Bronzcsata Putyin előtt

Európa-bajnoki bronzérméről, Vlagyimir Putyinról, makacs sérüléséről és a finoman szólva nem éppen kedvező bíráskodásról is beszél Gercsák Szabina, akinek továbbra is van esélye eljutni a riói olimpiára.

UP-info A boon.hu szerkesztőségének vendége volt a felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes cselgáncsozó, Gercsák Szabina, valamint mestere, a Hell Miskolci Judo Clubot irányító Flórusz János. A kazanyi kontinensviadal 70 kg-os súlycsoportjában a dobogó harmadik fokáig menetelő 19 éves versenyző a borsodi portálnak elmondta, várta magától a jó szereplést.

„Azt mondtam magamnak, hogy az első hét közé mindenképpen be kell jutnom. Az elvégzett munkára alapoztam az optimizmusomat, s bár az előző versenyeim nem úgy sikerültek, ahogyan reméltem, de tudtam, hogy bárkit megverhetek, csupán jó napra van szükségem. Miután a lengyel lányt legyőztem, már a célegyenesbe kerültem, de jött a grúz, akivel még nem találkoztam, mivel az edzőtáborokba sem járt. Kikaptam tőle, de utána az osztrák és a holland versenyzővel szemben vigasztalódtam. Különösen a bronzmeccs marad meg az emlékezetemben, ugyanis gyorsan elintéztem. Kim Polling először rákészült arra, hogy kiemeljen, de én kisbelsővel eldobtam. Mindent összegezve: jó állapotban és hangulatban vagyok, bár amiatt még szomorkodom, hogy nem lettem döntős.”

Kazan_CF_Szabina Gercsak

Gercsák Szabina ipponnal vetett véget a bronzcsatának  •  Forrás: EJU

A kazanyi Európa-bajnokságra Vlagyimir Putyin orosz elnök is ellátogatott, ráadásul éppen aznap, amikor Szabina is tatamira lépett. Találkozásra persze esély sem volt.

„Még az emeletének közelébe sem mehetett senki. Egyébként reggel láttam a konvoját, amelyben vagy negyven autó haladt. Az egyik páncélozott járműben ülhetett az ország első embere, akiről tudtuk, hogy eljön. Hiszen szereti a cselgáncsot, a mai napig űzi, a jelenléte pedig természetesen mindenkinek élményt jelentett. Végignézte az éremcsatákat az elkülönített páholyából. Bizonyára az én meccsemet is látta, ezért a mesterem azzal viccelődött, hogy a kedvemért jött el Kazanyba, ahol mellesleg hideg volt. Az ottani boltokban nem jártunk, amelyekben a hírek szerint minden kapható. Sok nyugati márkájú kocsi szaladgált az utakon, persze Ladák és Volgák is.”

Szabináról mi is megírtuk, hogy hónapok óta derékbántalmakkal küzd. A közelmúlt eredményei alapján úgy tűnik, kezdi túltenni magát a makacs sérülésen. Elmondta, hogy már mindenféle terápiát kipróbált, és azok valamelyest segítettek is.

Gercsak Szabina

Flórusz János és Gercsák Szabina az éremmel  •  Forrás: boon.hu

„Tagadhatatlan, hogy jobban vagyok. Az az igazság, hogy a keresztcsontnál az egész derekam begyulladt, így pihennem kellene, de arra sem időm, sem lehetőségem nincs. A fájdalmak hatására olykor persze azt mondom, hogy na, akkor most elég…. Gyógyszert szedhetek, persze amelyet még engedéllyel és felügyelet mellett szabad, de nem elég erős. Létezik gyulladáscsökkentő injekció is, az három hétig hatna, és nem éreznék semmit, de ha elmúlna a hatása, akkor még rosszabb lenne.”

Gercsák Szabina mestere, Flórusz János ebben az esztendőben szinte folyamatosan szapulta a bíráskodást. A riói olimpiai szereplésre esélyes tanítvány arról is beszélt, hogy olykor miért ítélkeznek ellene:
„Ellenfeleim között gyakran felbukkan az a sportoló, akinek honfitársa az európai szövetség bíróbizottságának egyik korifeusa, aki természetesen a világversenyeken is megjelenik, így szavának súlya van, és jelentős a befolyása. A bírók neki is igyekszenek megfelelni és ez kifejezésre jut a pontozásukban. A melléfogásaik nem túl látványosak, de általában döntőek: például nem ítélnek meg egy sidót, vagy magasabb értékű dobást alacsonyabbra minősítenek. Persze, vannak magyar bírák is, de nem vezető beosztásban, és ez a tény nekem hátrány.”

Az olimpiai esély
Jelenleg Gercsák Szabina kezében van az a kontinentális kártya, amellyel eljuthat Rio de Janeiróba, az állapot azonban nem végleges.
„Még három kvótaszerző verseny van, és Szabina sorsa alakulhat így is, úgy is – mondja mestere, Flórusz János. – Egy súlycsoportban huszonketten léphetnek tatamira az olimpián: tizennégyen direktben, a kontinentális kártyákkal pedig további nyolcan. Az európai lap most nálunk van, de jön a bakui Grand Slam, amelyet ha Szabina megnyer, akkor már belefér a direkt utazók közé is. Vagyis ez matematika, számolgatás. A mögötte állóknak reálisan nincs esélyük az előzésre, mert a technikai tudásuk és az edzettségük szerényebb. Május közepére minden kiderül, addig Rio jegyében következik munka, utazás, verseny, még az egyetemi tanulmányait is felfüggesztette fél évre.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS