Botrányai miatt fogunk emlékezni erre az olimpiára
A Saint-Denis-i Stade de France-ban 9 óra után pár perccel kezdetét vette a több mint két és fél órásra tervezett záróünnepség. Sok rosszat lehetett és kellett írni a 2024-es játékokról,…
Ahol a sport a mindennapod része
A Saint-Denis-i Stade de France-ban 9 óra után pár perccel kezdetét vette a több mint két és fél órásra tervezett záróünnepség. Sok rosszat lehetett és kellett írni a 2024-es játékokról,…
Mint minden olimpiának, Párizsnak is nagy tervekkel vágott neki a Magyarország. Az elmúlt hetekben számtalan éremnek és sporttörténelmi sikernek örülhettünk. Összesen 6 arany-, 7 ezüst-, és 6 bronzérmet szereztek a…
„Török Ferenc és Kulcsár Győző volt, akikhez akartam csatlakozni, hogy versenyzőként és kapitányként is olimpiai bajnok lehessek. Ez megvalósult, az álmom beteljesült. Azt gondolom, hogy ennél jobban zárni egy pályafutást…
A női öttusa 2000 óta szerepel az olimpiák programjában, az eddigi hat játékon a magyarok két érmet nyertek, Vörös Zsuzsanna 2004-ben aranyérmes, három éve Tokióban Kovács Sarolta bronzérmes lett. Reménykedtünk…
Minden válogatottnak két gyakorlatot kellett bemutatnia: egyet öt karikával, egyet pedig három szalaggal és két labdával. Az együttes kéziszercsapatok versenye 1996-ban mutatkozott be az ötkarikás programban, azóta a kínaiak csak…
„Úgy érzem, nagyon jó pályát sikerült felállítanom annak ellenére, hogy az utolsó 200 méterem nem volt olyan dinamikus, mint szokott lenni – kezdte értékelését Kopasz a vegyes zónában. – Egy…
A negyeddöntőben az olaszokat a hollandok búcsúztatták el az elődöntőtől (11-8), az 5-8. helyért vívott mérkőzésen pedig Kanadát gázolták el (10-5). A mieink az Egyesült Államok együttesétől kaptak ki a…
Parádés birkózással kezdett a párizsi olimpián világbajnok birkózónk Muszukajev Iszmail, s a 65 kilogramm világbajnoki címvédője, kirgíz ellenfele ellen gyönyörű akciókkal mutatkozott be az első menetben, s a mérkőzés a…

Mindkét együttes három győzelemmel és két vereséggel jutott el Párizsban az olimpiai elődöntőbe. A mieink a spanyoloktól és az ausztráloktól, míg déli szomszédaink az olaszoktól és az amerikaiktól kapott ki.…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.