Olasz futballkatasztrófa Németországban
„Azt hiszem, életemben nem láttam ennél rosszabb olasz válogatottat” – mondta a korábbi angol válogatott, Gary Lineker a BBC-nek, miután Svájc 2–0-ra legyőzte a címvédőt a nyolcaddöntőben. Ezt nem cáfolta…
Ahol a sport a mindennapod része
„Azt hiszem, életemben nem láttam ennél rosszabb olasz válogatottat” – mondta a korábbi angol válogatott, Gary Lineker a BBC-nek, miután Svájc 2–0-ra legyőzte a címvédőt a nyolcaddöntőben. Ezt nem cáfolta…
Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a házigazda német együttes, amely a negyedik percben már előnybe is kerülhetett volna, de Schlotterbeck fejesgólját szabálytalanság miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az első negyedórában hatalmas…
A berlini Olimpiai Stadionban rendezett mérkőzésen Olaszország nem találta az ellenszert az ellenfél játékára, a találkozó két gólját Remo Freuler és Ruben Vargas szerezte. Svájc 11 mérkőzés, 1993. május 1.…
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint az ifjúságiaknál a kajak kettesek között Európa-bajnok lett a Konyecsni Milán, Szabó Vilmos páros, az egyformán K–1-ben érdekelt Mertz Attila és Hofer Bianka pedig…
A svájciak az A csoportban veretlenül öt, az olaszok a B-ben egy vereséggel négy ponttal zártak másodikként, így kerültek össze a 16 között. A két együttes már meglehetősen sokszor, 61…
– Gondolom, szakszemmel nézi a meccseket. – Á, dehogy. Nekem csak egy szemem van, mit beszélek, kettő, de az ilyenkor szurkolói üzemmódban működik. Miközben klubokkal tárgyalok, a saját sorsom mellett…
Mivel a találkozón a döntetlen mindkét csapatnak elég volt a 16 közé kerüléshez, bő húsz percig szinte semmi nem történt, és a szlovákok vezető góljára is viszonylag gyorsan érkezett a…
Az első félidő megismételt középkezdéssel, és magyar próbálkozásokkal kezdődött. Az idő múlásával mindkét csapat érezhetően feszültebbé vált. A skótok szabálytalanságai nem, de Orbáné, Styles-é és Schäferé sárgát ért. A legnagyobb…
Az Európa-bajnokság tizedik napján délutáni „szabadságot” kapnak a szurkolók, mert csak két mérkőzést rendeznek, mindkettőt 21 órától. Miután a németek 5–1-re verték Skóciát Münchenben, majd 2–0-ra nyertek a magyar csapat…
A szám olimpiai bajnoka, kétszeres világbajnoka és világcsúcstartója a legjobb idővel (1:54.64) várta a finálét, míg Eb-ezüstérmes honfitársa, Márton Richárd harmadikként (1:56.05) készült a döntőre. A Honvéd klasszis úszójának győzelmét…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.