Szkander – Öt magyar arany Csehországban

Jó formában készülnek a magyar válogatott tagjai a májusi Európa-bajnokságra. A magyar csapat legutóbb a Golems Hand elnevezésű cseh szkander tornán vett részt, ahol 5 arannyal, 3 ezüsttel és 8 bronzéremmel zárt.

 

Barzsó Henrietta a női 60 kilósok között jobb és bal kézzel is első lett. Ugyancsak aranyérmet szerzett Barzsó Alex (75 kg, bal kéz), Károlyi András (105 kg, bal kéz) és Frum István (105 kg, jobb kéz).

„Az év első nemzetközi versenye a vártnál is jobban sikerült számunkra, bízunk benne, hogy a formán sikerül csiszolni, és a szófiai kontinensbajnokságon mindenki a legjobbat tudja majd nyújtani” – nyilatkozta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke. A sportvezető egyébként pár napja vehette át a Dr. Leyrer Richárd díjat. Az elismerést minden évben az a sportvezető kapja, aki az előző ciklusban maradandót alkotott a magyar sportban. Csabai Attila irányításával 2017-ben Budapesten megrendezték minden idők legjobb és legnagyobb szkander-világbajnokságát.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.