Két mérkőzés, két győzelem: a magyar socca-válogatott Nigéria után Uruguayt is legyőzte az esseni világbajnokságon. Huszty Dániel együttese ezúttal 3-0-ra nyert, ezzel már a záró csoportmérkőzés előtt biztosította helyét a torna kieséses szakaszában. A gólokat Szabó Donát, Szabó Bence és Harnisch Ákos szerezte.

A Nigéria elleni 8-1-es rajt után lényegesen nehezebb feladat várt a magyarokra. Uruguay szervezetten és tudatosan futballozott, a magyar válogatott azonban már a találkozó elején igyekezett magához ragadni a kezdeményezést.

Huszty Dániel megbízott szövetségi kapitány egész pályás letámadást kért játékosaitól, amely hamar eredményt hozott. Uruguay a hátrányba kerülés után nagyobb nyomást helyezett a magyar kapura, de a védelem állta a rohamokat, a megszerzett labdákból pedig veszélyes kontrákat vezetett a válogatott.

„Pontosan tudtuk, hogy nagyon erős csapattal találkozunk. Felkészültek és jó állapotban voltak, lehetett látni a játékukon a tudatosságot. A vezető gólunk után néhány percre megzavarodtunk, mert ellenfelünk érthetően ment az eredmény után, de rendeztük a sorainkat. Tudtuk, hogy ha kijönnek, kontrából lehetnek lehetőségeink, és ezekből meg is szereztük a góljainkat” – értékelt Huszty Dániel.

„Le a kalappal a fiúk előtt! Az ilyen mérkőzéseket sokkal többre tartom, mert itt tényleg megmutatkozott a magyar szív. Mindenki kettőzött erővel védekezett, és beletette a közösbe azt a munkát, ami kellett a győzelemhez. Maximálisan elégedett vagyok. Egy ilyen tornán nem mindig az számít, hogyan nyersz, hanem hogy behúzd a mérkőzéseket, és minél jobb pozícióból várhasd a folytatást” – tette hozzá a megbízott szövetségi kapitány.

A magyar válogatott két forduló után hatpontos, és már biztosan továbbjutott csoportjából. A mieink szeptember 2-án, szerdán 21 órától Albánia ellen zárják a csoportkört, ahol már a minél kedvezőbb pozíció megszerzése lesz a tét.

Ennek különös jelentősége van, ugyanis a világbajnokság 12 csoportjának nyolc legjobb csoportelsője közvetlenül a legjobb 16 közé kerülhet. A többieknek újabb mérkőzést kell játszaniuk a nyolcaddöntőbe jutásért.

Kispályás labdarúgó-világbajnokság, Essen

Magyarország-Uruguay 3-0

Gólszerzők: Szabó Donát, Szabó Bence, Harnisch Ákos

By

vilagbajnoksag.eu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.