Párizs 2024 – Öt ausztrál női vízilabdázó koronavírusos
Anna Meares csapatvezető szerdán közölte, mindenkit teszteltek a csapatban, és kedden nőtt két fővel a fertőzöttek száma. „Ma délután is van edzés, és ha az öt játékos eléggé jól érzi…
Ahol a sport a mindennapod része
Anna Meares csapatvezető szerdán közölte, mindenkit teszteltek a csapatban, és kedden nőtt két fővel a fertőzöttek száma. „Ma délután is van edzés, és ha az öt játékos eléggé jól érzi…
A holland szakember ígéretének megfelelően nagy lendülettel és energikusan kezdett a Ferencváros, amely az első perctől beszorította ellenfelét. A magyar bajnok kifejezetten sok beadással próbálkozott a szélekről – különösen Marquinhos…
A tréningre a Le Bourget-i televíziós központ tőszomszédságában kialakított edzőteremben volt lehetősége. Az egyéni összetettben szereplő Mészáros elemeket, gyakorlatrészeket próbálgatott, sorrendben korláton, nyújtón, talajon, lovon, gyűrűn és ugrásban. A pódiumedzés…
A sportért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavaly ősszel indult el az államtitkárság számára legkedvesebb projektje, a Sportoló Nemzet Program, amelynek célja, hogy a sportot közelebb hozzák az…
Elsőként Thomas Bach köszöntötte a megjelenteket, és arról beszélt, hogy az olimpiának a sporton túlmutató jelentősége van, az olimpiai faluban több mint kétszáz ország sportolói laknak együtt, példát mutatva ezzel…
A zöld-fehéreket immáron a holland Pascal Jansen irányítja, a szakember Dejan Stankovic helyére érkezett a klubhoz. Az első mérkőzés előtt a stáb leadta azon játékosok listáját az UEFA-nak, akik a…
Kiemelte: a titkosszolgálatok nem jeleztek közvetlen fenyegetést a játékokra. A biztonsági szakértőket korábban aggasztotta a terrorizmus veszélye, például a Szajna mentén tartandó pénteki megnyitó ünnepség esetén. Tony Estanguet, a szervezőbizottság…
A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren a 2021-es Olasz Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet az F1-ben. A harmadik helyen…
A tárcavezető a Hungaroring paddockjában vasárnap arról beszélt az újságíróknak, hogy a viadal jövőjéről szóló tárgyalások fontos része az elmúlt években lezajlott, megállapodtak a jogtulajdonossal arról, milyen fejlesztésekre van szükség…
Az afrikai együttes már 16 pontos előnyben is volt a második félidő elején, de a pénteken kezdődő párizsi ötkarikás játékok fő esélyese ettől kezdve már sokkal jobban összpontosított, és végül…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.