Olimpiai lázban égnek a magyar kick-boxosok

Eredményes éven vannak túl a magyar kick-boxosok. A sportág hazai szövetségének szervezésében gálavacsorán köszöntötték a 2016-os esztendő legjobb versenyzőit, edzőit. Tavaly a magyar kick-boxosok a felnőtt Európa-bajnokságokon összesen kilenc aranyérmet szereztek, míg az utánpótlás világbajnokságról tizennyolc arannyal tértek haza. Emellett számos ezüst- és bronzéremmel gazdagodott a sportág. 2017-ben hasonló sikerekre készülnek a válogatottak, ráadásul ősszel Budapest adhat otthont a világbajnokságnak, de a vb előtt, májusban, Világkupát rendez a magyar főváros, ahol várhatóan 3000 versenyző indul majd.

 

Galambos Péter szerint a magyar kick-box ereje a tehetségeken túl a világszínvonalú edzői gárdában rejlik. „Ezek az edzők nem ülnek a babérjaikon, hanem folyamatosan képzik magukat. A szakembereink a győzni tudást világversenyről világversenyre mindig érvényesíteni tudják. Szerintem ezért vagyunk ott ebben a sportágban a világ élvonalában” – összegzett a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke, aki a közelmúltban megalakult Nemzeti Versenysportok Szövetségének alelnöke lett.

„Most már 12 éve Magyarországon a kick-box a legeredményesebb sportág a nem olimpiai mezőnyben. Teljes mellszélességgel támogatjuk a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot, szerintünk Budapest méltó helyszíne lehet a játékoknak, és célunk, hogy ha a főváros olimpiát rendezhet, akkor a kick-box bemutatkozhasson Budapesten, hiszen a rendező város mindig behozhat sportágakat az olimpia programjába. ” – tette hozzá Király István, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, aki annak a csepeli Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémiának is az elnöke, amely 2016-ban 14 utánpótlás világbajnoki arany és kilenc felnőtt Európa-bajnoki aranyérem megszerzésével immáron 11. éve a legeredményesebb klubcsapat a világon.

A kick-box sportág világszervezete, a WAKO a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendez hivatalos versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező point-fighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak. A világesemények kezelhetősége végett a szakágakat szétosztották, így két helyszínen és időpontban bonyolítják le a páratlan években a világbajnokságokat, illetve a páros esztendőkben az Európa-bajnokságokat.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS