Dr. Mészáros János: Kanyó Dénes jelölése az egész magyar sporttársadalom sikere
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke szerint azzal, hogy Kanyó Dénes bekerült a Világjátékok All Star-ba, az az egész magyar sporttársadalom sikere. Dr. Mészáros János elmondta, a legjobb 24-es mezőnyt…
A legfőbb pozitívum az Akadémia átadása volt
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál (KIMBA) abban bíznak, hogy áprilisban megkezdhetik a munkát. A csepeli központú intézmény tavaly mutatkozott be egy sikeres toborzó körúttal, a pandémia miatt ugyan nem…
Egy magyar a Világjátékok All Star-ban!
Egy magyar sportoló is bekerült a Világjátékok elmúlt 40 évének legjobbjai közé. Kanyó Dénes búvárúszó ugyanis helyet kapott a TOP 24-ben. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) honlapján január 8 és…
Kovács Bálint csapatfőnöke szerint “ütőkártya” a tervezett MotoGP-pálya
Kelemen Krisztián, a Kovács Bálintot is menedzselő H-Moto Team tulajdonos-csapatfőnöke “igazi ütőkártyaként” tekint a tervezett magyarországi MotoGP-pályára, és reményei szerint a hazai gyorsaságimotoros világbajnoki futamon már magyar versenyző is rajthoz…
Versenyzőként és edzőként is az olimpiára gondol az év kick-boxosa
Az egész világot meg akarta hódítani 2020-ban, de közbeszólt a koronavírus, mégsem adta fel a terveit Veres Alex. A 27 éves bunyós fejében korábban még az is megfordult, hogy abbahagyja…
Elhunyt Rónaszéki András
Életének 71. évében elhunyt Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. A sportvezető rövid és súlyos betegség után halt meg, adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség. Rónaszéki András 1950-ben született,…
Magyar diadalok fitneszben
Csodálatos győzelmek születtek a Fitness Mania Classic IV. IFBB Elite Pro versenyen, Bikini kategóriában, és a Masters Bikini Elite Pro Világbajnokságon! Karina Gavrikova IFBB Elite Pro Világbajnok lett és Békefi…
Legendás autóval versenyez jövőre Nagy Norbert
A magyar autósport rajongók számára egy jól ismert autóval indul jövőre a FIA hegyi Európa-bajnokságon Nagy Norbert. A túraautó-Európa-bajnoki 2. helyezett pilóta, azzal a Mitsubishi Lancer Evo VI -tal versenyez…
Díjazták a legjobbakat
A Magyar Búvár Szakszövetség rendhagyó módon adta át az "Év Sportolója" díjakat. Az online díjkiosztón ezúttal a 2019-es teljesítmények alapján vehették át az elismeréseket, és fogadhatták a gratulációkat a sportemberek.…
Veres Alex és Nagy Rita lettek az év kick-boxosai
A férfiaknál Veres Alex, míg a nőknél Nagy Rita lett 2020 legjobb hazai kick-boxosa. Mivel a koronavírus járványhelyzet miatt az esztendő nagy versenyeinek többsége elmaradt, a két sportoló elsősorban jó…