Nagy Zoltán: Mindenki hadra fogható
Nagy Zoltán kapitány az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában szerdán elmondta, az a cél, hogy megnehezítsék az esélyesebb ellenfél dolgát. „Tavaly is telt ház volt Tatabányán, idén is az lesz. A…
Ahol a sport a mindennapod része
Nagy Zoltán kapitány az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában szerdán elmondta, az a cél, hogy megnehezítsék az esélyesebb ellenfél dolgát. „Tavaly is telt ház volt Tatabányán, idén is az lesz. A…
A három éve US Open-győztes, 27 esztendős Medvegyev ötszettes, négyórás csatában búcsúztatta a kilencedik helyen kiemelt Hubert Hurkaczot. „Teljesen kész vagyok. Küzdöttem, ahogy bírtam, és úgy voltam vele, hogy meglátjuk,…
„Több helyre is hangsúlyt kell fektetni. Az egyik, hogy nem egyszerű matematikailag kiszámolni, hogy a január és a februári negyeddöntők közötti, egyrészt kötött, másrészt kötetlen időt hogyan tudjuk úgy felhasználni,…
Megtartotta hagyományos díjátadó gáláját a Magyar Teqball Szövetség (MATESZ)! A Magyar Sport Házában a tavalyi év legjobbjai átvehették elismeréseiket. Az eseményen részt vett – a játékosokon kívül – dr. Janó…
A magyar együttes húszfős keretéből ezúttal Andó Arián, Krakovszki Zsolt, Krakovszki Bence és Máthé Dominik maradt ki. Utóbbi, a Paris Saint-Germain jobbátlövője azért nem játszhatott, mert fokozódtak a panaszai korábbi…
Gerald Darmanin belügyminiszter hétfőn közölte, hogy az útvonalon végig legalább száz rendőr kíséri majd az ötkarikás lángot egy „biztonsági buborékban”, emellett dróntámadást megelőző döntéseket is hoztak. „A radikális iszlamisták és…
Az északi szigetország csapata az első pontjait szerezte a kölni középdöntőben. A Szeged horvát balszélsője, Marin Jelinic – csapata legeredményesebbjeként – hat, klubtársa, a jobbszélső Mario Sostaric két gólt lőtt.…
A nemzetközi kick-box évad idei első rangos versenyét rendezték a hétvégén az olaszországi Mareno di Piavében. A Golden Glove elnevezésű viadalon Magyarországot tíz versenyző képviselte. Közülük a tavalyi évben Európa…
Mezőkövesden nyert a Kassa! Felkészülési összecsapáson a többségi magyar tulajdonban lévő, a Szlovák Labdarúgó Niké Ligában érdekelt kassaiak 2-1-re győztek az OTP Bank Ligában játszó Mezőkövesd vendégeként. Jót tett a…
Megtartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Kick-box Szakszövetség, amelyen a megjelentek meghallgathatták a szakágvezetők és a szövetség irányítóinak értékelését. Galambos Péter elnök szerint erős éven van túl a magyar kick-box,…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
You can find out more about which cookies we are using or switch them off in .