Krózser címvédőként érkezik az első murva ralira

Ralibajnokság, amely három versenyből – Iseum, Székesfehérvár és Veszprém Raliból – áll. Krózser Menyhért tavaly két győzelemmel megnyerte a murvabajnokságot, a Szombathely környéki pályák pedig különösen kedvesek neki, hiszen tavaly itt szerezte meg pályafutása első abszolút győzelmét. Az idén Buchholz Jánossal nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel megvédik murvabajnoki címüket.

Read More

Zengő Motorsport: 10 éve együtt!

A bő egy héttel ezelőtti hungaroringi hétvégének Michelisz Norbi győzelme mellett volt még egy különlegessége is, hiszen éppen 10 éve volt annak, hogy a pilóta és a Zengő Motorsport egymásra találtak. A csapat és versenyzője egy tortával is megemlékezett a jeles évfordulóról, az alábbiakban pedig az erről készített videót és a zengősök írását osztjuk meg olvasóinkkal.

Read More