Teke – Több válogatott játékos is új csapatnál kezdte meg a szezont
Jön a XXXV. Teke Csapat Világkupa A tekézőknél javában zajlik a 2024/2025. évi Nemzeti Csapatbajnokság, és a Szuperliga is elrajtolt. Két fordulón már túl is vannak a csapatok. Ebben az…
Lévai Zoltán már készül az Eb-re
Mentálisan és fizikálisan is kikapcsolódott. Most már a jövő évi Európa-bajnokság lebeg szeme előtt. Ő Lévai Zoltán, aki marad a 77 kilogrammos súlycsoportban. Lévai Zoltán már hangolódik a jövő évre.…
Több mint 160 kilométernyi gyorsasági szakasz vár a mezőnyre
Az esemény csütörtökön megtartott szerencsi sajtótájékoztatóján Jacsó Tibor, az ÉMAM Zrt. vezérigazgatója, a verseny főszervezője kiemelte, másfélszeres szorzóval számít bele a bajnoki összetettbe az év végi futam, amelynek versenyközpontja a…
Hosszú Katinka egyelőre nem határozta el magát
A 35 éves klasszis csütörtökön vett részt egy sajtótájékoztatón, amelyen a Kifli.hu-val, Magyarország piacvezető online élelmiszer áruházával kötött együttműködési megállapodásról számolt be. A kampány középpontjában a kilencszeres nagymedencés világbajnok mint…
Gazdag gólpasszt adott, a Philadelphia kikapott
A liga honlapja szerint a magyar válogatott támadó végigjátszotta a mérkőzést, melyen a 72. percben, 0–2-nél ő adta a gólpasszt Quinn Sullivan találatánál. A Union ezzel három veretlen meccs után…
Messi visszatér a címvédő argentin csapatba
A 37 éves szupersztár a dél-amerikai kvalifikációs sorozat előző két fordulójában bokasérülés miatt nem játszott. Lionel Scaloni szövetségi kapitány szerdán hirdette ki a soron következő két selejtezőre készülő keretét, s…
Női kézilabda: A Kisvárda sem okozott gondot a Győrnek
A mezőny legeredményesebb játékosa a vendégeket erősítő Emilie Hovden volt hét találattal. Eredmény (a magyar szövetség honlapja alapján): Kisvárda Master Good SE–Győri Audi ETO KC 23–37 (10–22) Írta a Magyar…
Rasovszky Kristóf egyik új célja, hogy egyéniben érmet nyerjen 2027-ben + VIDEÓ
„Mindig megpróbálok kisebb célokat kitűzni magam elé. Hazai közönség előtt világbajnokságon még nem tudtam egyéni érmet szerezni, ezen szeretnék majd változtatni három év múlva” – nyilatkozta a párizsi olimpián a…
Megsérült a belga Thibaut Courtois
A Real Madrid megerősítette, hogy a belga Thibaut Courtois megsérült az Atletico Madrid elleni vasárnapi rangadón (1–1) a La Ligában. Várhatólag az ukrán válogatott Andrij Lunin véd majd a Lille…
Az Öreg Hölgy még nem kapott gólt a bajnokságban
A Juventus a duplázó Dusan Vlahovic vezérletével 3–0-ra nyert a Genoa otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában. Thiago Motta vezetőedző irányításával az Öreg Hölgynek (La Vecchia Signora) becézett torinói együttes…