Vizes vb – Megkezdte a felkészülést a női vízilabda-válogatott

image

Az Egyesült Államokban tanuló három légiós és két, ugyancsak igazoltan hiányzó hazai jelölt nélkül, 26 fővel kezdte meg a felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott a jövő nyári, oroszországi vizes világbajnokságra.

    A hétfői, margitszigeti „sátoros” edzés lényegi eleme inkább még a felmérés volt, semmint a labdás gyakorlás, bár a lábtempó javításának és az úszástudás fejlesztésének jegyében már most is olykor kemény próbáknak vetette alá a lányokat segítőinek közreműködésével Merész András szövetségi kapitány.
    „Tavaszig havi rendszerességgel egy-egy hetet fogunk tudni így együtt eltölteni, szigorúan a hazai bajnoki programhoz igazítva összejöveteleinket” – mondta az MTI érdeklődésére az olimpiai negyedik, vb- és Eb-bronzérmes gárda szakvezetője. Hozzáfűzte, hogy közben érdemi mérkőzéseket is vív a válogatott, hiszen érintett a világliga selejtezőiben, mely sorozat játéknapjaira alkalmanként 16 fősre csökkenti majd a mostani bő keretet.
    „Ez az első összetartás, s nagy várakozással nézek elébe jómagam is a közös munkának. Ilyen nagy létszámú kerettel még sosem volt dolgom, sok az új arc is, de persze nem véletlenül vannak itt a +régiek+ mellett újak is, már csak azért sem, mert kell a motiváció, egymás ösztönzése” – magyarázta a kapitány, aki a hosszú világbajnoki felkészülés célját így foglalta össze:
    „Még ütőképesebb csapatot szeretnék a vízben látni, olyat, amellyel az utóbbi években elért 3-4. helyeknél előbbre tudunk lépni.”  
    Merész András szakmai tevékenységét új edző támogatja a parton is: a 2016-os riói olimpiáig dolgozik a szövetségi kapitány segítőjeként a 2000-ben olimpiai bajnok válogatott tagja, Märcz Tamás, aki „főállásban” az ob I-es BVSC férficsapatát irányítja.

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!