Schmidt Ádám rámutatott, hogy mostanra komoly hagyománnyal rendelkezik ez a verseny. Örömét fejezte ki, hogy több mint négyezer nevező van, aki vállalta azt, hogy különböző vízi eszközökkel, egyedül, párban vagy többedmagával teljesíti ezt a kicsit több mint 8 kilométeres távot.

Jelezte, hogy ez egy komoly kihívás mindenki számára, s reményét fejezte ki, hogy mindenfajta probléma nélkül lezajlik a verseny és mindenki sportélményekkel gazdagodik.

Schmidt Ádám Szalai Ádám korábbi válogatott labdarúgóval közösen ült kajakba, ezzel kapcsolatban az államtitkár kiemelte: az a fő célkitűzésük, hogy teljesítsék a távot, mert Szalai Ádám életében nem kajakozott még, de neki sincs nagy gyakorlata.

Hozzátette: a közös élményen túl tudnak kicsit dolgozni és átbeszélik a labdarúgó akadémiákkal kapcsolatos szakmai kérdéseket, illetve a magyar labdarúgás helyzetéről is beszélgetnek.

Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: a kajak-kenu szakág, mind kajakban, mind kenuban az elmúlt években nagyon komoly eredményeket ért el, az utóbbi olimpiák tekintetében 2000 óta a legeredményesebb magyar sportág.

Résztvevők a Balaton-átevezésen a zamárdi szabadstrandon 2025. július 12-én. A Zamárdi-Tihany-Zamárdi 8 kilométeres távot kell teljesíteniük a versenyzőknek. A résztvevők öt kategóriában mérik össze tudásukat: kajak, kenu, SUP, evezős és sárkányhajó

Résztvevők a Balaton-átevezésen a zamárdi szabadstrandon 2025. július 12-én. A Zamárdi-Tihany-Zamárdi 8 kilométeres távot kell teljesíteniük a versenyzőknek. A résztvevők öt kategóriában mérik össze tudásukat: kajak, kenu, SUP, evezős és sárkányhajó
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szerinte stratégiai kérdés, hogy a kajak-kenu a jövőben is megtartsa ezt a szerepét a magyar sportban, miközben egyfajta generációváltás megy végbe, és úgy néz ki, hogy a mostani Európa-bajnokságból kiindulva sikeresen.

Megjegyezte, augusztus végén a milánói világbajnokság egy újabb fokmérő lesz, de nagyon bízik a két új szövetségi kapitányban, Tóth Dávidban és ifjabb Foltán Lászlóban, akik nagyon komoly, napra lebontott éves programot mutattak be nemrégiben.

A Balaton-átevezés hivatalos honlapja szerint a Zamárdi-Tihany-Zamárdi 8 kilométeres távot kell teljesíteniük a versenyzőknek. A résztvevők öt kategóriában mérik össze tudásukat: kajak, kenu, SUP, evezős és sárkányhajó.

Írta a Magyar Hírlap

By admin

vilagbajnoksag.eu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.