte: nem zárják ki a találkozót a két politikus között, bár az egyelőre nincs tervbe véve.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu