Vb-2014 – Blatter szerint az Eb-n is lesz gólvonal-technológia

image Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint az európai szövetség (UEFA) azt tervezi, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon használni fogja a brazíliai világbajnokságon jól működő gólvonal-technológiát.

„Beszéltem Michel Platini UEFA-elnökkel, s azt mondta nekem, hogy a 2016-os Eb-n alkalmazni fogják ezt a technológiát” – jelentette ki pénteken Blatter.
Platini korábban vehemensen tiltakozott az ellen, hogy a játékvezetőket bármilyen technikai eszközzel segítsék, s inkább az alapvonali asszisztensek alkalmazása mellett kampányolt.
Az UEFA nem sokkal Blatter nyilatkozata után cáfolta, hogy az ügyben hamarosan végleges döntés születhet, ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy a gólvonal-technológiát bevetik a két év múlva sorra kerülő kontinensviadalon.
„Az elnök azt mondta, megfontolja a rendszer használatát, ugyanakkor ezt az ügyet nem lehet egy csettintéssel elintézni” – mondta Pedro Pinto, az UEFA sajtófőnöke, s hozzátette, a témában a játékvezetői bizottságnak is állást kell foglalnia, ezután pedig a végrehajtó bizottságnak kell meghoznia a végleges határozatot.
Blatter pénteken arról is beszélt, hogy a brazíliai vb-n a gólvonal-technológia megfelelően működik, segíti a bírók munkáját, s a svájci sportvezető szerint előbb-utóbb a nemzeti futballbajnokságok is bevezetik majd.
A 78 éves FIFA-elnök azt mondta, „egy lépéssel tovább kell fejleszteni” a játékvezetőket segítő rendszert, s a június 12-i FIFA-kongresszuson vázolt ötletét részletesebben ismertette: azt javasolja, hogy az edzőknek félidőnként kétszer – játékmegszakítás alkalmával – legyen lehetőségük videós visszajátszást kérni, ha nem értenek egyet a bíró valamelyik döntésével. Blatter elképzelése szerint a játékvezetők a televíziós felvételek alapján nézhetnék vissza az adott szituációt, így igazságosabb ítéletek születnének a mérkőzéseken.
Blatter és Platini akár ellenfelek is lehetnek majd a 2015 májusában sorra kerülő FIFA-elnökválasztáson. Előbbi már többször jelezte, hogy érez magában erőt a folytatásra, utóbbi pedig korábban azt mondta, augusztus végéig dönti el, hogy versenybe száll-e a posztért. A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu