Klasszisokat igazolt a Fradi!

A Ferencváros úszó szakosztályánál folytatja pályafutását az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Verrasztó Dávid, valamint az Universiade- és ifjúsági olimpiai játékok-győztes, ifi Európa-bajnok Biczó Bence.

A Ferencvárosi Torna Club úszó szakosztálya hivatalosan is bejelentette, hogy a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását két rendkívül eredményes magyar válogatott úszó, Verrasztó Dávid és Biczó Bence. A két versenyzővel együtt érkezik a csapat harmadik tagja, edzőjük, Molnár Ákos is. A trió az előző szezonban a BVSC színeiben dolgozott. Elmondásuk szerint mindhárman nagyon örültek a lehetőségnek, a Ferencvárosban ugyanis minden körülmény adott ahhoz, hogy nyugodtan és eredményesen készüljenek a következő időszak világversenyeire.

„Már a tavalyi klubváltáskor is volt arról szó, hogy folytathatnánk a Fradiban, azonban akkor úgy alakult, hogy a BVSC-be igazoltunk. A mostani váltásnál is szóba jött több klub is, de edzőmmel úgy éreztük, hogy az ajánlatok közül a Fradié a legkecsegtetőbb. Itt a Népligetben kellően szabad kezet kapunk a munkához, és minden szempontból kiváló körülmények fogadtak minket. Tisztában vagyunk vele, hogy az FTC az elmúlt időszakban inkább utánpótlásvonalon volt erős, de elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam a rám nehezedő nyomást, és az is jó érzés, hogy talán a fiatalabb úszóknak is jó példát tudok mutatni” – nyilatkozta a fradi.hu-nak az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes olimpikon, Verrasztó Dávid.

Versenyzőtársa, az Universiade-győztes, ifjúsági olimpiai játékok-aranyérmes Biczó Bence számára nem volt kérdés, hogy edzőpartnerével tart a folytatásban is.

„Már több mint egy éve közösen készülünk Dáviddal, és mindenképpen egy csapatban akartam maradni vele. Úgy érzem, az edzőnkkel hárman nagyon jó csapatot alkotunk. A Ferencváros ráadásul egy remek klub, minden feltétel adott az eredményes felkészülésünkhöz, hogy elérhessük a céljaimat. Nyugodtan tudok koncentrálni a rám váró feladatokra, amelyek közül a legfontosabb jelenleg számomra a jövő nyári Európa-bajnokság, ahová mindenképpen szeretném kvalifikálni magam. Ha pedig már ott vagyok, az a célom, hogy felülmúljam a korábbi két ezüstérmemet” – mondta Biczó Bence.

A páros edzője, Molnár Ákos is megerősítette, a Ferencvárossal jó döntést hoztak.

„Az elmúlt két évben ez már a második klubváltásunk, de a Fradit mindig is remek lehetőségként tartottuk számon. Így  úgy döntöttük,hogy a vasutasoknál idén lejáró szerződésünket nem hosszabbítjuk meg,, hanem elfogadjuk az FTC ajánlatát. Alaposan átgondoltuk a lehetőségeinket, és arra jutottunk, a Ferencváros a legmegfelelőbb hely arra, hogy felkészüljünk a következő világversenyekre, és távlati célként a tokiói olimpiára” – nyilatkozta a szakember.

T.G. – fradi.hu

 

Forrás: www.xlsport.hu – RSS