Szombaton és vasárnap Bangkokban rendezik meg a szumó-világbajnokságot, amely az idei év legfontosabb eseménye a magyar versenyzők számára.
„Ez számunkra kiemelt jelentőségű verseny, hiszen idén sajnos a Világjátékokról lemaradtunk – részben sportpolitikai okok miatt, mivel a sportág japán gyökerei miatt Kínában nem szerepelt a programban. Éppen ezért ez a vb most sokkal fontosabb, mint máskor” – hangsúlyozta Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.
Sikeres felkészülésen van túl a válogatott, és a hazai rendezésű Eb-n látott formák alapján biztatóak a kilátások. „Kiemelném például Szilágyi Eriket, aki hatalmas ellenfeleket győzött le – igazi példája annak, hogy kicsi a bors, de erős. Az elmúlt években rendre hoztunk érmet a vb-kről, két éve Elekes Enikő szerzett aranyat, és most is benne van a pakliban két-három érem. Ez persze mindig azon múlik, hogy a versenyzők az adott pillanatban milyen formát tudnak hozni” – mondta az elnök.
A női csapat is biztatóan készül. „Régebben főleg nehézsúlyban voltak komoly versenyzőink, most a kisebb súlycsoportokban erősek a lányaink, és ott is bízunk egy éremben” – tette hozzá Ancsin.
A sportág nemzetközi mezőnye egyre erősebb, új országok is felzárkóznak. „Norvégia például látványosan megerősödött, és egyre több világversenyen szereznek dobogós helyezést. Az, hogy mennyire tudja egy ország finanszírozni a sportágat, és mennyire ambiciózus a vezetés, meghatározza a fejlődést” – fogalmazott a szövetség elnöke.
A magyar csapat célja, hogy a 2025-ös világbajnokságról is több éremmel térjen haza.
A magyar válogatott
Varga Lili – junior (75 kg)
Jakab Martin – junior (80 kg)
Kék Milán – junior (100 kg)
Korponai Márk – junior (+100 kg)
Kaszás Elza – felnőtt (60 kg)
Kaszás Lilla – felnőtt (73 kg)
Zsivnovszki Péter – felnőtt (85 kg)
Délceg József – felnőtt (100 kg)
Gyuricza Marcell – felnőtt (115 kg)
Pap Arnold – felnőtt (+115 kg)
Szilágyi Erik – felnőtt (open)