Elhalasztják a 70. Bornemissza Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt

Európában is egyre nagyobb területen találtak már koronavírussal fertőzött beteget. Az ökölvívók egri versenyét nem eltörölték, csak elhalasztották. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége az elhalasztás mellett döntött, amit Eger polgármestere kért a hazai szakmai vezetőségtől, hiszen most a legfontosabb a lakosság egészségének megőrzése. „Az idei verseny nem marad el, szintén elnökségi döntés alapján. Augusztus végére […]

Read More

Tata után, Sheffield előtt

A magyar férfi és női válogatott a Tatai Olimpiai Edzőtáborban folytatta a felkészülést. Szombaton Sheffieldbe utaznak, ahol a kesztyűzések kerülnek középpontba. Az elmúlt öt napban Tatán megalapozták a versenyzők az angliai edzéseket. “Ezen a héten főként erőnléti edzések voltak, futás, medicinlabdával volt sok gyakorlat, saját súllyal speciális izom erősítés. Délután pedig irányított kesztyűzės, zsákolás, kötelezés, […]

The post Tata után, Sheffield előtt appeared first on xlsport.hu.

Read More

Újra „boksz mini-világbajnokság” lesz Debrecenben!

A kontinens egyik legpatinásabb versenyét immár 64. alkalommal rendezik meg, idén 33 ország 244 öklözőjének részvételével. Ez lesz minden idők legnagyobb „Bocskaija” A Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny 2020. február 3. és 7. között zajlik az Oláh Gábor Utcai Sportcsarnokban – jelentette be a mai sajtótájékoztatón Barcsa Lajos alpolgármester. A hatalmas nemzetközi érdeklődés annak köszönhető, […]

The post Újra „boksz mini-világbajnokság” lesz Debrecenben! appeared first on xlsport.hu.

Read More

Dr. Nagy Zsigmond: nem véletlenül olimpiai sportág a karate

Példaértékűnek nevezte a Magyar Karate Szakszövetség és a Nemzeti Sportügynökség közötti együttműködést Dr. Nagy Zsigmond. A hazai világversenyek megrendezésére szakosodott szervezet ügyvezető igazgatója ugyanolyan fontosnak tartja a február 7 – 9. között Budapesten megrendezendő korosztályos karate Európa-bajnokságot, mint például a jelenleg is zajló vízilabda Eb-t. A Nemzeti Sportügynökség úgy áll a feladataihoz, hogy azokat az esemény jellegétől […]

The post Dr. Nagy Zsigmond: nem véletlenül olimpiai sportág a karate appeared first on xlsport.hu.

Read More

Budapesten járt a Kick-box Világszövetség elnöke

Megtartotta szokásos évértékelő közgyűlését a Magyar Kick-box Szakszövetség. Az eseménynek ezúttal meglepetésvendége is volt Roy Baker, a Kick-box Világszövetség, a WAKO vezetője személyében. A közgyűlésen Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke áttekintést adott az MKBSZ múlt évi tevékenységéről. Ezt követően a szakágvezetők értékelték a szakáguk 2019-es teljesítményét a hazai rendezésű utánpótlás Európa-bajnokság és a felnőtt […]

The post Budapesten járt a Kick-box Világszövetség elnöke appeared first on xlsport.hu.

Read More

Hazautazás előtt

Végéhez ért a két hetes kazahsztáni edzőtábor a férfi ökölvívó válogatott számára. 10 magyar versenyző és 3 edző utazott az AIBA Boxing Academyre, ahol kazah, kubai és japán sportolókkal készülhettek. A 81 kg-os Lukácsy Bence nem csak a kazah edzőtáborban szerzett tapasztalatokat tartja fontosnak. „Összességében azt kell mondjam, hogy jól sikerült a tábor nekem és […]

The post Hazautazás előtt appeared first on xlsport.hu.

Read More

Kazahsztán és Gálos Roland

Elérkezett a feléhez a kazahsztáni edzőtábor a férfi ökölvívók számára. A válogatott tagjai élvezik a színes edzéseket. Gálos Roland legjobban a kesztyű partnereknek örül, de azért természetesen nem csak ebből áll a felkészülés ezen szakasza az AIBA Boxing Academyn. „Nagyon jól érzem magam a táborban és nagyon tetszenek a közös edzések a japán és a […]

The post Kazahsztán és Gálos Roland appeared first on xlsport.hu.

Read More

Kazah edzőtábor Fodor Milánnal

Hó, fagy és nemzetközi mezőny. Ez várt a magyar ökölvívó válogatottra a kazahsztáni edzőtáborban. A második két napról Fodor Milán adott élménybeszámolót.  10 ökölvívó 3 edző kíséretében készül az AIBA Boxing Academyn Kazahsztánban. A versenyzők nem csak a nemzetközi mezőnnyel, de az időjárással is megküzdenek. Így élte meg a szerdai és a csütörtöki napot Fodor […]

The post Kazah edzőtábor Fodor Milánnal appeared first on xlsport.hu.

Read More

Edzőtábor Kazahsztánban 1. rész

A férfi ökölvívó válogatott január 4-én indult Kazahsztánba, ahol január 18-ig kubai, japán és kazah versenyzőkkel készülhetnek az idei évre. Bernáth Attila, Szaka István, Gálos Roland, Kovács Richárd, Fodor Milán, Harcsa Zoltán, Lukácsy Bence, Tallósi Péter és Hámori Ádám három edzővel Bolat Niyazymbetovval, Alvics Gyulával és Gálos Tamással érkezett az AIBA Boxing Academy-re. Az első […]

The post Edzőtábor Kazahsztánban 1. rész appeared first on xlsport.hu.

Read More

K-1-es világbajnoki öveket szállítottak a Kurdy Gym versenyzői

A Milánóban tartott WFC Világbajnokság előtt a nagybányai WKF Európa-bajnokságon is diadalmaskodott a muaythai istálló két kiválósága, ifjabb Kurdy István és Seffer Tamás. A 2020-as évben a harcosok pedig a sportág olimpiai számként való elismerését elérhető közelségbe hozó IFMA Eb-jén és vb-jén szállnak ringbe. Kurdy István ott folytatta, ahol abbahagyta műtéte előtt, ugyanis muaythai és […]

The post K-1-es világbajnoki öveket szállítottak a Kurdy Gym versenyzői appeared first on xlsport.hu.

Read More