Világbajnok a Majthényi-Domokos kettős!

A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros megnyerte az olaszországi Scarlinóban megrendezett vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságot. Ebben a hajóosztályban a magyar duónak ez volt a 12. világbajnoki aranya.

 

 

Majthényi Szabolcs és Domokos András a világbajnokság kilenc futamából hármat megnyert, négyszer pedig másodikként zárt.

A selejtező futamokat két részre bontották, Majthényiék a sokkal nehezebb ágra kerültek, de kitűnő versenyzéssel hat futam után a második helyen jutottak a verseny döntő szakaszába, ahol végül győztek.

 

Az olaszországi világbajnokságon 102 hajó vett részt.

 

Majthényi Szabolcs és Domokos András 1994-ben egy Európa-bajnoki bronzéremmel kezdte sikersorozatát a hajóosztályban. 1995 január elején Ausztráliában, Adalaide-ben pedig egy ott kölcsönbe kapott hajóval szerezték meg első világbajnoki címüket. Azóta fokozatosan átvették az uralmat a hajóosztályban, amelynek 1996-ban szűnt meg az olimpiai státusza.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS