Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányból fordított a Real Madrid
Az idei döntő „visszavágóján” a dortmundiak a gólt szerző és gólpasszt adó holland Donyell Malen akítv közreműködésével 2–0-ra vezettek a szünetben, Carlo Ancelotti együttese azonban a második játékrész derekára kiegyenlített…
Sokáig tizenegyesből sem ment a gólszerzés, aztán jött a 92. perc
A Juventus szurkolói számára nemcsak az eredmény, de a mutatott játék is nagy csalódás volt – tudósított az nso.hu. Két kisebb helyzettel nyitottak a vendégek, majd az ezúttal is visszavont…
Bondár egyesben búcsúzott
A világranglistán 94. magyar játékos nem kapott verhetetlen ellenfelet, ugyanis kedden a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára jutott, a rangsorban 115. amerikai Alycia Parks várt rá. A mérkőzés első játszmája sokáig…
Törökországi túra vár a Manchester Unitedre
A szebb napokat látott Vörös Ördögök a legutóbbi három tétmeccsükből egyet sem veszítettek el, két döntetlen mellett egy győzelmet arattak, s a szakértők, valamint a sajtóhírek szerint ez elegendő volt…
Újra megmérkőznek a legutóbbi döntősök a BL-ben
A két csapat június 1-jén a londoni Wembley Stadionban zárta az előző BL-szezont, a Real Madrid 2–0-s sikerével története során a 15. alkalommal hódította el a legrangosabb európai kupát. Összességében…
Ötven nap a rövidpályás úszó vb rajtjáig
Az olimpiai bajnok Kós Hubert nagy barátja és amerikai csapattársa, a Párizsban négy aranyérmet szerző Leon Marchand is ott lesz a decemberi rövidpályás úszó világbajnokságon, amely ötven nap múlva kezdődik…
Serie A: Rómában győzött a címvédő
Serie A, 8. forduló: Lecce–Fiorentina 0–6 (0–3), Venezia–Atalanta 0–2 (0–1), Cagliari–Torino FC 3–2 (1–1), AS Roma–Internazionale 0–1 (0–0), korábban: Empoli–Napoli 0–1 (0–0), később: szombaton játszották: AC Milan–Udinese 1–0 (1–0), Juventus–Lazio…
Teke VK – Horvát és német arany Zalaegerszegen
Magyar világkupa-győztes is volt Zalaegerszegen! A horvát KK Mlaka csapata megnyerte a XXXV. Teke Csapat Világkupát. Az aranyérmes csapatban gurított Nemes Irén is. A KK Mlaka a cseh KK Slovan…
Fordulatos meccs a keleti rangadón!
Kassai vereség a keleti derbin. Az FC Kassa idegenben ötgólos meccsen kapott ki a Szlovák Labdarúgó Niké Liga legutóbbi fordulójában. A találkozó első gólját a 3. percben Matúš Marcin szerezte,…
Socca BL – Búcsúztak a magyarok
Mindkét magyar csapat kiesett Krétán! A socca Bajnokok Ligájában így a szigetszentmiklósi National Iron Team és a kartali Albidok FC is az egyenes kieséses szakasz első körében fejezte be a…